Fejezet

  1 1 |             igazunk, csakhogy ez már az ő színjátékuk. Mi a magunk
  2 2 |                fontos dolgaink vannak - ő tartja rendben a fák és
  3 2 |                 mondtam kelletlenül, de ő nem tágított; nehezen tudott
  4 3 |                éppúgy rosszalkodtak, és ő is térdepelt kukoricán,
  5 3 |                doktorozást játsztak, és ő sokszor látta, hogy grószi
  6 3 |          szigorú és komoly nagyasszony, ő is elpirult‑e a halántékáig
  7 3 |            mozdulatukkal. Milyen kedves ő mindegyikhez erőlködés nélküli,
  8 3 |         istentelen, megállj csak! Te!~- Ő kezdte! - kiáltottam végre,
  9 3 |                 Gyújtogatók!~- Igen, és ő meg Palival bujkál a méhesben,
 10 3 |          penzióba megy10 a vén Bélteky; ő kerül helyébe. Szép dolog,
 11 3 |                látnám. Egész ember volt ő, igazságos, osztó szeretetével,
 12 4 |                 tudom, hogy senkinek az ő világa nem tágasabb ennél.
 13 4 |              tekintélyt, jelentőséget - ő árasztott ki ránk, az élete,
 14 4 |               egyszerre eszembe tűnt az ő „Kezét csókolom!”-jának
 15 4 |                 mellett; az úrfiakat az ő szorgalmával ösztökélték
 16 4 |          lefoglaló huncutságait csak az ő agyafúrtsága tudja keresztülhajtani.
 17 4 |             soha sincs köszönet!~Értett ő az ilyenekhez, okos fejében
 18 4 |                  mikor elanyátlanodott. Ő tudta, miért teszi! „Emberséges
 19 4 |            grószi keresztlánya lett, az ő házias szigorúságuk közepett?... „
 20 5 |          közelből a mások jó dolgát! De ő velünk érzett, néhány jó
 21 5 |               és fogadta audienciára az ő ügyes-bajosait; azokat,
 22 5 |                alsószoknyát, keszkenőt; ő is letehette bugyrát a verandán,
 23 5 |          táncoltunk anyámmal, és mindig ő volt a vizavím20. Én akartam
 24 5 |             igen, jól van - tízest tett ő is! Megindulás nélkül, mámortalanul
 25 5 |        tudományos, józan és derék. Hisz ő is ivott pezsgőt, és sárgás,
 26 5 |              lába kis hibája miatt van. Ő se különb!”~- Sokat összeolvasott,
 27 5 |          Eszembe jutott, hogy most csak ő kísér haza; a többiek ma
 28 5 |             kérte a szépséges sógornőt. Ő is özvegy volt egy leánygyerekkel.
 29 6 |        kisasszony, távoli rokonaink, az ő bocskorosnemes-gőgjükkel,
 30 6 |             néha érzem, igaza lehet: az ő élete igazibb élet, és fiatalsága
 31 6 |       körülnyírt, kerek szakállát. „Hát ő volna?” - gondoltam. „De
 32 7 |               őrizőm és kísérőm legyen, ő csakugyan nem volt alkalmas.
 33 7 |            felülről beszélve hozzám. Ki ő?”~- Nem - mondtam gyorsan,
 34 7 |                  komoly és becses; hisz ő törődik velem, nem felejtett
 35 7 |            Csárdásra zendült, és megint ő vitt el. Néhány idevaló
 36 7 |          kocsinkba beült Telekdy is, és ő kísért haza...~Anyám gyertyát
 37 8 |                már. Magamra hagytak, az ő kényére. Anyám, Telekdy
 38 8 |         asszonyok. Délutánonként, mikor ő meglátogatott, már én is
 39 8 |                a kép, és úgy beleillett ő is a nagy makartvázák,31
 40 8 | kedves-diadalmaskodóan az asszony, mert ő volt az, aki az öreget végül
 41 8 |                 eredt az egész! Hogy az ő tiszteskedő „alászolgája!”-
 42 8 |             temetésre mennék!” - és ezt ő maga, látszott, nem felejti
 43 8 |      mindjárt-mindjárt eszébe jut, hogy ő a köztiszteletben álló családfő,
 44 8 |          Istvánnal, és úgy tett, mintha ő is inna. Akkor vettem észre,
 45 8 |                 és megbotránkozva, mert ő fél füllel ideleskedett
 46 9 |              közömbös szcénáitól. „Hisz ő is bizonyosan másképp fog
 47 9 |             török díványon estem végig. Ő bement a hálószobába, magára
 48 9 |                 még meg is verné talán. Ő néha fél éjjeleken ringat.
 49 9 |              hogy mindenki azt vet. Hát ő répával fog gazdálkodni.
 50 9 |               ezután jön. Tudod, vót az ő apjának, a vén istentelennek
 51 9 |                 mondta a mestere. - Hát ő ezt odahívatta magához;
 52 9 |           uradhoz? Illik ez? Hisz igaz, ő a legjobb tanácsot adta,
 53 9 |                gyöngélkedik körültem az ő legigazabb természete szerint,
 54 9 |              tompa szenvedés között; és ő járt-kelt nesztelenül, fehér
 55 10|        szoptatós dajka életrendjét s az ő kisember-kosztját utóbb
 56 10|                 az apja ellenőrizte, és ő tanította játszani, figyelni,
 57 10|             tudtam-e becsülni eléggé az ő odaadó szeretetét? Csak -
 58 10|               is kívánta tőlem Jenő; de ő sokszor ment együtt Lajos
 59 10|           jókedvvel jött haza ilyenkor. Ő tegye - gondoltam -, ő hivatalos
 60 10|                  Ő tegye - gondoltam -, ő hivatalos embere. És tudtam,
 61 10|                mikor Péter elment -, az ő parasztjaira, az egész beszédére
 62 10|             szórakoztattuk volna is, de ő lesütött szemmel járt, a
 63 11|             töprenkedtem kíváncsian.~Az ő barátsága több jövést-menést,
 64 11|              járok! - kezdte Melanie az ő telt, friss, jóleső hangján,
 65 12|               kicsit szigorúbb is, mint ő, aki majdnem kényeztette,
 66 12|                vagyok itthon vele, mint ő - délelőttönként mindig -;
 67 12|                 én a díványon feküdtem, ő a földön ülve levelezte
 68 12|                 eddig is keresztülvitte ő, amit akart. És végre is,
 69 12|            tudjuk nyerni a vármegyét az ő számára, egyben már magunknak
 70 12|            érzett ez -, hogy nem nézett ő soha semmit sem alaposan, „
 71 12|          elfoglaló dolgok nem voltak az ő témái; derült közömbösséggel
 72 12|               rezsim tunyaságáról -, de ő nem akart velük semmit.
 73 12|               ültünk, én öltögettem, és ő csendesen, elégedetten nézett
 74 12|                 rendesen kikapott érte. Ő nézte meg először a ruháimat,
 75 12|            elfogadta, és utánozta őket. Ő kapatta rá az embereket
 76 12|             Klára mama mesélgette el az ő színes, humoros módján,
 77 12|                de az volna rendin, hogy ő akarjon, törje magát, vagy
 78 13|               számítottunk grószira, az ő szorosabb és régibb összeköttetéseire
 79 13|         összeköttetéseire a vidéken, de ő éppen akkor ágynak esett.
 80 13|                vénleánya volt. Másoknak ő maga írt, Kendyt, a volt
 81 13|                megyei kormányzatban, ha ő egyszer végképp kikerül
 82 13|           olyanformát is említett, hogy ő volna az emberük az alispánságra.~
 83 13|                 Kendy Péter kocsija is. Ő volt az egyetlen a megyében,
 84 13|             fényűzést, dolgozzék - mint ő -, gyűjtsön öregkorára,
 85 13|        gyerekére. Hogy lám, előre tudta ő, mire fog vezetni a nagyravágyás
 86 13|                  Meg ne próbáld, Magda! Ő úgysem tehetne semmit, a
 87 14|                a reggeli napfényben, az ő imponáló, keresetten egyszerű,
 88 14|                 Ó, az Tabódy! Csakugyan ő? Megtette... mit jelent
 89 14|            mormogta mögöttem Horváth az ő lassú, kicsit telt szájú
 90 14|                éreztem, hogy jólesik az ő állandó, biztos hódolata.~
 91 14|       beleveszett a szemem káprázatába, ő ment soha meg nem jövendölt,
 92 14|       összerezzen, és földre ejti mind. Ő tisztábban hallotta a lövés
 93 15|               véres, pici halálsebre az ő átlőtt halántékán... És
 94 15|                 már biztosan tudom ezt. Ő, szegény, aki oly régen
 95 15|            mondott le arról, ami még az ő részéről is hiány volt.
 96 15|              beszélt nekem ilyenkor, az ő sajátságos fatalizmusával,
 97 15|              órákig pihent meghitten az ő kezében.~Pedig naponta meglátogatott.
 98 15|            fullasztotta el a szavam. És ő a legbensőbb részvét hangján
 99 15|        válogatottan egyszerű szavaiban.~Ő az én egyetlen igaz, hűséges
100 15|            aljas hazugságokat! Pedig az ő véleménye most már nem kell
101 15|                 kisfiam gazdag nagyapja ő. Kegyetlen isten! Mennyi
102 15|                  mint hogy odaadjam, és ő, szegény asszony jó, gyöngéd
103 15|             Horváth Dénes?... De hiszen ő is csak szavakkal!... Nem,
104 15|               csúnya, rossz gondolat! - Ő idegen, csak jó barát, aki
105 15|          biztosított a szeretetéről, az ő utolérhetetlen kedves, de
106 15|                 gondolt többé velem. Az ő jókodó, fölényes természetének
107 16|             Marika ajtót nyitott, és az ő hangos, hálálkodó, eleven
108 16|               hozott. A mi fajtánk volt ő, bár régen elszakadt; a
109 16|                 vértanúságot szenvedni! Ő összegyűjti azt mind piros
110 16|      megszemlélgette a ruháimat; azután ő is öltözni kezdett. Nagyot
111 16|              Hanem ez már nem állt jól, ő maga is belátta; lebontottuk,
112 16|                Egyesületben. Megismert, ő jött oda hozzám. „Ki az
113 16|           sopánkodott; de ha lemondtam, ő kezdte emlegetni újra. Végre
114 16|               hogy Marika nem jöhetett, ő maga kísért el a jégre,
115 16|            megint beszélgetett vele, és ő elmondta röviden a viszonyaim
116 16|                 férfi hangulatát is. Az ő hozzám való illúziói egy
117 17|              idején, képviselő korában. Ő nemigen mozdult ki; egy-egy
118 17|          Világért sem kívántam volna az ő helyzetét magaménak, de
119 17|          fölháborított a gondolat, hogy ő is van. Neki is csak mondja
120 17|                mondta Tomanóczy Anna az ő rekedtes, fáradt hangján -,
121 18|                 róla Szinyéren, és hogy ő egy kevés tapintattal és
122 18|                és folytatás ez; és hogy ő is annak érti. Egy percre
123 18|            lakni, amíg kedvem tartja... ő szeretettel ajánlja fel
124 18|                 öccse gyermekének. Hogy ő mindig is kedvelt engem,
125 18|              őneki van szüksége rám; az ő magános özvegyi házába kell
126 18|               olyasmi érződött ki, hogy ő vagyonos fiúnak hitette
127 18|                 hogy miért nem. Persze, ő összevissza adósodott ember
128 19|             Pest megyében volt férjnél. Ő meg az utolsó esztendőkben
129 19|         Elcsudálkozva néztem rá. Hiszen ő volt vagy kétszer az én
130 19|            Mintha jobb kedvű lett volna ő is, izgett-mozgott, szaporábban
131 19|                 többé olyasmiben, amibe ő beleártotta magát. Nem akartam
132 19|               benne... Miért? Mintha az ő fatalizmusa átragadt volna
133 19|                 szürkület hidegében; de ő takargatott a köpenyével,
134 19|         beszédek ellen. Oltalmazzon meg ő már most, ha olyan nagy
135 19|              nem volt. Itt laktam, hogy ő naponta járhasson hozzám
136 19|                  Láttam és tudtam, hogy ő is belebonyolódik lassan,
137 20|                  A kávécskát kavargatva ő is elsorjázta, mit tudott
138 20|            ideges voltam. De hát nem az ő gyermekét viseltem-e, és
139 20|              szó, éles, haragos vád; de ő ijedt elámulással odázta
140 20|                vacsorázni, érezni, hogy ő azért is szabad ember. És
141 21|                 bajok, nyűgök. Igen, de ő nincs benne úgy, mint én!
142 21|             vajon néz-e meg az anyjára? Ő most nagyurakkal cimborál.
143 21|               voltam, mondhatom, inkább ő járt énutánam, mint megfordítva.
144 21|                  Elfásultam; bizonyosan ő is! „Azért se! Most már
145 21|                 sírás! Ez az én életem! Ő talál kárpótlást, de én
146 21|            játszmát az élettel szemben. Ő az életet „vagy-vagy” formában
147 22|              volt a rosszabb, én-e vagy ő? Most, messziről, tisztán
148 22|         egymással!~Nagyon megzúzódtunk! Ő is bizony, szegény! Most
149 22|                után, át tudom érezni az ő igazát is.~Valami kényszerhelyzetben,
150 22|                 voltam én. Igen... hisz ő agglegénykorában csakugyan
151 22|           elkölteni a pénzét, ha volt. „Ő úgyis rosszabb helyre tenné!”
152 22|                  kedves, könnyed tudott ő maradni a nyomorúsága, lehanyatlása
153 22|              Hogy felnőttek azok a fák; ő ültette még a fáskamra elé.
154 22|           százízű ínyencségeket, amiket ő diktált neki régi, bolond,
155 22|             régi humora sem veszett el. Ő sohasem vette túlságosan
156 22|            keszkenőt nem szánnék tőle.” Ő így tudott beszélni erről;
157 23|               elidegenítenie tőlem, kit ő maga mindig gyűlölt. Én
158 23|           házasságra, s a gyermekünk az ő vére is, lénye és öröksége...
159 23|                 odamentem könyörögni az ő asszonyukhoz!~Elébem jött;
160 23|             ahogy kirendelődött!...”~De ő még jóízűen szortyogtatta
161 23|              hogy nem állhatja, de most ő is nekicsábul, főzi a feketekávét
162 23|                 kezdett a házunkhoz; és ő tanított, hogy helyesen
163 24|             egyedül intéző és uralkodó. Ő ugyan semmibe sem avatkozott,
164 24|                 csendes, szép estén, az ő lelkes, halk szuggeráló
165 24|       titkárnője.~Rozverics protezsált, ő vitt, lelkesített bele engem
166 24|             utóbb ezen a rongy világon! Ő szegény, sokat élt, sokat
167 24|              egy tiszta életű ember; de ő nem küzdött, nem állt szembe,
168 24|           lerázta magáról mindazt, amit ő súlyos áhítatpalástul, kötelességterhül
169 24|          hördült, rám nézett erősen, az ő bamba és kifejezéstelen
170 24|               megy, mi lesz vele? Van‑e ő most, ebben a percben még?
171 24|                neki kelengyét, engem is ő segítget leginkább, bár
172 24|               nagy művészbe. Baj is az! Ő ráér erre a fényűzésre,