Rész, Fejezet
1 1, 1| is találtak ki valamit az ő disztrahálására.~Ez volt
2 1, 1| soltészt bosszantotta nagyon. Ő, mint a polgárőrség főparancsnoka,
3 1, 1| asszony, rám költi a pénzét, s ő tudja, hogyan szerzi azt!
4 1, 1| neki rá, hogy bárcsak az ő tallérjai is mind Heckethalerek
5 1, 1| elárulja a franciáknak, hogy ő hova költözött át, mert
6 1, 2| kezdjék a vallatást, míg ő meg nem érkezik a törvényterembe.~
7 1, 2| oka volt nevetni. Mert míg ő azt a huszonkétféle bűnesetet
8 2, 1| is ezt a hitet vallja. Ha ő lenne a lengyel király,
9 2, 1| bőrömet így elvesztegetni, ő megvesz rabszolgának. A
10 2, 1| megharagudott érte, minek próbál az ő vazallusa, erdélyi fejedelem
11 2, 1| megkínálta, hogy üljön fel hát az ő lovára.~Óh, milyen nemes
12 2, 1| ez a tréfa. Persze nem az ő rovására ment. Nevetett
13 2, 1| káromkodni kell olyankor. Ő tudott kegyetlen cifrául!
14 2, 1| tatár a vállamon ült; így az ő fejét zúzta össze a fa,
15 2, 1| világban, az érdemessé lett az ő nemes szövetségükre; aki
16 2, 1| kínlódott.~Ezért nagy is volt az ő tekintélyük.~Nem volt őnekik
17 2, 1| nyakát vágatja le, mint ő öljön meg egy leányt. –
18 2, 1| az a szokása, hogy aki az ő kezét meg meri kérni, s
19 2, 1| tudja azt teljesíteni, amit ő kíván tőle „mátkatál” fejében,
20 2, 1| mátkatál” fejében, hát azt ő a legválogatottabb kínzásokkal
21 2, 1| gondolni, hogy mi leli az ő bányáit, hogy azokban mindenütt
22 2, 1| ünnepélyes óvást teszek. Ő tiszta volt, és ártatlan: –
23 2, 1| lehetett felmenni, s azt ő felhúzta maga után.~Azontúl
24 2, 2| ismered Nyedzviedzet. Akit ő egyszer ez odúba lezárt,
25 2, 2| egyszer ez odúba lezárt, azt ő innen vissza többé sohasem
26 2, 2| Szabadba? Nem – szólt ő szelíden és szomorúan. –
27 2, 2| mindenkit, aki vagy gyáva az ő mesterségükre, vagy megunta
28 2, 2| mesterségükre, vagy megunta az ő viharos életűket, vagy szerelmes
29 2, 2| vakmerően dacoljanak.~Ez volt az ő kifogyhatlan éléstáruk.~
30 2, 2| a Viszpa-Ogródba, aki az ő vad, kegyetlen szokásaikkal
31 2, 2| semmi öltözet.~Nem is az ő kezük véres keresménye volt
32 2, 2| hazatérve, hallgassam az ő apró bajait: hogyan fulladt
33 2, 2| a kis házikóért, amit az ő vidám danája fölvet, mikor
34 2, 3| Baránomat elcsalogatni innen? Ő meg van elégedve a maga
35 2, 3| ekkor sem volt kedvem az ő kopasz fejét levágni, s
36 2, 3| szólt az öreg, s aztán még ő tanított, hogy hogyan bánjak
37 2, 4| volna rajtuk lőni, s az ő rozsdás tarackjaik nem sok
38 2, 4| Engedtem neki, hogy előbb ő mondja el a maga dolgait.
39 2, 4| karácsony ünnep eljő, akkor az ő betlehemi jászolkája is
40 2, 4| csinálni belőle.~Mikor aztán ő kifogyott a dicsekedésből,
41 2, 4| elbeszéltem, s attól aztán ő is meggyógyult végképp,
42 2, 4| megyek el most is, mert az ő sorsáról akarok gondoskodni:
43 2, 5| Azt mondta, hogy megeszi ő azt, aki a várból idáig
44 3, 1| titkokat, amiket egyedül ő maga tud, amik álmában kínozzák,
45 3, 1| verni, vállalkozott rá, hogy ő megszolgálja a dénárt.~Az
46 3, 1| van, jól”-t billegetett; ő maga fölkelt a zsámolykájáról,
47 3, 1| Azazhogy nem szemközt, mert ő vak volt.~Szép nehéz selyemkaftány
48 3, 1| fölvilágosított róla, hogy ő tud a madarak nyelvén, s
49 3, 1| éppen átellenben találod az ő kapuját. Kétszer kocogtass
50 3, 1| tükör állt, abból nézett ő engem. Ami keveset e tükörből
51 3, 1| pillanatra elleshettem az ő arcából, az arra tanított
52 3, 2| azokba mélyen, ezek nem az ő szemei!” De hát akkor mi
53 3, 2| akkor mi történik velem, ha ő is elfogad a hajdani Zdenkónak,
54 3, 2| nagyherceg. – Hiszen nem ő kezdte! Az asszony volt
55 3, 3| királynő marad a győztes; az ő korall ajkai alatt, az ő
56 3, 3| ő korall ajkai alatt, az ő gyöngysor fogai közt kiserked
57 3, 3| kiserked a vér a nyakamból, s ő ajkaival szívja azt ereimből.~(–
58 3, 3| Gutát vagyok! – felele ő. – Gyóntató vagyok: tudhatnád.~
59 3, 3| titkához, hogy „kivel”? Ő és titkos szerelmese bizonyosan
60 3, 3| minthogy azt a titkot, ami az ő gyalázatát rejti, kivigye
61 3, 3| herceg jár hasonlóul, s az ő temetési pompája következik
62 3, 4| szólított, akkor ismertem rá az ő lágy édes hangjáról, hogy
63 3, 4| mosolygott, és mindig csak ő beszélt azon az ismerős,
64 3, 4| lassankint elmaradtam tőle. Ő repülni látszott, én pedig
65 4, 1| fa belsejéből.~– Itt van ő! – mondám örömrepeső szívvel. –
66 4, 1| csak onnan mormogott elő. Ő volt az! Tegnap megette
67 4, 1| éppen olyan lovag, mint ő maga, akinek a háta mögött
68 4, 1| őróla, hogy sohasem volt ő a Szentföldön, s egy törökkel
69 4, 1| volt jelen, akik között ő látszott lenni a legelőkelőbb.~–
70 4, 2| hogy akárhová fordulnék az ő titkaik elárulása végett,
71 4, 2| küldött a földre; hogy az ő örök ellenségével, az Ophiomorphosszal
72 4, 2| vajon hát „aeon” volt-e ő vagy a Jaldabaoth fia, ki
73 4, 2| a kezemből Acháb, s hogy ő sem tudott vele boldogulni,
74 4, 2| fülkében állva. Bizonyos, hogy ő tudja a kijárásnak a titkát;
75 5, 1| nem volt szükség többé az ő nagy felügyeletére, észrevette,
76 5, 2| hamburgi hegyet”, ahol az ő jámbor keresztyén ügybarátja
77 5, 2| tartozom mynheer Ruissennek, az ő régi kedves barátjának,
78 5, 2| barátjának, hogy éppen az ő házához vezetett, mert vetődhettem
79 5, 2| és a Hermann előbetűiből. Ő azt nem akarta lehetségesnek
80 5, 2| kettős W lesz belőle – monda ő nagyot sóhajtva, s én elértettem
81 5, 2| két leánnyal, mintha vagy ő nem volna azoknak bátyjuk,
82 5, 2| Nagyon sajnálom – mondá ő –, hogy atyám eladta azt
83 5, 2| hogyan lehet? – sipogá ő, szemeit lesütve.~– Én megmagyaráznám
84 5, 2| igen könnyű lesz – mondá ő –, majd mikor mindenki lefekszik
85 5, 2| sem fizettem, felhúzzam az ő aranyos ujjára.~E tény után
86 5, 2| belőle semmi. Én kértem, ő megtagadta. Akkor én el
87 5, 2| én el akartam venni, mire ő úgy tett, mintha nem tehetne
88 5, 2| magamat Rupertus diákra, ő az ilyenekben legjáratosabb.~
89 5, 2| ablaklátogatást, mikor az ő hálószobája az erkélyre
90 5, 2| bekocogtatsz a menyasszonyodhoz, ő kinyitja az ablakot; mifelőlünk
91 5, 2| Rupertus, az meg kerítő; ő maga martalócvezér.~Más
92 5, 2| készült vele, hát bizonyosan ő lesz a legutolsó ember,
93 6, 2| Hermann senki se más, mint az ő Hugó fia; tehát adja elő,
94 7 | kelyheikkel pompáztak.~Hanem én az ő arcát sohasem láttam kinyílva.
95 7 | tele gabonával. Ez volt az ő legféltettebb kincse, amiért
96 7 | kapitányné „asszonynak” hítták az ő feleségét, az enyimet pedig
97 7 | kellett írva lenni, hogy az ő férje kapitány.~Hol vegyek
98 7 | csak le kell szakítani. Még ő küldött.~– Eredj, fiam!
99 7 | Le ne késsél a hajóról!~Ő maga pakolt el a számomra
100 8, 1| kalitkában?~Senki sem más, mint ő császári királyi fensége,
101 8, 1| koronaörököse.~S miért ül ő ott abban a kalitkában?~
102 8, 1| lett a befolyása, hogy az ő tanácsa döntött az udvar
103 8, 1| felelte rá:~– Légy te magad az ő jutalma.~S saját császári
104 8, 2| ráncokba az arcát; de végre ő is hagyta nevetésre futni
105 8, 3| bizalmas suttogás közt, ő nem volt rávehető, hogy
106 8, 3| odafekteté kettőnk közé, s aztán ő is letette a fejét mellém.~
107 8, 3| hogy ez a boldogságérzet az ő szívét is ellepte. Ezer
108 8, 3| beszéltünk egymással, s ő nekem engedelmet adott,
109 8, 3| ujjamon levő jegygyűrű, az ő jegygyűrűje kettépattant.~
110 8, 3| mindazt megtetted. Hanem ő nem adott neked még semmit.
111 8, 3| neked még semmit. Amíg az ő helybenhagyó levele kezemben
112 8, 3| megcselekszi?~– Csak egyszer. Ő visz magával nehány hímgalambot,
113 8, 3| király öntöz meg rózsavízzel, ő pedig a maga utterpánjait
114 9, 1| tengerésztörvénnyel? Én-e, vagy ő?~(– Átkozott a lelke! –
115 10, 1| rám. Úgy érzém, mintha az ő kiterjesztett szárnya betakarná
116 10, 1| feljebb!~Hogy én hát az ő hitvesi hűségében akarok
117 10, 1| föltétette velem a kalapomat, s ő meg levette a hivatalsüvegét. –
118 10, 1| mindjárt a kalapod! (Erre meg ő csapta fel a magas süvegét,
119 10, 1| megharagudtam, én is beszéltem, ő is beszélt, egyikünk se
120 10, 1| hatalmas alapokon feküdt az ő védelme.~Itt volt az én
121 10, 1| tudniok kell, hogy van-e az ő országukban Danesh és Majmúna
122 10, 2| Másik azt mondta, hogy ő is látott már egy gólyát,
123 10, 2| mind a kettőnkre nézve, ha ő otthon marad. De már a fejébe
124 10, 2| megint pöröltem miatta. Ő jól kinevetett.~– Óh, te
125 10, 2| taszítottam meg. Inkább ő taszított le engem a gátról;
126 10, 2| hogy el nem vesztem bele. Ő maga volt olyan ostoba,
127 10, 2| homokra a fejkötője után? Ő az oka a halálának!”~…Igen,
128 10, 2| becsületét védtem, és az ő erényét. Mikor a főkötője
129 10, 2| Háromszoros öngyilkos volt. Ő maga tette azt, nem én.”~
130 10, 2| Ladislaus Rex, s annálfogva az ő törvénye az egész keresztyén
131 11, 1| hozom én rossz hírbe az ő vidékét, holott soha híre
132 11, 1| hordott olyan messze, mint az ő mangalétája.~Csak azon imádkoztam
133 11, 2| valóban megtörténtek az ő tudomására.)~(– No, már
134 11, 2| Lilith azt mondta, hogy ő maga akarja hajtani a lovakat (
135 11, 2| megpillanthassam, s míg ő két kézzel fogta a gyeplőt,
136 11, 2| dolgot ír le Torquemadius az ő Hexameronjában, aki pedig
137 11, 2| egész társaság mulattatója; ő a zeneszerző, s mikor ő
138 11, 2| ő a zeneszerző, s mikor ő muzsikálni kezd, akkor minden
139 11, 2| pokolra jusson, az mind az ő szárnyába volt összeszedve.
140 11, 2| volt az indítványozó: ma ő volt az ünnep hősnője.~–
141 11, 2| megérteni, ha elmondom.~Az ő megjelenésére egyszerre
142 12, 1| vércimborámtól kaptam ajándékba, amit ő viszont a pokolkomájától
143 12, 2| talléromat. El ám, mert amíg ő a kantinig somfordált, azalatt
144 12, 2| annál jobban mulattak. Az ő sátoraikban volt dínomdánom
145 12, 2| nyújtottam eléje a kezemet, félig ő énelém a magáét; – fele
146 12, 2| tallérommal az árubódéba, hanem ő meg menten odaajándékozta
147 13, 1| s aki azt mondta, hogy ő az én küldöncöm volt az
148 13, 1| át hiába. Az én vérem az ő ereiben lüktetett, s az
149 13, 1| egyiket sem értem, s az ő nyelve egyikre sem forog,
150 13, 1| Beheriktől. Csak hadd sütögesse ő az ágyúkat az Ehrenbreitsteinon,
151 13, 1| Add vissza a magamét!” S ő is egyet fordított a gyűrűn,
|