Fejezet

  1 1 |           elcsudálkozom, hogy az életet most élő emberek milyen gyerekesen
  2 1 |                 törekedtem valami után. Most itt ülök csendesen ebben
  3 1 |               első kelengyémmel kaptam, most harminckét esztendeje. Ez
  4 1 |                 magamtól az életben, és most - ha biztatnak is a gyerekeim -,
  5 1 |        irigyeltek, vagy bántalmaztak -, most mind megenyhültek irántam
  6 1 |                 élek. Sok mindenre csak most érek rá. Idáig nagyon keveset
  7 1 |           olvastam, és nagyon kapkodva, most sokkal többhöz hozzájutok
  8 1 |                 regényt és effélét csak most szeretem igazán, és csak
  9 1 |              három éven se annyit, mint most egyen.~Csak úgy - gondolkozni;
 10 1 |                 nagyon tevékeny voltam, most pótolom ki. Így megváltozik
 11 1 |         sorsomon, egészen másfelé... De most már úgyis mindegy volna!
 12 2 |            bontották azt az öreg házat (most új gőzfürdő van a helyén),
 13 2 |                és benéztem a kerítésen. Most jóval kisebbnek tetszett,
 14 2 |             életünkben néha emlegettük. Most, mikor tudom a későbbi sorsukat,
 15 2 |               rendetlenséget csinálnak. Most úgy rémlik, valami német
 16 2 |          éreztem, kényelmetlennek. „No, most légy megint Sándor és én
 17 2 |                   és mindenütt csend... Most eltűntek a párkány megett!...
 18 2 |                 néha elmentem mellette. Most már évek óta nincs meg;
 19 2 |            nemigen emlékszem. A lányaim most nevetnek ezen néha; amit
 20 2 |                 szepességi cselédleány. Most sokszor olvasok német könyvet. -
 21 3 |               mi is csak megleszünk!... Most megint az én három leányomra
 22 3 |               is hirtelen változott meg most a világ.~Vajon Klári mama
 23 3 |                sípszava.~A felső házban most zongora szól, csárdást táncolnak
 24 3 |                  és sarkomon guggoltam. Most mindig arra kell gondolni,
 25 3 |                 is adnak.~- Ugye, ugye, most elárultad. Dohánylevelet
 26 3 |                 megcsókolni; de tudtam, most már úgyis gonosz vagyok,
 27 3 |                 keservesen.~- Hadd csak most! - mondta szigorúan grószi,
 28 3 |                 szinte türelmetlen volt most már.~- Hát sose szóltam
 29 3 |                 ma is él a tolószékben. Most itt van ez a Széchy. Hol
 30 3 |                 fizet, arra ment azóta. Most már csak azon iparkodok,
 31 3 |                vajon?...~- Furcsa lesz! Most fogja kinőni magát... Elmúlt
 32 3 |     jegenyetartású, szép alakját mintha most is látnám. Egész ember volt
 33 4 |                 redője mögött. Jó volna most - mert minden dolog közül
 34 4 |           világom, és tán belsőmben még most is ennek a színei és törvényei
 35 4 |                 az uradalom ügyésze. És most végigmutogatja a Megye utcán
 36 4 |               tárgyalta a fél város. És most, hogy annak vége - senki
 37 4 |                  virágosabb. Nekem néha most is nehezen esik a könyvek
 38 4 |      öregasszonyos módra... Eszembe jut most, hogy akkoriban réges-régi,
 39 4 |          ábrándozásba felejtkezni, mint most, az életem csendes, őszi
 40 4 |              még a jövendő életen, mint most az elmúltakon; tán akaratlan
 41 4 |           valaha embereknek, bizonyosan most is vannak messze valahol,
 42 4 |              köthető gondolat. Tán csak most, elcsendesült napjaim alkonyatán
 43 5 |            horpadt mellű teremtés. Csak most gondolok vissza, milyen
 44 5 |                igen másforma. „Ezek itt most már hadd csinálják egykettőre,
 45 5 |            bútort csinál egy új fábrika most Kolozsváron. Én fogom beszerezni
 46 5 |               öreg szemével.~Így voltam most már szem előtt; mindenki
 47 5 |         félandalodás közepett. Néha még most is lebegek és forgok így
 48 5 |               rám meleg, okos szemével.~Most már nem tudnám megmondani,
 49 5 |              többféle esetből keveredik most össze bennem. Olyan régen
 50 5 |          emberből semmi!...~„Hogy lehet most ilyeneket beszélni? - gondoltam
 51 5 |              kicsit rendszertelenül, és most egyet-mást összezavar! -
 52 5 |           mondott. Eszembe jutott, hogy most csak ő kísér haza; a többiek
 53 5 |                kicsit pattogva anyám. - Most még szó sincs senkiről!~-
 54 6 |              bókokat, apró eseményeket. Most néha konokul hallgattunk
 55 6 |          elmondták, mindenkinek, nehogy most már azt gondolják: „Skrofulások24
 56 6 |                való, korú férfiak közt, most hirtelenében nincs itt alkalmasabb!”~
 57 6 |                tovább pártában bálozni.~Most, háromszor tíz esztendő
 58 6 |                magaméhoz. A legkisebbik most tizennyolc éves, érettségire
 59 6 |                az volt az érzésem, hogy most mind a ketten ostobának
 60 6 |                 bizalmasak voltak hozzá most már.~...Karácsony előtt
 61 6 |              özvegy után vetette magát. Most meghalt, eltemették nagy
 62 7 |         indulatos, békétlen levegő volt most a családban, olyan robbanás
 63 7 |             táncrobotba megint. Telekdy most gyászban volt, meg a dolgai
 64 7 |                 voltuk látszott és hogy most először, egyszer viselték! „
 65 7 |             rosszallja az életünket, és most már végképp magunkra szabadítottuk
 66 7 |                 hallgatag megegyezéssel most minket hagytak magunkra.
 67 7 |                És hogy mennyivel fogják most már kielégíteni örökrész
 68 7 |          megmondani hirtelen, jólesik-e most ez, hogy meghat-e, vagy
 69 7 |             lettem volna mostanig, akit most megtérít. Nem, mindezt másképpen
 70 7 |              küldeni, de mint rendesen, most sem jött el senki közülük.
 71 7 |               Mit akarok vele? - Mi van most velem?” - kérdeztem magamtól
 72 7 |                csak - ez, így az igazi, most tudtam csak meg a jelentését.
 73 7 |               csak csalóka mámorban; de most a lelkem legmélyén, legigazabban
 74 7 |               neki. Milyen jó vagyok én most, milyen igaz, komoly és
 75 7 |                 a messzi, messzi mezőt. Most valami távoli, drága mesekékség
 76 7 |          fiatalság, az öröm... Egyszer, most az egyszer még!~Szédülten
 77 7 |                    semmi több! Ennek is most kellett jönni!” Lankadt,
 78 7 |             igen! Milyen okosan beszélt most. És úgy, teljesen úgy, ahogy
 79 7 |                beszélte neki -, és hogy most már belenyugodtak... Hát
 80 8 |            pillét?~- Jaj istenem, Jenő, most már meg a pille! Hát nincs
 81 8 |           politúrozott oldalán.~Az uram most kelt fel; a bajusza még
 82 8 |            nyakkendőjét tisztogatta. És most elmegy innét mindjárt rendbe
 83 8 |              legyezőm hordta utánam!...~Most - majd egy éve így van már,
 84 8 |            egyetlen cselédemet. És ez - most már így is lesz mindig.
 85 8 |          odajött, hogy megcsókoljon. De most elfordultam hirtelen kedvetlenséggel.~-
 86 8 |           törekedni, nincs mire várni. „Most elment - gondoltam -, délig
 87 8 |                 lázadoztam ellene néha; most a mézidők szoktató engedékenységei
 88 8 |             gondoltam -, az idei lányok most kezdik a farsangot, táncot,
 89 8 |               nekem minden befellegzett most már. Magamra hagytak, az
 90 8 |                  Anyám, Telekdy Péterné most már falun lakik az urával,
 91 8 |                  Vajon-vajon - gondolom most a nagy messzeségből néha -
 92 8 |                tenni Ágnes mellére, aki most választotta a picinyjét,
 93 8 |            nekem a borközi élénkség, de most nem bántam volna, ha elmarad.
 94 8 |                 ha éppen... De...~- Jó! Most mennyit fizettetek az édes
 95 8 |              forint üvegje. Ne szóljunk most a háromféle pecsenyéről,
 96 8 |                féltem én mindig, látod, most már megmondhatom. Lejtő
 97 9 |           fásultsága; az ijedelem, hogy most már soha, semmi nem fog
 98 9 |             aztán egyszerre indultunk. „Most bizonyosan feltűnik, szóvá
 99 9 |                teszik - gondoltam -, de most ez egyszer nem bánom, mindegy!”~
100 9 |                   én nem lehetek szabad most már...~Nagy csendesség szállt
101 9 |           löktem el magamtól.~- Menjen, most rögtön! Nem akarom látni
102 9 |         reszketve és undorodva. Hát itt most mindennek vége? Ez az élet
103 9 |               szegény! De megütött - és most -, és nem is kérdve. Milyen
104 9 |          nevetséges. Mit csinál odabenn most? Felálltam, és lábaim reszkettek,
105 9 |                  Hogy hiábavaló költség most egy új ruha. És hogy - nem
106 9 |                 öregember temetésén is, most hallom, lábtul ültette a
107 9 |             vagy apámnak, mint én!” Na, most meg kivette a mesterségből,
108 9 |             ilyesmitől féltek. No, csak most vigyázzunk rád, az egészségedre,
109 10|                 alólam, nehezemre esett most megvetni a lábam újra. Emlékszem,
110 10|          gyöngéd volt hozzám nagyon. Ó, most, annyi év múlva és annyi
111 10|                 az életünk nyugodt volt most, és minden anyagi gondtól
112 10|          asszonyos ösztönös ötletből.~- Most már csakugyan egészséges
113 10|              uradalmi bandától; akikkel most valahogy mégis kapcsolatban
114 10|                 sokra becsüli az eszét.~Most már csakugyan nekilendültem
115 10|         tárgyalt Péter mostohámmal, aki most sokat járt be ügyes-bajos
116 10|                ez kis dolog! De itt van most a láplecsapolás kérdése.
117 10|              vajúdik esztendők óta már. Most újra megfeneklett.~- Az
118 11|                rendes, tiszta lehessen, most már nem volt elég egy cseléd;
119 11|                 vidéki urak előtt, akik most mind gyakrabban voltak a
120 11|                volt az uram kezében, és most, így közelből nem hatottak
121 11|          otrombán falusiasak voltak!~De most már őróluk mondta Jenő: „
122 11|              mind a ketten! Igen, igen, most, a messzeségből felidézve
123 11|                   Messzi van az még! De most, jaj, mennyi dolog lesz
124 11|                így hívtuk a vizitszobát most már, mióta Melanie idehozta
125 11|               vásárolni. „Hát tudod, ez most már befektetés nekünk!”
126 11|             mindig megvesztegethető.~De most legalább tisztában lehetünk
127 11|                életmódunkat. Pfuj! „Hát most már azért is!” - gondoltam
128 11|              Persze - gondoltam -, neki most már csak úgy jó, ahogy a
129 11|                  Nekünk szerepelni kell most már, ez csak javunkra lehet.~-
130 11|             ilyen tisztán beszél? Nézd, most kellene neki egy idegen
131 11|        hozhatunk együtt Svájcból, én is most írok emiatt: a kislányaimhoz
132 11|              ezen később magunk között. Most már négy cseléd, mit fognak
133 11|             kezdtem vele.~Ha emlékezném most világosan, hogy milyennek
134 11|        gondolják: elég abból a deszkán, most a magam ura vagyok! És így,
135 12|              átestünk.~- Baj, gond akad most is elég! - feleltem beléesve
136 12|                csak több mindig. Hiába, most egy kicsit korteskedni kell,
137 12|              közben eszemben járt, hogy most mindjárt kezdődik valami
138 12|                  hogy Gáchtól öltöztem, most meg mindent úgy bolondítok
139 12|             versenyt. Hát akarnád, hogy most lemaradjak, visszavonuljunk?~-
140 12|                székbe Jolsvay kerül még most a tavasszal. Ez már biztos!~-
141 12|             vagy efféle. De tudod, hogy most itt sokan dúlnak-fúlnak
142 12|          vallják kárát az okoskodásnak. Most meg kell próbálni velük
143 12| ellenségeskedésre is képesek. Meglátjuk most, mit tudunk!~- És mi lesz
144 12|             felemás kis emlék tolakodik most elém az akkori időből!...
145 12|              különálló és különös volt; most is úgy tűnik szinte, mint
146 12|                férfit... az embert? Még most is valami furcsa, kelletlen
147 12|                mindig megvolt benne, és most, az idővel egyre jobban
148 12|            észrevette ezt. Azt mondták, most lettem igazán asszonnyá
149 12|                  Az asszonyodnak, Jenő, most kellett volna szerelmet
150 13|               augusztus volt, és Hanika most már hétszámra nálam ült
151 13|               minden rendeződik. Nekünk most a magunk ügyében kellett
152 13|                engedett orvost magához; most végre Jakobi bácsi elszomorkodva
153 13|         akartunk ezen törődni, jajgatni most, hisz annyi volt a gondunk.
154 13|                 színváltozások! A bácsi most képviselő volt, a kerületében
155 13|                városi asszonyok helyett most csak két-három korosabb
156 13|               ők járjanak a gróf kezére most, amikor legjobb alkalom
157 13|          Semmiképp! Erről szó sem lehet most választás előtt. Azután
158 13|               felmegy ám, az égig. Csak most nincs szél, várni kell.
159 14|                 tömeg fojtott csendjét. Most a Melanie üdén rezgő, kellemes
160 14|                idegen férfi tekintetét. Most a virágok árnya véd, visszanézem
161 14|        végigsurrant a vörös stráf. Így, most átadják a virágokat, a nőegylet
162 14|              kínosan ragyogó parádéban. Most a fogatok sora jön, ó, hogy
163 14|               komolyan. Elfordultam, de most, a nagy körülrajongottság
164 14|                önszántukból, a mulatság most már a szokott, zártkörű
165 14|           felvenni. Széchy állt előttem most, és leeresztett karokkal
166 14|            álmodozó, fiatal leányt. Még most is tudhat ártani egy ilyen
167 14|                 elfelejtkezés. Ami van: most valami fanyar beteltség
168 14|             megáll, és azt mondja: „No, most aztán vagy semmi tovább,
169 14|                  Nagyon szép volt!~- És most is tudom, hogy az igazi!~-
170 14|             fiatalabbik Kallós fiúval. „Most féltékeny!” - nyillalt belém
171 14|             vacsorához voltak szegődve. Most megjelentek a szép új, aranygombos,
172 14|              vacsorai vendég itt maradt most, és körülvettek, tízen is
173 14|                a jóslásomra. Beszéltem, most már mindjobban beletanulva
174 14|            lovaltam bele - gondoltam -, most már exponálta magát, most
175 14|               most már exponálta magát, most már lehetetlen, hogy ne
176 14|              mintha feledte volna őket. Most már minden figyelem az új
177 14|                  a választásé. A grófok most visszahúzódtak; pihenték
178 14|                 bizottságban. Hisz csak most került ide, két hónapja.
179 14|              jöttem megnézni; hogy van? Most megyek, megpróbálok felszaladni
180 14|                van, hogy létezik. Igen, most megyek. Hozom a hírt.~Egy
181 14|                 Csitt, ne, ne beszéljen most!~Mellém ült, egészen közel
182 14|         látszott, de az előbbi pirosság most mind leszaladt az arcáról,
183 15|                       15~Igen, igen, ha most végig akarok menni emlékezésben
184 15|           hosszú, hosszú, nehéz életet. Most már egyre megy, tudom; most
185 15|             Most már egyre megy, tudom; most már végig szerencsés, egységes
186 15|          egyedülmaradást a halál előtt.~Most már nem érzem friss fájásnak
187 15|                nem tudok, nem tudok még most sem rettenet nélkül, felindulás
188 15|               nap azt mondta az anyám: „Most már össze kellene szedni
189 15|            világ!~Mert a világ - és még most is az uradalmi tisztek feleségeit
190 15|                És engem figyelnek onnét most, a múltamat fürkészik, a
191 15|      hazugságokat! Pedig az ő véleménye most már nem kell hogy fontos
192 15|                 játékkal szórakoztatta. Most magára van az idegen házban,
193 15|            gyermeket rám bízhassa... És most mégis, ha így van is, oda
194 15|        bizonyosodtam meg, hogy ezek itt most egyezségben vannak ellenem.
195 15|               elözvegyült női rokon. De most vége annak már. Ma mindenki
196 15|                kell, hogy helyem legyen most! Mit akarnak, hová menjek,
197 15|             aggódik értem, hogy szeret. Most már az egész világon csak
198 15|               hátra. Igen?... Magda, én most egészen rokonmód beszélek,
199 15|              meg a kalapjainkat, amiket most Pestről, Bécsből hoztunk
200 15|               után, találomra. De... én most nem tudom, Magdám, nem érint-e
201 15|               igazad van, túl korai még most ez. Hisz fel sem ocsúdtál
202 15|                olyan kegyetlen! Hogy én most kosztadóné vagy kalaposasszony
203 15|            Magda - mondta hazamenet, és most megfogta a kezem, csendesen,
204 15|        súlyosodott rám valami úgy, mint most a maga sorsa. Mennyit tépelődöm,
205 15|                ha tudná! És megtanultam most elátkozni az én léha, céltalan
206 15|         holnapra nem gondolásom; amiért most egy tehetetlen senki vagyok,
207 15|      fülbevalóit. „Ezeket neked adom... most, hogy mindenki lássa, és
208 15|                birtok; teher nélkül áll most. Ezt akarom!” És szisszenés
209 15|               örült tán legjobban, hogy most elmegyek. Egy nagyon kegyetlen
210 15|               és azt mondtam magamnak: „Most megválok, elszakadok minden
211 15|            elszakadok minden eddigitől, most egészen magános tudok lenni
212 16|      öltöztetett, óvott, takargatott... Most pedig jövök magamra hagyottan,
213 16|                az, hogy el bírtam jönni most!... És valami komolyat,
214 16|         lendületest éreztem abban, hogy most meg tudtam válni. Igen,
215 16|                 középen az ebédlő, ahol most hideg felvágott papírvékony
216 16|                kávéházban szólt a zene. Most megnyílt az ajtó, és a nehéz
217 16|                 riadt kék szemeit. Csak most, amíg vártam rá a rosszul
218 16|             nagy, rideg fogadószobában, most először keringett meg a
219 16|     látogatásért.~- Éppen ilyenekre van most neked szükséged, hogy halálra
220 16|                 micsoda kalapokat látni most, és a Gách ruhakirakata
221 16|                szép időkből való! Nekem most mély gyászt kellene viselni;
222 16|             Dénes vajon Ilkánál ünnepel most?”...És nem csillapított
223 16|                A jégre nem jártok soha? Most lesz a nagy korcsolyabál,
224 16|                    Így nagyban tegezett most; pedig azelőtt úgy kikerülgette
225 16|           Gidáék sunyin magamra hagynak most, nem védenek. Úgy látszik,
226 16|                a felelősséget magamért. Most elmúlt a tél, jó sok pénz
227 16|           ezelőtt. Semmi se történt, és most egyszerre eltávolodtam hirtelen
228 17|         udvarház is vedlettnek látszott most téltől dohos, állott pipafüstszagú
229 17|            tévelygő bizonytalanság után most csendes, egyszerű falusi
230 17|          postáért. Nem jött semmi! „Így most már jól van!” - gondoltam
231 17|                lám, volt erőm megtenni! Most már tovább megyek, most
232 17|                 Most már tovább megyek, most már csakugyan egyedül vagyok;
233 17|            egyszer? Az már volt, nincs. Most már mindennek vége, és egészen
234 17|            ámultam rá kérdve. - Hát ezt most mondja? Kisasszony! De hát
235 17|              van. Mintha tartozna vele.~Most tűnt fel, milyen nehézkes,
236 17|          olvasni; tavaszodott, így mint most. Mi kell még? A nyáron éjszakahosszat
237 17|              előttem; az is valami! Hát most már így van. Mit néz rám?
238 17|                gyanította rajtam? Igen, most már mindenképp hozzá kell
239 17|             hozzá kell menni... Persze, most lenézhet engem, amiért megmondtam
240 17|           megveszekedni egy asszonyért. Most persze... ilyenkor mindegyik
241 17|           öregebb, mint én!... Úristen! Most már kezd úgy lenni, hogy
242 18|           rendet és csinos tisztaságot; most sem kegyelemből akar tartani,
243 18|               csinosság, reprezentálás; most részt akar tán jobban venni
244 18|                megyei életben. Hiszen a most folyó lápi kérdések senkit
245 18|               próbálni a valóságban is. Most a nőemancipáción lovagolt,
246 18|                  aki szinte otthon volt most vagy két hónapja. Zavarok
247 18|            jobban festett szegényen! És most holmi anyámhoz írt levelekből
248 18|                 azt a keveset verte itt most bújában éjszakáról éjszakára.
249 18|               valaha. Szinte parádézott most ezzel! Sokszor elkísért
250 18|                hogy Zimán Ilka mint jár most ájuldozó fájdalommal, könnyek
251 19|               alispánjelöltsége idején. Most, mondják, Melanie-val atyafiskodik
252 19|                húztam ki a lábam innét. Most vót egy kis sűrvités, igaz,
253 19|              élek, hogy öltözöm. Tréfál most vajon?~Elkezdődtek sorjában
254 19|                 Vajon ébren vagyok-e én most? Hátha csak álomkép mindez?
255 19|                  és sírtam. Mi lesz már most? Mit fog szólni reggel?
256 19|                a gazdáék régi háza üres most - azok a juhászokkal mennek
257 19|                 tartózkodóbb voltam; és most már lassanként kihúzódott
258 19|          csíkászott, halászott; mi lesz most azzal, hova menjen? A lápföldhöz
259 19|            égett le?~- Jaj istenem! Hát most jöttek? Minden... majd szinte...
260 19|        Emberhalál? Jaj, ki tudhatja azt most? A népek kisereglettek a
261 19|             borzasztó! Arra, nézze, még most is lángol. A kastélybeli
262 19|             háza is.~- Nem bírok tovább most. Pihenjünk! - mondtam a
263 19|              csudálatosan néptelen volt most; innét mindenki a piac felé
264 19|            ellen. Oltalmazzon meg ő már most, ha olyan nagy lovagod!...~
265 19|           különben sem az én dolgom!... Most csak védekezni, megállni
266 19|              felindulással mondta: „Hát most már lesz, ahogy lesz! Ennek
267 20|                Ott volnék, ahol vagyok! Most már nem is tűnődöm rajta,
268 20|                  Jobb volna, ha befogná most is, vén csacsi! - förmedtem
269 20|             bosszús szégyenkezésem csak most lett úrrá a kíváncsiságom
270 20|             Ilka tekintetes asszony még most is halálba szereti a tekintetes
271 20|                kalábriászt. Csakhogy én most... így! Ó, hogy őrzött,
272 20|                 ebben az állapotban!... Most magamnak kellett viselni
273 20|                nem maradhat... hiába... most már férj, és apa lesz nemsokára.
274 20|               eszébe sem szabadna jutni most már. Igaz, hogy szó szót
275 20|                 és elhagyott voltam!... Most már ki voltam szolgáltatva,
276 20|            úgyhogy az én pici vagyonkám most már egészen elfogyott. Végre
277 21|          Két-három esztendő siklott el, most úgy tetszik; csudálatos
278 21|            kávét! Mimi-mama, kivi-kávé!~Most már kacagnak, a kicsi utánamondja
279 21|         konyhaszolgálóval! Puff... Jaj, most odavágta magát valahová
280 21|               is azóta, végüket járják, most már akármiféle ember jó
281 21|           Amilyen én vagyok. De hallja, most már vége legyen! Elnézek,
282 21|             egyik doktortól a másikhoz. Most meg így beszél.~- Bizony,
283 21|              míg megzabál az esze belé. Most valami bolond szélhámos
284 21|                volna rukkolnia. És akit most már a harmadik jegyző mellől
285 21|                 néz-e meg az anyjára? Ő most nagyurakkal cimborál. A
286 21|          énutánam, mint megfordítva. De most bizony; hiába: az asszonyt
287 21|             bizonyosan ő is! „Azért se! Most már csak menjen!”~De hogy
288 21|                is... ó, Isten őrizz! Ha most marasztom, visszatartom...
289 21|            szerelem volt az?... De hisz most is foglalkoztat, meggyötör,
290 22|              idáig? - kérdem önmagamtól most a csendesült, zavartalan
291 22|                a rosszabb, én-e vagy ő? Most, messziről, tisztán látom,
292 22|             majd azok neveljék, akiktől most jön... undok!~- Még úgy
293 22|             egész világ!~- Elhallgasson most már... most már - rikácsoltam
294 22|                Elhallgasson most már... most már - rikácsoltam elfulladva,
295 22|     megzúzódtunk! Ő is bizony, szegény! Most már, sok belégondolás után,
296 22|              közel volt a befejezéshez; most már Scherer Imre, a fiatalabbik
297 22|           elnyerni az utolsó forintját: most mégis kitették magukat érte.
298 22|                már, úgyis elmúlt volna! Most már csak felnevelni Marcsát,
299 22|         ivadékom legalább a világban.~- Most meg van engedve, hogy gimnáziumba
300 22|                vegye a nőt.~Így beszélt most, és nyilván eszébe sem jutott,
301 22|          adattam neki. És én dolgoztam, most már egy cseléddel megint,
302 22|               Hízott, ült, csibukozott, most már itthon is borozgatott,
303 23|                 én végig merem gondolni most, amire egy élet tanított,
304 23|                 mosott rá, főzött neki; most öreg fővel hát megjutalmazta
305 23|            kószált hajdan külföldön. Az most a Zeneakadémiában a fő-fő
306 23|                 gyöngédségű nyöszörgés. Most már ketten dohányoztak,
307 23|             vele; haj, ki tudja, mióta! Most rám emeli vérrel futott,
308 23|            miatt, hogy nem állhatja, de most ő is nekicsábul, főzi a
309 23|                  mondja? Mink vagyunk-e most ketten itt, egymással szemközt?~-
310 23|               Zsuzska? Ne háborgassátok most anyátokat! - És kedélyeskedő,
311 23|             majd az egészre vissza. Hát most... itt az emlékezés, itt
312 23|            szemét?... Szegény!... Talán most oda kellene menni hozzá,
313 23|             gyerekeink, ha mi csudaképp most megpróbálnók az egyetértést.
314 24|               váljon!” „Hát menjen!”... Most már szóba se került ez,
315 24|             szól a nóta,~Én is érted, - most tudj róla,~Juhászkutya lettem
316 24|              avatkozott, szegény, soha. Most meg már mintha nem is lett
317 24|        testvériségbe kapcsolt a városom most szereplő nőivel, az egész
318 24|             gyóntam, áldoztam rendesen. Most nemrég, hogy itthon volt,
319 24|            beszélte Marcsi lányom, hogy most valami újfajta idegorvoslás
320 24|            tekintettel voltak rám... és most már elmegy szegény... és
321 24|               alatt néhány száz lelket! Most néha sajnálkozva vagy kicsinylőn
322 24|             megy, mi lesz vele? Van‑e ő most, ebben a percben még? Hogy
323 24|            mennyi néma titok! De mindez most olyan egyszerűnek, közelfekvőnek
324 24|               esztendő is eltelt azóta. Most itt ülök ebben a kicsi sváb