Fejezet

  1 1 |               van körülöttem jó ideje már. Messzire tőlem csak megy
  2 1 |              mostani látásommal nézve már világos, hogy a sokféle
  3 1 |            sok rosszabbat is megértem már, és csak kevés igazán jót;
  4 1 |            nincs igazunk, csakhogy ez már az ő színjátékuk. Mi a magunk
  5 1 |           embernek nincsenek ilyenkor már kimutatott céljai, szándékai;
  6 1 |         elképzelni az öregkort; pedig már az életben elváltozunk,
  7 1 |        szándék, magaáltatás; ilyenkor már semmi sors, semmi változás
  8 1 |         léhendékekért1 nem fogom soha már elhagyni ezt a kis várost,
  9 1 |               nyelvet megértem is. Én már nem fogok újféleképp gondolkozni
 10 1 |            egészen másfelé... De most már úgyis mindegy volna! Azért
 11 1 |              mondtam úgy el azóta, és már magam is hiszem. Hallottam
 12 2 |             álomvilágot, hogy a végén már nyomasztónak éreztem, kényelmetlennek. „
 13 2 |            meg Oláh Gergőt. Este volt már, és a Hajdúközben egy lélek
 14 2 |               elmentem mellette. Most már évek óta nincs meg; modern
 15 2 |            nagyon lekötelezték.~Akkor már a papok gimnáziumába járt
 16 3 |          külön épületrész - mondták - már háromszáz éves is lehetett;
 17 3 |       legrégibb darabnak a családban.~Már akkor eltűnődtem néha ezeken,
 18 3 |               lába alól kihúzódott ez már; valahogy nagyon is hirtelen
 19 3 |            homályban. A másik percben már megbántam, szerettem volna
 20 3 |             ordított tovább. A cseléd már felneszelt a szomszédos
 21 3 |           anyánk volt. Szinte örültem már, hogy jön, s kikapok, és
 22 3 |          megcsókolni; de tudtam, most már úgyis gonosz vagyok, és
 23 3 |          világított.~- Nagy kamasz ez már! - mondta lassan, elgondolkozva,
 24 3 |     elgondolkozva, és elfordult. - Ez már nagyleány! - tette hozzá
 25 3 |           ideig azt hittem, csak lesz már valami, de így, ebből már
 26 3 |             már valami, de így, ebből már elég volt. Négy éve idestova.~-
 27 3 |          szinte türelmetlen volt most már.~- Hát sose szóltam a dolgodba,
 28 3 |          fizet, arra ment azóta. Most már csak azon iparkodok, hogy
 29 3 |           mennek. A leány... Az pedig már nagyleány. Egy-két év alatt...~-
 30 4 |            zsaluk mögül utánam tűzött már loppal a figyelésbe élesedett
 31 4 |           házak hunyorgó ablakszemei. Már számba vettek, már felavattak
 32 4 |       ablakszemei. Már számba vettek, már felavattak azok közé, akikkel
 33 4 |            törvényei élnek még; de ma már tudom, hogy senkinek az
 34 4 |             Ez a jöttment-fajzat!”~Ez már a Megye utcán túlról, külső,
 35 4 |               vizsgáról jött haza, és már az uradalom ügyésze. És
 36 4 |             hogy én öntudattal tudtam már, felszámoltam magamban sok
 37 4 |             elevenkedésre, örömre; de már zavarokra is és változások
 38 4 |               két fiút megkávéztattam már, iskolába zavartam basáskodó
 39 4 |             de az iskolapajtásai közt már hencegett velem, mert a
 40 4 |           tudtam, anyám nem bánja, és már grószi se szól ellene. Bólintottam
 41 5 |              ilyenben bizalmasa volt. Már minden erejét lefoglalta
 42 5 |              másforma. „Ezek itt most már hadd csinálják egykettőre,
 43 5 |             szemével.~Így voltam most már szem előtt; mindenki figyelt
 44 5 |             hiúságért, vagy tán akkor már igazán fellobbant szerelemből,
 45 5 |   patikaszerei közül. Hat éve is volt már, de az ilyet nehéz felejteni...
 46 5 |              látvány az ilyen. „Van-e már muttusnak táncosa?” - kérdeztem
 47 5 |            meleg, okos szemével.~Most már nem tudnám megmondani, melyik
 48 5 |             ma mind eláztak.~„Bárcsak már lefekhetném, egyszer jót
 49 5 |             eszébe jutott, hogy Csaba már megint bukott háromból;
 50 5 |         szakállát húzogatva. - Hallom már, mit főztök, ezzel a csirkével
 51 5 |          védelmében. Hogy a tél végén már volt valami házassági terve
 52 6 |      szegényesebb. Uralkodtam még, de már nem mentem újdonságszámba;
 53 6 |         újdonságszámba; nekem se volt már újság az egész. Még élvezni
 54 6 |             tánc szédületét, de utána már eszembe jutott a Telekdy
 55 6 |             Az volt éppen a baj, hogy már nem önmagáért a ragyogás,
 56 6 |        sokszor kellett arra gondolnom már: vittem-e előre ma a dolgomat,
 57 6 |              néha konokul hallgattunk már, mintha mindegyik külön,
 58 6 |              mindenkinek, nehogy most már azt gondolják: „Skrofulások24
 59 6 |  magukáltatással mind hozzámelegedtek már minálunk ahhoz a gondolathoz,
 60 6 |            várhatnék egy-két évig! De már nincs minden úgy, mint eleinte!
 61 6 |               egyszer a helyem! Nekem már gyilkos szégyen volna az
 62 6 |        szőttek-fontak hajnalig. Pedig már volt akkor a városi boltokban
 63 6 |             volna azt ma, hisz tegnap már elintéződött. Egyiket sem
 64 6 |               az otthoniak említették már nekik levélben a dolgot.
 65 6 |          bizalmasak voltak hozzá most már.~...Karácsony előtt meghalt
 66 6 |              fiú nagyocska volt akkor már, látta az apja életét, hát
 67 7 |               a fogásaimat kitanulták már, hogy senkit, még ezt a
 68 7 |           után. Anyám nemigen táncolt már, pedig arra, hogy önfeláldozó
 69 7 |            féltem, talán megsokallják már, talán szájukra vesznek,
 70 7 |        először, egyszer viselték! „Ez már más, felettünk való világ!” -
 71 7 |      rosszallja az életünket, és most már végképp magunkra szabadítottuk
 72 7 |            hogy mennyivel fogják most már kielégíteni örökrész gyanánt
 73 7 |             jól elintéznek, a két fiú már szemináriumban, kadétiskolában,
 74 7 |           velem? - faggatott Vodicska már néhányadszor a szalon e
 75 7 |             hiszi, nem látom jó ideje már, hogy magát bántja valami,
 76 7 |            szomorú. Régen figyelem én már. Megmondjam, mi bántja magát,
 77 7 |            ezt, mert mindenki felállt már, és asztalhoz kellett kísérnie.~-
 78 7 |              velem, nem felejtett el, már akkor is komolyan vett,
 79 7 |        hazamegyünk. Tabódy észrevette már a rosszallását.~A kijáratig
 80 7 |         beszélte neki -, és hogy most már belenyugodtak... Hát így
 81 7 |           jövője van. Bolondéria máma már a névvel törődni... Mostohaapa
 82 8 |               Jaj istenem, Jenő, most már meg a pille! Hát nincs azon
 83 8 |         Kifuttattátok, lelkem!...~Ezt már fojtottan és kicsit határozatlanul
 84 8 |           Most - majd egy éve így van már, szinte egyformán mindennap.
 85 8 |               Jókor kelek, ilyenkorig már loholva és csatázva futkosom
 86 8 |          vendégszobában végigtörültem már a sok porcelánfigurát az
 87 8 |              cselédemet. És ez - most már így is lesz mindig. Meddig?...
 88 8 |               kifut a tej, boszorkám!~Már csukódott az utcaajtó utána,
 89 8 |               mikor valami készen van már, megvan, nincs hova törekedni,
 90 8 |              minden befellegzett most már. Magamra hagytak, az ő kényére.
 91 8 |           Anyám, Telekdy Péterné most már falun lakik az urával, az
 92 8 |               a lányaim beszélnek! Ők már nem értik az én világom,
 93 8 |              rendjét, az életemet. Ok már másfélék!...~- Te buszurkány,
 94 8 |              nagy gazdasszonyhíre van már a húszesztendős menyének,
 95 8 |                mikor ő meglátogatott, már én is kimosdózva, szép kis
 96 8 |               mindennapos életben. Ez már sértett volna, nem is akartam!
 97 8 |           adjunk, és illett is efféle már. A nagy, hármas lakodalom
 98 8 |             az asztalt alkonyat előtt már a legszebb lőcsei damasztabroszommal,
 99 8 |               enyéimet. Szinte bántam már, hogy ilyen későre hagytam
100 8 |            remekül sikerültek, tudtam már, hogy nem fognak rajtam
101 8 |            figyelt, aki rákvörös volt már, és hangosan beszélt a szomszédja
102 8 |              olyan volt.~Az ebédlőben már jó hangosan volt István
103 8 |         féltem én mindig, látod, most már megmondhatom. Lejtő ez,
104 8 |          éreztem, hogy elhalványulok. Már ki volt mondva, tudtam,
105 8 |          ideleskedett az imént.~- No, már megengedj, nászom, kicsit
106 8 |          befagyott kilincset rángatta már.~- Békítsd ki! - hallottam
107 8 |                 hangzott fékezetlenül már az István háborgó hangja
108 8 |        tudhatják, hogy nem ártalmas-e már? - hallottam éleskedni az
109 9 |                az ijedelem, hogy most már soha, semmi nem fog történni
110 9 |             rosszat -, valakit.~- Aki már nincsen?~- Tán csak hogy
111 9 |              beszélgetett a két férfi már. Odafigyeltem kicsit; földekről
112 9 |              Endre másnap leverten. - Már félve jövök, hátha feltűnik
113 9 |             közt csak a hó világított már -, aztán a Várkert aljába
114 9 |              Magda - nem bánok semmit már. Egyikünk sem fog így szeretni
115 9 |             gondolkozni holnap reggel már!”~- Nézze, Endre - mondtam
116 9 |               nem lehetek szabad most már...~Nagy csendesség szállt
117 9 |               az alig támadó kis élet már védett engem, elhárított
118 9 |      fordulatot - tettet, döntést. Az már sok lett volna nekem. De
119 9 |                 nyögtem reszketve, de már felgerjedő dacos haraggal
120 9 |              fél éjjeleken ringat. És már útban van a második. Hát
121 9 |               tudod-e, hogy beleölték már mindenféle haszontalan drága
122 9 |               az istenit! Anyádnak is már valami német állatkertből
123 9 |             ott tartott. Az is elholt már, a fiú meg suszterinas volt
124 9 |               ezt odahívatta magához; már az öregember temetésén is,
125 9 |           jókor toppant be ma. Látod, már őhozzá bizalmasabb voltál,
126 10|           felgyógyultam, egyéves volt már Pityu; a földön csúszkált,
127 10|         ahonnét félig eltávoztam volt már. „Csak visszaélni magát
128 10|            egy darabon elsiklott volt már alólam, nehezemre esett
129 10|             néha!~A szülői nem laktak már itt. Nyugalomba mentek;
130 10|          nagyon szépen keresett akkor már. Nagyobb lakásba mentünk,
131 10|             és néha közlékenyebb volt már ilyen dolgokban is. Talán
132 10|              okos és kertelő módjait. Már egészen otthonos lettem
133 10|             és Scherer inspektor, aki már apádat is gyűlölte, azt
134 10|             ösztönös ötletből.~- Most már csakugyan egészséges az
135 10|                akit akkoriban hozott, már semmi áron el nem mentem
136 10|          feljárultak üdvözölni. Akkor már vittem annyira, hogy ezt
137 10|          sokra becsüli az eszét.~Most már csakugyan nekilendültem
138 10|            hogy vajúdik esztendők óta már. Most újra megfeneklett.~-
139 10|          próbálkozott vele, hetvenben már.~- Ja, ahogy apád kigondolta...
140 10|            Minden kormány akkor kezdi már tüsténtetni az okos, kultúrás
141 10|               renitenskednek, mert ez már ősi ellenérzés a grófok
142 10|              beszélünk, sógor. Hírlik már, de nem hittem, hogy komoly
143 10|            nyelvecskédre vigyázni, ha már így benne vagy!~- Mit képzelsz? -
144 10|              városból.~Jenő akkoriban már szeretett ilyen mókákat
145 11|              ura - gondoltam -, őneki már az ükapja se látta Pórtelket,
146 11|         rendes, tiszta lehessen, most már nem volt elég egy cseléd;
147 11|             így közelből nem hatottak már olyan nagy valakikül ezek
148 11|            falusiasak voltak!~De most már őróluk mondta Jenő: „Csak
149 11|     megyeházhoz s a vendéglőhöz, mert már ez és nem a nagypiac adta
150 11|              volt a láplecsapolás, és már mennyi kalandos számítás,
151 11|          szemöldökfával; de a miénket már az új pallér építette; magas
152 11|               tágas szoba elé. Ó, itt már öröm volt elhelyezkedni,
153 11|             hívtuk a vizitszobát most már, mióta Melanie idehozta
154 11|          elkérne, Kendyéknél szolgált már a tanyán. Mit szólsz hozzá?~-
155 11|               kis szoba kell neki. Az már olyan házvezetőnő-féle volna.~
156 11|        vásárolni. „Hát tudod, ez most már befektetés nekünk!” mondogatta
157 11|      uradalomból küldték át, mert ott már felnőttek gyereksorból a
158 11|         Váralján és ki a szőlők felé. Már nekiszelesedtem egy kicsit,
159 11|         életmódunkat. Pfuj! „Hát most már azért is!” - gondoltam felháborodva.
160 11|             jött (erősen öregedett is már), és sokszor tett egy-egy
161 11|                gondoltam -, neki most már csak úgy jó, ahogy a menye
162 11|          ahogy a menye él, Ágnes, aki már a negyedik gyereket várja,
163 11|               egészen belegémberedett már az unalomba, gondba, akarattalan
164 11|             hogy Jenő nem szabadulhat már, de nem voltam tisztában,
165 11|           Nekünk szerepelni kell most már, ez csak javunkra lehet.~-
166 11|          fölött. - Még nincs négy? És már ilyen tisztán beszél? Nézd,
167 11|            később magunk között. Most már négy cseléd, mit fognak
168 11|               tenisz játékot, amit ma már szerteszét az egész országban
169 11|         legkivált, délutánra az ember már ülni kívánt szépen kiöltözve,
170 11|              aki azóta került ide, és már mindenütt vizitelt. Horváth
171 11|               sem), ügyvéd szintén és már nem gyerekember; az urammal
172 11| szószaporítást a játszókat nézve, ezt már hallottam felőle. - Nem
173 11|       átlátszó pörök. Igen, hiszen én már majdnem tíz esztendeje nem
174 11|                ezt nagyon szeretem.~- Már olyan sok éve - kérdeztem
175 11|               jártam, és szerepeltem, már tisztában voltam vele. Láttam
176 11|               nem is erőlködtem aztán már, nem érdemes! Lehet, hogy
177 11|              hetek óta vagyok itt, és már sokkal több érdekeset, színeset
178 11|               leszokni! De nem rontom már magát ilyenekkel, nem haragszik,
179 11|        maguknál is? Jenőt jól ismerem már, és nagyon sokra tartom!~
180 11|            járt az eszem akkor, amint már elébb újságolták nekem;
181 11|             néném, az özvegy megfogta már magának udvarlóul ezt a
182 12|               a kisjézus! Tudod, hogy már a mö-betűt is ismeri; azt
183 12|        keserves volt. Azt hittem néha már, hogy mind a ketten itt
184 12|            lehetnék asszony! Az volna már minden, az életem legteteje,
185 12|              még most a tavasszal. Ez már biztos!~- Ne mondd! Melanie...~-
186 12|        vármegyét az ő számára, egyben már magunknak is megnyertük.
187 12|              egyebet nem is akarhatok már azután. Szerettem volna
188 12|            sok minden ki is kallódott már az eszéből; tán legfőbb
189 12|             becsvágyam volt ez.~Akkor már csakugyan első ház volt
190 12|              lehetett volna mellőznöm már, gazdagabb és rangosabb
191 12|        könnyed tehetséggel uralkodott már az egész városon s a környéken.
192 12|          utcára néző „úritraktus”-át. Már akkor senki sem beszélt
193 12|              senki sem beszélt róluk, már régen letárgyalták szegény
194 12|            szintúgy más lettem; igen, már nem vagyok gyerekasszony,
195 13|        augusztus volt, és Hanika most már hétszámra nálam ült és varrt.
196 13|           művészettel az én ruháimat.~Már akkor az ősz elé indultunk,
197 13|             egész nap: volt úgy, hogy már Pityut is kiküldte, mikor
198 13|          zaklatták érte. Azt felelte, már csak három hónap választja
199 13|                Régebben betegeskedett már, titkolta, nem engedett
200 13|            furcsa újságot. Házas volt már akkor, a kis Pongrácz Anna
201 13|             összeálló ellenzékiség is már. A Tótfalussyak, az Ecsedyek,
202 13|          anyám régi udvarlója. Valaki már olyanformát is említett,
203 13|     megérkezett, szinte tálalás előtt már, a hatalmas Kendy Péter
204 13|           bizalomból, elismerésből is már, készek voltak tolni az
205 13|               nőkkel. Odabenn az urak már hangosak voltak, egyre sűrűsödött
206 13|     dohányfüst, élénkebb lett a vita.~Már sokan beszéltek egyszerre
207 13|              szinte ordítva szónokolt már a fojtó füstfellegben, szidta
208 13|               vendéghálóban. Szürkült már a reggel, mikor még egyszer,
209 13|         megálltam az ebédlő küszöbén. Már csak Hiripy bácsi ült ott
210 13|               volt, a másik Galgóczy. Már kialudt minden lámpa, a
211 13|           kölcsönről, ha uzsorára is. Már tisztában voltam, hogy Jenőnek
212 13|              Azt hiszem, el is dobtam már.~- Mit írnak? Mi hatott
213 14|          Gencsy Tibor, egy-kettő még. Már vége! Nem, nem voltak sokan
214 14|         önszántukból, a mulatság most már a szokott, zártkörű esték
215 14|              néztem merőn. Deresedett már a halántéka körül, és a
216 14|             Könnyű ellenfél vagyok én már! A dolgok viszik az embert,
217 14|          Mintha semmi egyéb nem lenne már ahhoz, és nem hiányoznék
218 14|             és lehajtottam a fejem. - Már minden megvan.~- Pedig milyen
219 14|            majd játékokat válogat, és már ide hallom, ahogy az anyagrófné
220 14|               szavaknál eleresztettem már a kezét. Nem felejthetem
221 14|           odavetett biztosságát vajon már az akkori izgalmas pár hét
222 14|             Amióta öreg vagyok, tudom már, hogy a legrosszabb dolog
223 14|               font, nappal mosott...” Már a túlsó, udvari kijáratnál
224 14|               én mosolyogva élveztem, már megint a régi, tapasztalatlan
225 14|           jóslásomra. Beszéltem, most már mindjobban beletanulva a
226 14|           uram is a közelemben maradt már, talán fáradtnak látott,
227 14|               hazamenést. Hajnalodott már, s a maskarában nem is akartam
228 14|     kivilágított diadalkapu alatt.~De már semmi sem történt! Mozgalmas
229 14|               fészkelt meg bennem, és már csudáltam önmagamat, hogy
230 14|           alispán legyen a hét végén. Már nemcsak játszós asszonyambícióból
231 14|              bele - gondoltam -, most már exponálta magát, most már
232 14|             már exponálta magát, most már lehetetlen, hogy ne sikerüljön.~
233 14|             magas vendégek elutaztak, már ki sem mentem a vonathoz
234 14|              feledte volna őket. Most már minden figyelem az új szenzációé
235 14|           Félénk és elfogódott voltam már, és nem mertem nyíltan elővenni
236 14|      véleményét: biztosak lehetünk-e? Már két nap hiányzott csak.
237 14|             Az utcára sem volt kedvem már kilépni odáig.~Aznap reggel
238 14|              azért nincs baj, Jolsvay már betétette az ajtókat; lehet,
239 14|            ajtókat; lehet, hogy azóta már ki is kiáltották Jenőt.~-
240 14|           kezet. - És én hálás vagyok már azért is, hogy maga van,
241 14|          megítélni csakugyan! Jolsvay már csakugyan kihirdette, de
242 14|                kérem ne menjen vissza már!~- Miért? Hogy...~- Maradjon
243 14|            Szegény, szegény jó uram!”~Már csak zavarosan emlékszem,
244 15|            hosszú, nehéz életet. Most már egyre megy, tudom; most
245 15|               egyre megy, tudom; most már végig szerencsés, egységes
246 15|   egyedülmaradást a halál előtt.~Most már nem érzem friss fájásnak
247 15|         végigemlékezni a múltján, aki már úgy teheti, mintha kívülálló
248 15|          nézni a volttal legalább, ha már a jelennel, jövővel nem
249 15|            azt mondta az anyám: „Most már össze kellene szedni magad
250 15|          gyenge és közömbös kapocs ez már. Ott voltam magamra hagyatottan,
251 15|            Nem, nem, ez nincs így, ma már biztosan tudom ezt. Ő, szegény,
252 15|          szegény, aki oly régen pihen már, tán akkor lépett sorsa
253 15|               kiejtett szó -, a világ már kezdte éreztetni jelenlétét
254 15|            nagyravágyás áldozatát, és már az udvarlójával sétálgat
255 15|          gyűlölve gondoltam rájuk; de már nem azzal a megvető semmibevevéssel,
256 15|               ijeszt, keserít, mintha már köze volna hozzám mindenkinek,
257 15|            hozzám mindenkinek, mintha már mindenki ártalmamra lehetne,
258 15|             Pedig az ő véleménye most már nem kell hogy fontos legyen
259 15|        szemben egy ideig. A helyzetem már megtanított a riadozó gyanakvásra,
260 15|    megtanított a riadozó gyanakvásra, már kiéreztem, hogy rólam tárgyaltak
261 15|          abbahagyva az olvasást. - Ma már mindenkinek a maga erejével
262 15|               sem férfit, sem nőt. Ma már mindenkinek éppen elég a
263 15|            asszonyideálja nem is lesz már a régi, becézett és kitartott
264 15|             rokon. De most vége annak már. Ma mindenki maga ura, de
265 15|    csűrni-csavarni, hallod-e; hadd el már! - vetette közbe anyám,
266 15|              értem, hogy szeret. Most már az egész világon csak ez
267 15|             el akkor ezen, holott (ma már jól értem) természetes és
268 15|     gyermekévek! Egy világ választott már el tőlük! Ott feküdt nagyon
269 15|               feküdt nagyon halványan már, szép, erős feje összeesve
270 15|               az orra körül, az állán már lila-kék árnyékai a közeli
271 16|           hordár is ott állt mellette már. Átsegített, felpakoltatott,
272 16|               vagy, magadhoz jöttél-e már, szegény kis özvegykém?~
273 16|                és a két iskolás leány már aludt is odabenn; a másik
274 16|            cserépkályhába.~Akkor este már szembetűnt és lehangolt
275 16|             gondolat: „Az apánk ivott már, mikor a két öcsém gyorsan,
276 16|         csukló felett. Az arca tüzelt már, és a szeme villogott; hirtelen
277 16|           Vecséra-kontyba.44 Hanem ez már nem állt jól, ő maga is
278 16|        odalenn kártyán, amikor Marika már a felesége volt. Akkor feltévedt,
279 16|       Átalakult, nem is emlékszik tán már a hajdani magára!~A színpadon
280 16|            jól érzi magát, nem is sír már anyuka, apuka után... Aznap
281 16|             karácsony hetében voltunk már... És én idegen fenyőfa
282 16|      mindenféle tantárgyakat... És én már nem is vagyok... elég fiatal
283 16|               foghat senki ilyenbe ma már.~Hirtelen egyébről beszélt;
284 16|               percet, felénk tartott. Már korcsolya volt a lábán.
285 16|           tetszem egy férfinak, akkor már otthon voltam a dolgomban
286 16|          kétszer elmentünk mindig. És már bosszankodtam, ha késett
287 16|                kivételességeit; engem már egészen összezavart ez a
288 16|             ez, amíg együtt sétáltunk már a Hatvani utca korzóján,
289 16|               a kurta, furcsa mód. Ma már, egy végigélt élet tapasztalatával
290 16|        pártfogást akar. Csalódott, de már nem volt kedve abbahagyni,
291 16|              kicsit odalenn! Csakhogy már nekem semmi közöm hozzá!~
292 16|         fiától hallotta, azt beszélik már, hogy fizetett szeretője
293 16|            zavarral. Hát mi vagyok én már? Ilyen gyorsan... ennyire!
294 17|              legnagyobb jogász fiának már küldözte kéthetenként pesti
295 17|               kalapot hozatott hozzá, már kesztyűje nem volt vagy
296 17|                gondoltam; ha elmúltak már a nagy, erős, teljes érzések,
297 17|         akarja. Mi tán el is mondtunk már egymásnak minden elmondhatót.
298 17|             Nem jött semmi! „Így most már jól van!” - gondoltam akkor
299 17|              volt erőm megtenni! Most már tovább megyek, most már
300 17|               már tovább megyek, most már csakugyan egyedül vagyok;
301 17|             magaméreztében. Nem tudom már, mi adhatta az első gondolatot;
302 17|         szétmentek, elközönségesedtek már; fűzetlenül, bőráncú, piros
303 17|          alispánné lettem egyszer? Az már volt, nincs. Most már mindennek
304 17|              Az már volt, nincs. Most már mindennek vége, és egészen
305 17|             mert a csillag is feljött már. A parasztfiú ott gunnyasztott
306 17|         szegény Tomanóczy Anna.~- Hát már holnap hirdetnek először.
307 17|               csak áthelyeztek. Annak már három éve. Itt senki sincs,
308 17|                elnevettem magam néha. Már meg is állt a pitvar közepén,
309 17|              véghetetlen magányosság. Már lestem, erre jön-e, s azt
310 17|             Üljön le a ládára!” Attúl már csak kicsi kellett, hogy
311 17|               az ablakom alatt, és én már három esztendeje éltem úgy,
312 17|                az is valami! Hát most már így van. Mit néz rám? Hát
313 17|         gyanította rajtam? Igen, most már mindenképp hozzá kell menni...
314 17|        közönséges mozdulattal.~- Mit? Már benne vagyok, én nem is
315 17|             mint én!... Úristen! Most már kezd úgy lenni, hogy néha
316 17|             mert a nagyobbik kisleány már tizenhat múlt, eleven barna
317 17|               áll neki. Tán irkált is már szerelmes évődéseket a vén
318 18|         városiak. Milyen másféle volt már ez a generáció, mint az
319 18|           Vagy hogy én maradtam kívül már lassanként az érdeklődésen,
320 18|            ilyen csirkék közt látszom már »néni«-nek, és ezek a kamaszok
321 18|              is volt... de hogy akkor már meg-megrettentem néha ilyeneken!
322 18|         egyszer, augusztus végén volt már, valami nagyon csillagos,
323 18|               távoli mondatot, mintha már réges-rég, visszavonhatatlanul
324 18|           mindennek köztünk, és erről már mint múltról lehetne beszélni!
325 18|             menye úgysem taníthatott; már le is betegedett közben.
326 18|           Igen, csakugyan úgy éreztem már, hogy én vagyok az, akire
327 18|            fészkemben, szinte egy éve már!” - gondoltam türelmetlenül.
328 18|              ezen a kis időn (egy hét már mindössze) nem hagyom zavarni
329 19|                lányokat férjhez adni; már zsidó kézen is volt egy
330 19|            meg az utolsó esztendőkben már zsombék fedte, víz alatti
331 19|              nagyon; és lám, a nyáron már vízimérnököket szállásolt
332 19|          Júlia jóformán mind elhordta már, ami az anyjáé volt. Én
333 19|           csak tavaszodna, tavaszodna már! Sose lesz vége ennek a
334 19|             Na né! Mennyi csillag van már, milyen tiszta az ég! Gyere
335 19|         szobámban, és sírtam. Mi lesz már most? Mit fog szólni reggel?
336 19|         szenvedésben, a nyomorúságban már. Földes cselédházban kellett
337 19|          kedvére az ottlétem, és hogy már messziről gyanakodott, félt,
338 19|          tartózkodóbb voltam; és most már lassanként kihúzódott a
339 19|       megbeszélik ezt ketten ellenem. Már egészen fölbiztatta az öreget.
340 19|          magától. Lássuk, mit tudnak! Már alig beszéltem velük; de
341 19|       borzasztó telet tölteni itt!... Már zsendült a fiatal búza.
342 19|          akadozva kérdezte.~- Tetszik már tudni?~- Mit? Micsodát?~
343 19|               belőle, amit tudott. Ó, már dél óta! Alig kaptam kocsit.
344 19|             szőlőskertek közt voltunk már, magas fagyalbokrok sövénye
345 19|       mehettünk, mert tolongva jöttek már menekülő csapatok: asszony,
346 19|            férfi, gyerek.~- Jaj, vége már! Nincs többet a város! -
347 19|        megállni a tolongásban.~- Jaj, már átcsapott! A csizmadiaszín
348 19|             szinte idegenül figyelték már találgatva és tájékozódva
349 19|             hogy jó ideig bolyongtunk már, és haladó csapatok árja
350 19|               az Árokpart és azon túl már minden! A szegények városa,
351 19|            legelébb végigszaladt. Ott már minden üszök!~- A gazdák
352 19|            bár mind ott veszett volna már! Csudálatos nagy szabadságot,
353 19|            városom szinte hetek múlva már; új házak, cseréptetővel
354 19|              de nem is lehetett volna már. Az öreg elhíresztelte itt
355 19|              ellen. Oltalmazzon meg ő már most, ha olyan nagy lovagod!...~
356 19|        akarjam tőle.~Igen, itt laktam már, és semmi egyéb tervem,
357 19|           Mert a közvélemény kegyesen már eleinte is fordult. Az emberek
358 19|               megtörténhet; bár én ma már sejtem, hogy a határok nem
359 19|       felindulással mondta: „Hát most már lesz, ahogy lesz! Ennek
360 20|             volnék, ahol vagyok! Most már nem is tűnődöm rajta, hogy
361 20|            hozzá a körülményeihez. Én már el nem tudom képzelni önmagamat
362 20|            szerelemért, mit tudom azt már - mindenért!~Mintha látszatra
363 20|        egyszer előbbre fejlődött volt már; és ennek a visszaesésnek
364 20|              varrtam pici gyerekruhát már, és fáradtan zakatoltak
365 20|              beszélni rulla! Iszen az már... semmi se... csak a fő’
366 20|             maradhat... hiába... most már férj, és apa lesz nemsokára.
367 20|              nem volt más utam. Mikor már nagyon körülem csavarodtak
368 20|               sem szabadna jutni most már. Igaz, hogy szó szót követ,
369 20|               ezekben az első időkben már az volt a legfőbb bajom,
370 20|               úgy éreztem: nem szeret már eléggé. Mintha nem volnék
371 20|             eléggé. Mintha nem volnék már nélkülözhetetlen se testének,
372 20|             elhagyott voltam!... Most már ki voltam szolgáltatva,
373 20|      tehetetlenül. Sokszor ki is tört már belőlem egy-egy sértő és
374 20|             az én pici vagyonkám most már egészen elfogyott. Végre
375 21|     választanom a harmadik miatt, aki már útban volt. És megint leány,
376 21|               lehetett-e másképp? Hát már minden, minden csak énrajtam
377 21|           énrajtam megy keresztül?~...Már nem szopott. Kemény, életrevaló,
378 21|            Mimi-mama, kivi-kávé!~Most már kacagnak, a kicsi utánamondja
379 21|           csontod! Na, hisz semmi baj már!~Halkítom a hangom félig
380 21|              csibuk füstjébe. „Hiába, már ennek így kellett történni,
381 21|             Mi baja velem, kérem? Hát már a falatot se nyelhetem le
382 21|              szőlőskerteket? Igen, én már ilyen gazember, haramia,
383 21|             fajtája, mit kisebbíti?~- Már az igaz, nagyon a kegyükbe
384 21|           azóta, végüket járják, most már akármiféle ember jó nekik.
385 21|               vagyok. De hallja, most már vége legyen! Elnézek, amit
386 21|        kasszírnős vacsorák helyett.~- Már megint a kasszírnék!...
387 21|              nagy legény is lettem én már. Hiába na! Megifjított!~-
388 21|               rukkolnia. És akit most már a harmadik jegyző mellől
389 21|            István, a közjegyző úr. Ez már csak szépen kisemmizte a
390 21|               a nyelve is megoldózott már, a szeme is kinyílt, az
391 21|              fizet, mint a köles. Így már csak elérhet az ember egyet-mást
392 21|          becsülik.~- Hát hiába no! Én már ilyen megvetni való, semmiházi,
393 21|           jeles rokona jóvoltából. Ha már én ilyen vagyok...~Már előbb
394 21|             Ha már én ilyen vagyok...~Már előbb menni készült, kiverte
395 21|  marasztgassák, békítsék. „Csak menne már, csak sietne, pusztulna
396 21|             sietne, pusztulna hát, ha már úgyis...” - gondoltam konokul,
397 21|               lihegő orrlyukakkal, de már kifújva magam, felkacagva,
398 21|      mindezeket a módokat kipróbáltam már, ezeken a stádiumokon túl
399 21|      bizonyosan ő is! „Azért se! Most már csak menjen!”~De hogy egyedül
400 21|              örök szoptatásban... Hát már nekem semmi se jön, hiába!
401 21|              De több gyerek: nem, azt már nem bírnám. Inkább meghalok!
402 21|              bírnám. Inkább meghalok! Már nagyon megelégeltem.~Ilyen
403 22|              körülte lóhalálban folyt már a reggeli takarítás, lelkendező,
404 22|              én voltam; mert így ment már és még úgyabbul is miközöttünk!...
405 22|           gúny epemérgét; ahogy végre már csak azért kiáltanak egymás
406 22|                Pedig éreztem akkor is már, hogy ezek az őrültségek
407 22|             asztaltársaság észrevette már, és mosolyogva bosszantotta
408 22|              méreg, bár homályos volt már minden a fejében; de ilyenkor
409 22|              hogy hét esztendeje eszi már egy ilyen nyomorultnak a
410 22|            világ!~- Elhallgasson most már... most már - rikácsoltam
411 22|         Elhallgasson most már... most már - rikácsoltam elfulladva,
412 22|            kicsi ott sírt, reszketett már fenn kuporogva az én ágyamon...
413 22|              is bizony, szegény! Most már, sok belégondolás után,
414 22|           pedig ez a pálya se ontotta már olyan könnyen a pénzt, mint
415 22|             volt a befejezéshez; most már Scherer Imre, a fiatalabbik
416 22|               de azok nem kerestették már ügyvéddel a két-háromszáz
417 22|          korteskedtem helyette. Akkor már nagyon nyomorultul ment
418 22|            Dénessel. Az emberek akkor már inkább az én pártomon voltak:
419 22|               a világ elégnek találta már a vezeklésemet. És másoknak,
420 22|          akiknek tíz esztendeje segít már pusztulni szépen, dáridósan;
421 22|               kezében, akik egy ideje már szánva és feszélyezve ültek
422 22|               nem mindegy volna az is már. Szinte idegen volt már
423 22|               már. Szinte idegen volt már nekem a város, ilyen rég
424 22|             Vodicska sírja meghorpadt már, és bókol a márvány sírkereszt
425 22|            néztem hajdan. Ej, mindegy már, úgyis elmúlt volna! Most
426 22|              úgyis elmúlt volna! Most már csak felnevelni Marcsát,
427 22|            csúnya sebeivel így feküdt már két esztendeje. A baját
428 22|        kívánja, megemészteni se tudja már, szegény!”... Bámultam anyámat
429 22|       kabátját, mikor fizetni nem tud már, és itthon terem aztán rongyos
430 22|            anyám jóízűt nevetve, csak már meglátogatna egyszer menyemasszony!
431 22|       szétment, elhanyagolt testemnek már úgyis mindegy. Ti csak készüljetek
432 22|               Zsuzsa vizsgázgattak is már. Klári az apja muzsikaösztönét
433 22|           neki. És én dolgoztam, most már egy cseléddel megint, lihegve,
434 22|                ült, csibukozott, most már itthon is borozgatott, szinte
435 22|              fektették le a leányai.~„Már nem is érdemes veszekedni
436 22|                   gondoltam akkoriban már néha, és hagytam a szerencsétlent.
437 23|    harangszoknyája cipőszárig hull le már karcsú dereka, szép növendéklány-csípői
438 23|         tizenkét esztendős Klári néha már haloványan, ernyedt kezekkel
439 23|             Olyan régen nem vártam én már az élettől semmi olyast,
440 23|     megöregedésem.~Pedig bizony nekem már nagy, embernyi jogász fiam
441 23|           akit a nagyszülői neveltek, már onnét írogatott évente két-három
442 23|              nagyapja egymaga nevelte már egyetlen unokáját és örökösét,
443 23|      enyimekkel: a lányokkal, akikhez már emberül, asszonyul, anyává
444 23|           való kapocs voltak számomra már akkor is és később, mindvégig.
445 23|         helyette. Kricsák úrnak akkor már nemes Képíró Zsuzsanna volt
446 23|               Így voltunk. S a lányok már nem sokáig tanulhattak itthon,
447 23|            volt főispánnak, aki akkor már excellenciás volt odafenn,
448 23|                igaza van, a gyerekek, már csak azok fontosak nekünk!
449 23|              ami szép volt, nem adnak már nekünk, öregeknek, de ez
450 23|               Mindig neki gyónjék; én már csak nála tudok!... A levelet...
451 23|              utolsókon volt hetek óta már. „Jakobi azt mondja, egy-két
452 23|               Csaknem négy éve feküdt már így.~Csendesen ültünk az
453 23|             napok óta ilyen hallgatag már, azelőtt mindent elmondott,
454 23|           foglalkozott ezekkel; egyéb már nemigen érdekelte a világon.
455 23|          gyöngédségű nyöszörgés. Most már ketten dohányoztak, de láttam,
456 23|               felém jött az ablakig: „Már hideg!” - mondta súgva,
457 23|               láttam, hogy a szeméből már régóta peregnek a könnyek.
458 23|               Péter nincsen. Nem volt már fiatal, a volt hivataltársai
459 23|           ujjal tömködve a pipáját. - Már sokan elmentek. Ott már
460 23|               Már sokan elmentek. Ott már békében vannak! Hiába!...
461 23|         behomlított.59 Szinte beteges már ez a farkasétvágy! - gondoltam,
462 23|               reggel volt, a szolgáló már elindult, hogy húst hozzon
463 23|          ablakból, ahogy kilesett. De már nem hallottam, mit mond.
464 23|               fenekén. Mire kijöttem, már ott ittak a friss őszies
465 23|                a legkisebb is anyányi már! De ez, ez a középső leginkább
466 23|              köpönyeget, Endre! Hűvös már a reggel! - mondtam csendesen,
467 23|            gondoltak, mindent értenek már... de hát nem érdemes keseregni
468 23|               nagyon együtt lehettünk már. Valahány nagyanyjuk minden
469 23|             mondhat egymásnak, lássa, már tudom, hogy ez a legtöbb.
470 23|            csárdások frisse hajrázott már, amikor megint kimentem.
471 23|               két volt diáktanító is: már Pestre beiratkozott fiatal
472 23|            varrni jó ideje nem láttam már. Egyszer csak felálltam,
473 23|           elérzékenyülést!... Nem, mi már nem közeledhetünk szavakon
474 23|          megpróbálnók az egyetértést. Már így szoktuk meg; ebből már
475 23|            Már így szoktuk meg; ebből már nincs kiút.~Mi két szegény,
476 24|        összetartó közöttünk. De akkor már annyira mindegyek voltunk
477 24|                  Hát menjen!”... Most már szóba se került ez, és általában
478 24|            rossz természetünkké vált; már elképzelni sem tudtuk volna
479 24|               Dénes különben sem volt már az, akivel komoly dolgokról
480 24|            esett, szemmel láthatólag. Már sokszor ült üvegesen elmeredő
481 24|              ez!” „Az életrugó lazul, már zökkenik, meg-megáll, és
482 24|               kedves kis öreg doktor. Már nemigen gyógyított, csak
483 24|            évtizednyi volt a távolság már attól az időtől; a megélhetés
484 24|             kor hozza ezt magával?) - már néhány hónapi vendéglátásra
485 24|              halála után; nem kötötte már ezeket semmi ahhoz a darab
486 24|                lelkem?” - „Itt lakunk már fél esztendeje!” És mindig
487 24|             az a nagy sor, hogy annak már tíz esztendeje van a megyénél,
488 24|           penzionálhatják, ha nem tud már dolgozni. Mint az én Péteremet.
489 24|                Csak imádkozz, hogy ha már az Isten csakugyan el akarja
490 24|     megszerették. Ó - gondoltam -, én már nem mennék sehova innét,
491 24|    alkalmazkodni... nem nekem való az már. Öregebb vagyok én az anyámnál!...
492 24|               szegény, soha. Most meg már mintha nem is lett volna;
493 24|             fejjel, a pipa nem ízlett már mindig, az ételben sem válogatott,
494 24|           mostam, takarítottam rá, de már nem a régi haragos, kínos
495 24|           meghatott, elérzékenyített. Már sokat gondolkoztam az életemen,
496 24|              egy kis illúziót még, ha már egyébfajta álmok, izgalmak,
497 24|            meleg, meghitt estéje volt már életemnek! - gondoltam hirtelen...~
498 24|              emberrel?~- Nem ember az már, Ilka. Már nem is beszél
499 24|               Nem ember az már, Ilka. Már nem is beszél jól, alig
500 24|     tekintettel voltak rám... és most már elmegy szegény... és mégis