Fejezet

 1 5 |       mondta, és végigsimogatott rajtam hízelkedő, öreg szemével.~
 2 7 |     minket hagytak magunkra. Hát rajtam volt a sor. Néhány lány
 3 8 | lelkiállapot szokásbélyeggé vált rajtam egész életemre. A kis háztartásom
 4 8 |      tudtam már, hogy nem fognak rajtam gáncsot lelni, és egyre
 5 15|          tenni valamit, segíteni rajtam? A család, ez a híres, együtt
 6 16|          és mégis messzire, átal rajtam, mintha üvegből való volnék.~-
 7 16|          gondolatok!... Csakhogy rajtam van a Szűzanya ruhája, a
 8 17|          rám? Hát nem gyanította rajtam? Igen, most már mindenképp
 9 18|          igazat; hogy hiszen nem rajtam fordul ez. Hogy hiszen,
10 19|        hogy szorosabbra fogódnak rajtam a sors hálószemei. Megint
11 20|      előtt. Néha oly kínosan ült rajtam a magány, úgy megörültem,
12 23|          bolondja!~- Miért kacag rajtam, asszonyom! Azt hiszi, nem
13 23|       tönkremenjen. Na, ha igaz, rajtam betelik nemsokára; végit
14 24| fészkelődő gond hatalmasodott el rajtam; a magam életének, igen,