1-500 | 501-1000 | 1001-1397
Rész, Fejezet
1 1, 1| teljesítésére született, hogy a budapesti Lánchíd két
2 1, 1| szekereket figyelmeztesse, hogy „Jobbra kerülj, balra térj!”,
3 1, 1| egyenesen az a feladata, hogy kárt tegyen, s minél több
4 1, 1| erősítve, s megszokta már, hogy hol francia, hol porosz,
5 1, 1| följegyzésre méltó volt az, hogy gyújtógolyóik a városparancsnok
6 1, 1| ehhez egy konstáblernek, hogy ez olyan stratagémákkal
7 1, 1| megértheti, ha elgondolja, hogy mikor két ilyen lánccal
8 1, 1| azokért igazán örök kár, hogy kimentek a divatból; mert
9 1, 1| egymáshoz csapta, tudom, hogy holta napjáig megemlegette
10 1, 1| mulatságát, aki azt hallotta, hogy egyet lőttek, s aztán arra
11 1, 1| fityfirékel elő. Arra való, hogy ahová leesik, ott, ami égni
12 1, 1| kitalálták már azt a mesterséget, hogy mikor egy ilyen tűzprüszkölő
13 1, 1| No, most megtudom hát, hogy mi lakik ebben a veszedelmes
14 1, 1| fejedelem alkimistáját, hogy legyenek jelen a tűzkorsó
15 1, 1| csak Hugó maga tudta meg, hogy mi volt annak a tűzkorsónak
16 1, 1| tűzkorsót felbontá, megtudta, hogy miféle ördöngős mestersége
17 1, 1| és gyönyörködtek benne, hogy talál oda a tüzesgolyó,
18 1, 1| tűzkorsóval megesett Hugónál is, hogy nem durrant szét a francia
19 1, 1| két városban; így történt, hogy a piacon egy kövér ludat
20 1, 1| cifra Rike, s azt mondá: „Hogy adod, ide vele!” Megvette,
21 1, 1| vele.~A soltész megtudta, hogy a kövér ludat a cifra Rike
22 1, 1| tenni, hát azt mondhatnám, hogy nem az én pénzem ára ez.
23 1, 1| Rike belém bolondult. – Hogy mivel bolondítottam így
24 1, 1| keveredni. Tehát megsúgom, hogy nekem bizony varázstallérom
25 1, 1| tudod, amit úgy hínak, hogy „Heckethaler”. Valahányszor
26 1, 1| aki azt mondta neki rá, hogy bárcsak az ő tallérjai is
27 1, 1| nagyobb lett a becsülete, hogy el lett róla híresztelve
28 1, 1| elárulja a franciáknak, hogy ő hova költözött át, mert
29 1, 1| kijáratait olyan jól őrzik, hogy azon élő ember ki nem mehet.
30 1, 1| ólomcukor járult hozzá, hogy együttesen olthatatlan pokoltűz
31 1, 1| Szeretném én azt látni, hogy mi van ez agyaglemez alatt –
32 1, 1| vont.~– No, hát nézd meg, hogy mi van alatta.~A soltész
33 1, 1| láncot rárakták a kezére.~S hogy a tanújel kiegészíttessék,
34 1, 2| aktákban (rövidségnek okáért), hogy a törvényszéknek elnöke
35 1, 2| intett a kínpad mesterének, hogy csavarjon egyet a köteleken.~
36 1, 2| olyan furcsa kérdés volt, hogy mindenki elnevette rá magát.
37 1, 2| állhatták meg a jelenlevők, hogy ennyi bolond hivatal felsorolására
38 1, 2| lábait megnyújtó köteleken, hogy annak a kínordítása összevegyült
39 1, 2| azt adta a jelben tudtául, hogy mára a vallatás elég lesz:
40 1, 2| kíváncsi volt megtudni, hogy minő összefüggés lehet az
41 1, 2| fejezetek között, s meghagyta, hogy másnap, és amíg benne tart,
42 1, 2| történjék ezzel az emberrel?~Hogy ki kell őt végezni, annyi
43 1, 2| amennyi eredetileg kisült rá, hogy az ellenséggel összecimborált,
44 1, 2| szétszakítani. Úgy, de ez hogy történhessék, ha már előbb
45 1, 2| aztán abban állapodtak meg, hogy a másnap megkezdendő részletes
46 1, 2| víztortúra, ami abból áll, hogy a hanyatt fekvő vádlottnak
47 1, 2| elé, s ráparancsoltatik, hogy mondja el sorba bűneinek
48 1, 2| soltész morgott nagyon, hogy hiszen eszerint ennek a
49 2, 1| kastély kapujáig, mezítláb, hogy az alvókat fel ne költse.~
50 2, 1| hogyan kell kimondani azt, hogy „Kocham Pana”, „Z. calego
51 2, 1| akármit mond, feleld rá azt, hogy „Egy az Isten!”~Azzal kitaszított
52 2, 1| kanócot, s azt egyre fútta, hogy el ne aludjék. Alkalmasint
53 2, 1| a szeme világát annyira, hogy nem vett hamarább észre,
54 2, 1| kicsi kis könyvet, akkorát, hogy azt egy csizmaszár mellé
55 2, 1| nekem olvasni olyasformát, hogy a szentháromságra semmi
56 2, 1| most vettem csak észre, hogy micsoda kelepcébe jutottam.
57 2, 1| Mikor aztán már azt hitte, hogy jól felvilágosított, akkor
58 2, 1| vastag könyvet, s azt mondta, hogy no, mármost tegyem rá a
59 2, 1| akkor meg kell vallanom, hogy a leányáért jöttem ide.
60 2, 1| engem kiküldtek előőrsnek, hogy a meglepetés ellen őrködjem.
61 2, 1| leányára, azt gondolta, hogy ezzel egészen biztosította
62 2, 1| biztosak levén afelől, hogy amíg a contio tart, az öreg
63 2, 1| megtudta az elbeszélésükből, hogy őnáluk Erdélyben már egész
64 2, 1| ugrott mérgében. Azt mondta, hogy az mégis borzasztó, ahogy
65 2, 1| előre kell bocsátanom azt, hogy egy idő óta az öreg lengyel
66 2, 1| hanem érdemesnek talált, hogy én is részt vegyek a vitatkozásban,
67 2, 1| socinianusok azt allegálták, hogy a Krisztus, bárha nem Isten
68 2, 1| magyar uraknak az áhítatuk, hogy mikor az öreg lengyel egy
69 2, 1| megrázta, s tapasztalá, hogy nem kotyog, mint harapódzott
70 2, 1| Eleinte csak azt vitatta, hogy minek az a sűrű visszaemlékezés
71 2, 1| ráolvasták a Bibliából, hogy „átkozott az, aki a napok
72 2, 1| melyben azt állítá fel, hogy Krisztus nem volt Isten
73 2, 1| a magyarok azt mondták, hogy igen, de derék ember fia
74 2, 1| még így is megérdemli, hogy kiontott vérének emlékére
75 2, 1| gyülekezetben már arról prédikált, hogy Krisztus nem is volt jó
76 2, 1| másodszor meg azt hirdette, hogy adót kell fizetni, s annálfogva
77 2, 1| annálfogva megérdemlette, hogy kivégezzék.~De a magyar
78 2, 1| tántorította el. Azt mondták, hogy: no, ha ilyen rossz ember
79 2, 1| már éppen kötelességünk, hogy kiontsuk a vérét, és megigyuk
80 2, 1| azt mondá a gyülekezetnek, hogy a legközelebbi kegyes összejövetel
81 2, 1| arról fog nekik prédikálni, hogy Krisztus voltaképpen nem
82 2, 1| dehogy, kegyelmes uram! Hogy lettem volna képes ily elvetemedettségre?
83 2, 1| által. Tervünk az volt, hogy majd mikor az eretnekek
84 2, 1| az alatt az ürügy alatt, hogy a ház táját körülcirkálom,
85 2, 1| mogyorófával, míg kivallottam, hogy ki vagyok. Német vagyok,
86 2, 1| éppen azt nem szerettem, hogy minden borsot velem törettek,
87 2, 1| lehet a gazdámra, csak az, hogy azt követelte tőlem, hogy
88 2, 1| hogy azt követelte tőlem, hogy azt mind megegyem, amit
89 2, 1| Nekem ne panaszkodjál, hogy nincs mit enned, ha én vagyok
90 2, 1| szám. Nem tetszik hinni, hogy az a legnagyobb tortúra
91 2, 1| soltész.)~Eleget sóhajtottam, hogy bárcsak kiszabadítana valami
92 2, 1| csak akkor vettem észre, hogy micsoda bolondul rászedtem
93 2, 1| fohászkodások csak arra valók, hogy azokat valami leskelődő
94 2, 1| elkapja, s akképp teljesítse, hogy ne legyen köszönet benne.~
95 2, 1| addig imádkoztam azért, hogy bárcsak kiszabadítana valaki
96 2, 1| förmedt közbe a soltész. – Hogy jönnek ide már meg a tatárok?
97 2, 1| Elfelejti a delikvens, hogy, íme, Lengyelországban vagyunk,
98 2, 1| megmagyarázom én szépen, hogy honnan potyognak a tatárok.
99 2, 1| tatárok. Hát úgy volt az, hogy a török császár őfelsége
100 2, 1| akinek Ghiraj volt a neve, hogy rohanjon rá kétszázezer
101 2, 1| rücskös kis emberke; az igaz, hogy én nem adtam volna őérte
102 2, 1| Az első dolga az volt, hogy levetkőztetett minket, s
103 2, 1| házivászon. Ebből megtudta, hogy egyikünk nagy úr, másikunk
104 2, 1| fölfelé: ami annyit tett, hogy hány aranyat hajlandó az
105 2, 1| markát, ami annyit tesz, hogy „százat”.~A tatár a fogait
106 2, 1| csattogtatta: ami annyit tett, hogy nem elég!~A magyar úr aztán
107 2, 1| végét, ami annyit tesz, hogy elég.~Azután énrám következett
108 2, 1| ami nálam annyit jelent, hogy olyan nincs.~A bolond tatárnál
109 2, 1| tartogatta a tenyerét elém, hogy no, hát mennyit?~Én aztán
110 2, 1| megmagyaráznia véleményemet, mint hogy a markába köptem.~Ezt megértette.
111 2, 1| kivett egy nagy rézgarasost, hogy hát olyanból hányat adok
112 2, 1| hányat adok magam helyett? Hogy azt sem voltam hajlandó
113 2, 1| legérthetőbben adám neki tudtára, hogy tőlem ne várjon semmit.~
114 2, 1| aki mindig azt mondta, hogy aki Jézust meri káromlani,
115 2, 1| gazdám elkezdett panaszkodni, hogy neki a lábai már feltörtek
116 2, 1| tud tovább menni. Az igaz, hogy nagy test volt, s nem szokott
117 2, 1| dörmögve; aztán megkínálta, hogy üljön fel hát az ő lovára.~
118 2, 1| azt hittem, azért teszi, hogy engem is felültessen a lovára. –
119 2, 1| összekulcsolt kezeimből, hogy szeretnék imádkozni, de
120 2, 1| magas paripáról. Azt mondta, hogy mikor ellenséggel van dolga
121 2, 1| annyiszor ismételt előttem, hogy máig sem tudom a fejemből
122 2, 1| az udvari asztronómusnak, hogy a professzorok segélyével
123 2, 1| ugyanaz nem történt velem, hogy amint úgy a kék levegőben,
124 2, 1| sóhajtoztam magamban, hogy bárcsak küldene az ég, föld
125 2, 1| is úgy csapott a földhöz, hogy ott maradtunk alatta. Szerencsém,
126 2, 1| maradtunk alatta. Szerencsém, hogy a tatár a vállamon ült;
127 2, 1| különben is úgy elkábított, hogy nem tudok róla számot adni,
128 2, 1| tudok róla számot adni, hogy kerültem ki abból a világpusztulásból;
129 2, 1| világpusztulásból; csak azt tudom, hogy mikor fölnyitottam a szememet,
130 2, 1| tűzhalálra, bizonyos volt, hogy mielőtt a máglyát meggyújtanák
131 2, 1| veszedelmes erdőn, hegyháton, hogy a hajuk szála se görbült
132 2, 1| hanem ha abból a célból, hogy az arany, ezüst oltáredényeket
133 2, 1| élelmiszert halmoztak össze, hogy egy nyáron át ki nem éheztethette
134 2, 1| felszabadítá őket az ostrom alól.~Hogy milyen nagy volt a vakmerőségük,
135 2, 1| hasítva, annak a jeléül, hogy valamikor volt szerencséje
136 2, 1| fölfelé; aztán esküdjél meg, hogy közénk állsz hajdemáknak;
137 2, 1| verbuváltak volna: azt mondtam, hogy beállok én, csak meg ne
138 2, 1| Nem is kellett hazudnom, hogy azt feleljem, hogy olyan
139 2, 1| hazudnom, hogy azt feleljem, hogy olyan szegény ördög voltam
140 2, 1| A szülőinek megizentük, hogy ha ma reggelig meg nem küldik
141 2, 1| gyönyörű szép hófehér nyakát.~Hogy én azt most már vágjam le.~
142 2, 1| Most elárultad, fickó, hogy ki vagy. Ha paraszt volnál,
143 2, 1| felemelted volna a pallost, hogy inkább a leány nyakát vágd
144 2, 1| megvan az a jó szokásom, hogy a legnagyobb veszedelemben
145 2, 1| száját.~– Tudod-e, fickó, hogy mit kívánsz most? – dörmögé
146 2, 1| leányomnak az a szokása, hogy aki az ő kezét meg meri
147 2, 1| kínzásokkal öli halálra. Hogy az egész testedet tele fogja
148 2, 1| odanyújtá elém a kezét, hogy csapjak a tenyerébe.~Előre
149 2, 1| tenyerébe.~Előre tudtam, hogy úgy össze fogja sajtolni
150 2, 1| fogja sajtolni a markomat, hogy a vér kifreccsen a körmeim
151 2, 1| batyut kötöttek a hátamra, hogy ki ne jöjjek a szamárhivatalomból.
152 2, 1| között, mindig azt hittem, hogy az egyik sziklafal omlik
153 2, 1| azon a helyen oly meredek, hogy egészen előrehajlik, s a
154 2, 1| éppen messzire kirúg; úgy, hogy onnan kötélen sem lehet
155 2, 1| megtörtént a rablókon, hogy a megszállt sziklafolyosón
156 2, 1| Ezért azt gondolták ki, hogy a két sziklafal közé óriási
157 2, 1| tölté, könnyen kitalálható, hogy valamerre utat keresett
158 2, 1| kellemetlensége támadt, hogy valamennyi őrlőmalma, fűrészmalma,
159 2, 1| gróf el nem tudta gondolni, hogy mi leli az ő bányáit, hogy
160 2, 1| hogy mi leli az ő bányáit, hogy azokban mindenütt édes víz
161 2, 1| egyesült erővel fogtak hozzá, hogy a rettegett hajdemákokat
162 2, 1| mindig gyertyánál dolgoznak. Hogy hol veszik azt a sok viaszgyertyát,
163 2, 1| tágas, mint egy templom, hogy mikor az a négyszáz ember
164 2, 1| A boltozata oly magas, hogy egészen elvész a szem elől
165 2, 1| dolgoznak, kik, úgy hiszem, hogy mind a rablók által elhozott
166 2, 1| szerencsétlenek lehetnek, mert hogy valaki szenvedélyből tegye
167 2, 1| szenvedélyből tegye azt, hogy egész életén át ott üljön
168 2, 1| az első megérkezésemre, hogy hát én miféle mesterséget
169 2, 1| Megmondtam neki őszintén, hogy a pattantyús mesterséget
170 2, 1| tanultam.~– No, majd meglátjuk, hogy le tudod-e tenni a remeket? –
171 2, 1| zsákmány után.~Az igaz, hogy nem is volt mire elkölteni
172 2, 1| szalonnát, kenyeret hordtak fel, hogy minden ember telelakhatott
173 2, 1| vezér elé.~Akkor tudtam meg, hogy törvényszéket fognak tartani.~
174 2, 1| Téged azzal vádolnak, hogy megfutottál gyáván az ellenséged
175 2, 1| ahová ki voltál állítva, hogy vigyázd meg, mikor jönnek
176 2, 1| Engem kiállítottatok, hogy vigyázzak a tatárok jövetelére.
177 2, 1| enni a farkasoktól, akkor hogy adtam volna nektek jelt?
178 2, 1| parancsolt. Ha azt mondod, hogy nem voltál gyáva, álld ki
179 2, 1| azt mondá a társaságnak, hogy menjenek utána.~Valamennyien
180 2, 1| kérkedtél a társaid előtt, hogy legvakmerőbb tudsz lenni
181 2, 1| vakmerő már tudtál lenni, hogy meg merjed kérni a „Madus”
182 2, 1| nekilódult az örvény szélének, hogy mindjárt ugrik, de amint
183 2, 1| hosszú repedés, oly keskeny, hogy csak egy ember férhetett
184 2, 1| te is azzal hetvenkedtél, hogy meg mered kérni a Madus
185 2, 1| Azonfölül pedig tudtam jól, hogy semmit sem kockáztatok.
186 2, 1| könnyű volt kitalálnom, hogy az a sötét víztükör ott
187 2, 1| még azt is fölfedeztem, hogy e tóhoz a barlangból a túlsó
188 2, 1| kockáztattam. Azellen pedig, hogy az én drága kedves Madusomat
189 2, 1| fölött. Szemem, szám érezte, hogy csupa méregsóban úszom.
190 2, 1| Egy percig eszembe jutott, hogy imádkozzam. „Édes Jézus!”
191 2, 1| nem telt el három perc, hogy ismét ott álltam a Madus
192 2, 1| leggyöngébb oldalam. Azt mondtam, hogy nem bánom.~A vezér mindjárt
193 2, 1| mindjárt intett egyik társának, hogy készüljön a ceremóniához.~
194 2, 1| fölvenni. Az én nevem az, hogy „Nyedzviedz”, ami azt is
195 2, 1| Nyedzviedz”, ami azt is teszi, hogy „medve”, de meg azt is,
196 2, 1| medve”, de meg azt is, hogy „nincsen párja”. Azért hívják
197 2, 1| keresztapáim: az egyik azt mondta, hogy legyen a nevem „szczupak” (
198 2, 1| azonban azt mondtam nekik, hogy nem az úszásban van az én
199 2, 1| támadt ebben a pillanatban, hogy ez a pópa ebben az aranyos
200 2, 1| hanem azt vettem észre, hogy a hívők gyülekezete nagyon
201 2, 1| orromat, s úgy befüstölt, hogy majd megfulladtam bele;
202 2, 1| goromba haramiamarokkal, hogy a fülem is megcsendült bele,
203 2, 1| a tenyerem tartott fenn, hogy hanyatt nem estem.~De már
204 2, 1| bérmáló keresztapámnak, hogy elöl repült az arany süveg,
205 2, 1| vállamat.~– De már látom, hogy derék fickó vagy, ha már
206 2, 1| kiszemeltem a félsötétben is, hogy az én Madusom számára magasan
207 2, 1| barlangot, úgy vettem észre, hogy időjártával mindenféle föld
208 2, 1| mondá. – Ha azt állítod, hogy te pattantyús vagy, s tudod,
209 2, 1| itt volt, akkor láttuk, hogy nem ér semmit. Mikor először
210 2, 1| ráültettem, mint a lóra, hogy tartsák egyenesen; én magam
211 2, 1| egyenesen; én magam céloztam, hogy kilőjek vele a barlang kapuján;
212 2, 1| pedig itt hátul álltak, hogy nézzék, mi lesz belőle;
213 2, 1| úgy fölcsapott a magasba, hogy a rajta ülő négy legényt
214 2, 1| a gazembernek a nyakára, hogy föl ne ágaskodhassék, s
215 2, 1| minden cöveket kirántva, hogy a Buknak a jobb lábát, a
216 2, 1| mármost mutasd meg te, hogy tudod elsütni.~– Óh, te
217 2, 1| rajta. – Ugyan jól jártatok, hogy az a rozsdás jószág szét
218 2, 1| bognárokat és kovácsokat, hogy az én útmutatásom szerint
219 2, 1| ágyút úgy el lehet sütni, hogy az ne annak a lábát hordja
220 2, 1| szomorú hírrel tértek vissza, hogy a Preszjaka-völgyből kivezető
221 2, 1| bizonyosak voltak felőle, hogy el vannak zárva a külvilágtól,
222 2, 1| ki a nap, arra ébredtünk, hogy a völgyünkön keresztül egy
223 2, 1| megmondtam Nyedzviedznek, hogy mi lesz ebből. Ha az a sziklafal
224 2, 1| olyan magasra fog emelkedni, hogy egyenlő lesz azzal a facsatornával,
225 2, 1| üdvözölve a számos lőrésből, hogy mindig véres fejekkel kerültek
226 2, 1| egy fallal elkészülnek, hogy a májusfát kitűzik, szalagokkal,
227 2, 1| tetejére, ahol bizonyos volt, hogy a mi puskáink golyói el
228 2, 2| pedig azt válaszoltam neki, hogy:~– Tudod már, Nyedzviedz,
229 2, 2| Tudod már, Nyedzviedz, hogy énnekem nem kell se aranyod,
230 2, 2| igazi hajdemák azt teszi, hogy megöleli az asszonyt, aztán
231 2, 2| Minek neked feleséget venni? Hogy mindig arra gondolj, hogy „
232 2, 2| Hogy mindig arra gondolj, hogy „de jó volna otthon”! Legyen
233 2, 2| Ej, ej, Barán! Nem tudod, hogy mit kívánsz! Olyan helyre
234 2, 2| ha elszántad rá magad, hogy minket elhagysz.~Azt feleltem
235 2, 2| elhagysz.~Azt feleltem neki rá, hogy megpróbálom még azt a veszteséget
236 2, 2| Tudom, tudom, Barán, hogy nem nagyon siratnál meg
237 2, 2| mi egyszer azt kimondjuk, hogy „nyegodni!”, annak az innen
238 2, 2| azon az úton. Azt hiszem, hogy minden zugban fogsz találni
239 2, 2| násznépet, s azt mondtam, hogy: „Azt sem bánom! Nekem az
240 2, 2| a ketten kijelentettük, hogy semmi félelmünk sincs attól,
241 2, 2| semmi félelmünk sincs attól, hogy egymást szeretve, együtt
242 2, 2| intett a fejével nekem, hogy csak kövessem őt bátran.
243 2, 2| tágulva ki jobban, mint hogy egy ember végighaladhasson
244 2, 2| lakószobájánál.~Madus azt mondta, hogy minek mennénk ma tovább.
245 2, 2| gyertyáinkat kell eloltanunk. De hogy találjuk meg aztán a reggelt?
246 2, 2| megmaradt bennem az a hit, hogy a Madus az én szentem.~Sohasem
247 2, 2| sohasem is kérdeztem volna, hogy van-e ennek az éjszakának
248 2, 2| Hát én azt gondolom, hogy a hajdemákok csak tréfából
249 2, 2| kezdtem magamat vádolni azért, hogy egy ily szerelmi mámor miatt
250 2, 2| helyéről, s azt mondá nekem, hogy kövessem őt.~Nekem eszembe
251 2, 2| tág volt a sziklatornác, hogy ketten is eljárhattunk benne
252 2, 2| bolondok, úgy futottunk előre, hogy még többet láthassunk belőle.
253 2, 2| Viszpa-Ogród annyit tesz, hogy „Szigetkert”.~Egy valóságos
254 2, 2| meredekek, oly magasak, hogy azok közül e völgyből ki
255 2, 2| hatalmának. Ez tette lehetővé, hogy az ország főnemességével
256 2, 2| jöttek arra a gondolatra, hogy a Preszjaka-völgy túlsó
257 2, 2| völgy mélyén ismét eltűnt, hogy a Sziniawskyak sóbányájában
258 2, 2| sorsa idevezetett.~Igaz, hogy a hajdemákok különben is
259 2, 2| de magamról mondhatom, hogy az ember egészen elfeledi
260 2, 2| a köriratáról megtudtam, hogy az a bielovierzi zárda tulajdona
261 2, 2| gyümölcs annyi került ki innen, hogy a világ végéig ostromolhatta
262 2, 2| olyan hűségesek voltak, hogy idegen férfi meg nem mondhatta,
263 2, 2| meg azt kérdezte az öreg, hogy miféle szerszámokat adjon,
264 2, 2| munkához kezdjek.~Átláttam, hogy itt dolgozni kell; amit
265 2, 2| már egészen megszoktam, hogy egész nap verjem a vasat,
266 2, 2| kecskerelevél volt-e az oka, hogy a tehénnek a teje összement,
267 2, 2| a gondolat foglalta el, hogy apa leszek.~Családom lesz,
268 2, 3| mindenkinek arra volt hagyva, hogy a maga háztáját gondozza.~
269 2, 3| Nem azért jöttem ide, hogy köztetek maradjak; hanem
270 2, 3| köztetek maradjak; hanem hogy téged is magammal vigyelek.
271 2, 3| én, az apja, megmutatom, hogy hogyan kell egy asszonyt
272 2, 3| ölelgetéssel rávettem a Madust, hogy térjen be velem a házba,
273 2, 3| azzal a kecsegtetéssel, hogy csak hadd menjek én most
274 2, 3| annyi pénzt szereztem össze, hogy abból tisztességesen meg
275 2, 3| mint egy álmot. Tudva van, hogy egy borivó ember, ha sokáig
276 2, 3| nem is tudtak tán róla, hogy vannak hajdemákok a világon,
277 2, 3| Ki gondolt volna arra, hogy egy más országból kerekedjék
278 2, 3| gombával.~Végre megtudtuk, hogy a törökországi karavánnak
279 2, 3| dob-, trombitaszó jelenté, hogy most jönnek már, akikre
280 2, 3| elkezdtek lövöldözni, nem nézve, hogy kit találnak; mi pedig akárhová
281 2, 3| megrémült vásáros nép között, hogy én egészen elkábultam a
282 2, 3| Koltuk-dengenegi” annyit tesz törökül, hogy „koldus tengetőbot”.~Én
283 2, 3| Látom az ábrázatodról, hogy te jobb ember vagy a többinél,
284 2, 3| egyúttal, mikor arra kérlek, hogy tégy velem irgalmas emberi
285 2, 3| elkövetni. Azért kérlek, hogy szabadíts meg egyszerre
286 2, 3| azt én nem tehetem. Tudod, hogy az Alkorán szerint (amely
287 2, 3| ellenálltam. Eszembe jutott, hogy a saját szentírásunk, amely
288 2, 3| könyv a földön, azt mondja, hogy aki fegyverrel öl, fegyver
289 2, 3| lesrófolod róla, hát meglátod, hogy ez a koltuk-dengenegi meg
290 2, 3| hajdemákoknál az a törvény, hogy senkinek se szabad magánál
291 2, 3| kecsegtető gondolat volt, hogy önkénytelenül nyújtottam
292 2, 3| hajdemákok, panaszkodjál előttük, hogy a lábad összezsugorodott
293 2, 3| a vízben meghűti inait, hogy azok összerándulnak, s örök
294 2, 3| megtanított rá az öreg, hogy hogyan kössem össze a bal
295 2, 3| koltuk-dengenegi kiálló csapjára, s hogy járjak azontúl fél lábon.~
296 2, 3| s aztán még ő tanított, hogy hogyan bánjak vele. – Ne
297 2, 3| jatagánt egyenesen fogd, hogy a markolata megfeküdje a
298 2, 3| azt vettem észre egyszer, hogy egy fej nélküli ember esik
299 2, 3| én nagyhamar megbántam, hogy ezt tettem; mert keservesen
300 2, 3| haldokolva azzal átkozott meg, hogy „No, hát vedd hasznát a
301 2, 3| összezsugorodott a bal lábam, hogy nem tudom többé kinyújtani.~–
302 2, 3| veszik a lábamat, kisül, hogy semmi baja sincs. Igyekeztem
303 2, 3| minél jobban megfeszíteni, hogy görbe maradjon a lábam,
304 2, 3| tapogatja, kenegeti, húzogatja, hogy csak úgy ropog bele minden
305 2, 3| aztán azt mondá Przepiórka, hogy:~– Bizony, össze van ez
306 2, 3| koltuk-dengenegi nélkül.~Hej, hogy átkoztam magamban azt a
307 2, 4| Nyedzviedz, mikor azt látta, hogy keservesen vakartam a fejemet,
308 2, 4| fejemet, azon való bánatomban, hogy a lábamat nem bírom leereszteni. –
309 2, 4| még csak igazi hasznodat, hogy megsántultál. Ilyen ember
310 2, 4| egy széles vállú fickónak, hogy vegyen föl a nyakába, s
311 2, 4| kényszerű megnyergelésért, hogy folyvást dalolták, előttem-utánam
312 2, 4| előttem-utánam azt a gúnydalt, hogy: „Fáj a kutyának a lába.
313 2, 4| Akkor aztán attól függ, hogy milyen erővel induljunk
314 2, 4| kevesebbre gondolt, mint hogy egy bekerített várat bevegyen
315 2, 4| bevegyen ostrommal.~Arra pedig, hogy valaki Berdicovba bejusson,
316 2, 4| éjjel-nappal, s gond volt rá, hogy a látogatók semmiféle fegyvert
317 2, 4| felhalmozva. Nem csodálom, hogy úgy fájt azokra Nyedzviedznek
318 2, 4| nem tudom azt kimondani, hogy mit éreztem az ének alatt.
319 2, 4| lelkembe nézne, s ott olvasná, hogy én e szent helyre gonosz,
320 2, 4| odabocsátottak a perjel elé, hogy átvegye az áldást.~A perjel
321 2, 4| Előre tudtunkra volt adva, hogy a fehér barátok a beköszöntő
322 2, 4| járulók között; anélkül, hogy kérdené, ki az igazhivő,
323 2, 4| templomból. Elfeledtem, hogy miért vagyok ide küldve.
324 2, 4| van Isten! Dacára annak, hogy én annyiszor mondtam, hogy
325 2, 4| hogy én annyiszor mondtam, hogy nincs?~Hát nem bánthatom
326 2, 4| bánthatom meg őt annyira, hogy mikor hozzá fordulok, meg
327 2, 4| elé, s azt mondtam neki, hogy gyónni akarok.~És aztán
328 2, 4| meggyóntam neki mindent.~Hogy a hajdemákvezér megbízásából
329 2, 4| kolostora erősségét kikémlelni. Hogy a rablók meg akarják támadni
330 2, 4| velük, és amit rád bíznak, hogy az ostromágyúval lövesd
331 2, 4| Igen. A pattantyústól függ, hogy milyen sikere legyen az
332 2, 4| mint más.~– Rajta leszek, hogy rosszul lőjek.~– Tőled függ,
333 2, 4| rosszul lőjek.~– Tőled függ, hogy a felmentésünkre jövő seregnek
334 2, 4| cselekedni.~Annak a bizonyságára, hogy a szavamat híven be fogom
335 2, 4| az ország hatalmasaihoz, hogy derék ember módjára élhess
336 2, 4| fogadtak, amint meglátták, hogy ép lábbal jövök; én aztán
337 2, 4| aztán azt hazudtam nekik, hogy valami boszorkány gyógyított
338 2, 4| elmondtam volna igazán, hogy a berdicovi perjel áldása
339 2, 4| kifundáltam a magam eszével, hogy a jó hazugsághoz megkívántatik,
340 2, 4| hazugsághoz megkívántatik, hogy legyen benne valami igaz;
341 2, 4| írtam le a rablók előtt, hogy azok hosszú ostromot várnak,
342 2, 4| a kedvét a rabló hadnak, hogy rohammal támadja meg a sáncokat.
343 2, 4| részét úgy fogom lerombolni, hogy annak az omladványa a vízárkot
344 2, 4| kedvét annyira megnyertem, hogy teljhatalmat adott az ostrom
345 2, 4| csak annyit kértem tőle, hogy engedjen egy napra visszamennem
346 2, 4| Madusomat, aki azóta azt hiheti, hogy tán meg is haltam.~Nem örömest
347 2, 4| erősködtem a kívánságom mellett, hogy kénytelen volt engedni.~
348 2, 4| danáját.~Megérezte a jó lélek, hogy közeledem, és kifutott elém.~
349 2, 4| milyen öröme volt.~Azt hitte, hogy már most ottmaradok végképp.~
350 2, 4| majd könnyekre fakasztja, hogy újra eltávozom messze, veszélyes
351 2, 4| eltölteni.~Engedtem neki, hogy előbb ő mondja el a maga
352 2, 4| embernek való zubbonykát, hogy azoknak a láttára majd a
353 2, 4| helyéből.~Azt suttogta hozzá, hogy mikor a karácsony ünnep
354 2, 4| akkor rám került a sor, hogy mondjam el én is, ami azóta
355 2, 4| dicsekedni. S úgy tapasztaltam, hogy az a Madus, aki a Viszpa-Ogródban
356 2, 4| mondtam meg a jó léleknek, hogy itthon létem ideje letelt,
357 2, 4| megint odább kell mennem.~Hogy marasztott csókjaival! Hogy
358 2, 4| Hogy marasztott csókjaival! Hogy borult a nyakamba, s aztán
359 2, 4| elereszteni. Tán előre megérezte, hogy e testben nem fogjuk egymást
360 2, 4| hasztalan esküdtem neki, hogy visszajövök érte, hogy csak
361 2, 4| hogy visszajövök érte, hogy csak ezért megyek el most
362 2, 4| visszariasztá. Azzal ijesztette, hogy a hajdemákok közé nem jó
363 2, 4| mert a rablók babonája az, hogy akinek egy nem született
364 2, 5| olyan szépen vezettem azt, hogy a december is ott talált
365 2, 5| nagy távolból lőttem vele, hogy nem tehetett nagy kárt a
366 2, 5| Nyedzviedz ugyan mindig sarkallt, hogy menjünk közelebb a bástyákhoz;
367 2, 5| lövetni, s kényszerített, hogy ott állítsam fel az ágyúmat.
368 2, 5| azt mondtam Nyedzviedznek, hogy vigyázzunk magunkra, mert
369 2, 5| akarta elhinni. Azt mondta, hogy megeszi ő azt, aki a várból
370 2, 5| megfigyelni.~Én aztán azt tettem, hogy egy hosszú nádszálat dugtam
371 2, 5| a zúgolódó hajdemákokat, hogy mikor beállnak a téli fagyok,
372 2, 5| azonban elhallgattam előlük, hogy a hőforrás sohasem engedi
373 2, 5| csak úgy hordta a havat, hogy tíz lépésnyire nem lehetett
374 2, 5| házikóig, s azon gondolkoztam, hogy amíg én itt a hótól félig
375 2, 5| lesz már aztán mondogatnom, hogy én ez vagyok és nem amaz!
376 2, 5| kórusa utánuk zengett.~Hej, hogy bomlott egyszerre az egész
377 2, 5| veri a hajdemákokat!” Hej, hogy félbeszakadt egyszerre a
378 2, 5| félbeszakadt egyszerre a zsolozsma, hogy rivallta egyszerre minden
379 2, 5| torok: „ad arma!”; hej, hogy hagyták ott maguk a mennyezetvivő
380 2, 5| perjelt az utcán közepén, hogy puskáikért hazaszaladjanak,
381 2, 5| lábaikat is levagdalva.~Hogy a Nyedzviedz maga megmenekült-e
382 2, 5| nem tudhattam meg, hanem hogy én magam megmenekültem mind
383 2, 5| mondá a nagyherceg –, hogy reus a causa kimenetele
384 2, 5| rábízza erre a calefactorra, hogy magyarázza ki a gonosztetteit,
385 2, 5| huszonkettőt úgy felcicomázza, hogy a végén még beatificatióját
386 3, 1| annyira elfogott a kegyesség, hogy elhatároztam magamat, hogy
387 3, 1| hogy elhatároztam magamat, hogy áttérek a római katolikus
388 3, 1| azt is meggyóntam neki, hogy nagyon unom már ezt a szent
389 3, 1| eddigieknél. Arra kértem, hogy ajánljon be engem valahová
390 3, 1| mondá a kegyes atya –, azt, hogy én tégedet valamely keresztyén
391 3, 1| volna elég azt bizonyítanom, hogy jelenleg igen kegyes confrater
392 3, 1| is bizonyítanom kellene, hogy mind ekkorig tiszta életű,
393 3, 1| Rég megérdemlette volna, hogy máglyára kerüljön, oda is
394 3, 1| való ember. Annak mondd el, hogy mire van szükséged. Az megérti –,
395 3, 1| és ha megismerteted vele, hogy a mankódban mi rejlik, tudni
396 3, 1| mi rejlik, tudni fogja, hogy miképp segítsen rajtad;
397 3, 1| rajtad.~Én magam is átláttam, hogy egy ilyen kegyes életű férfiú
398 3, 1| mindig gyalog és koldulva, hogy az úton ki ne raboljanak.~
399 3, 1| egy dénárt, s azt mondtam, hogy annak adom, amelyik el tud
400 3, 1| egymás között dülekedni, hogy melyiké legyen a dénár.
401 3, 1| verni, vállalkozott rá, hogy ő megszolgálja a dénárt.~
402 3, 1| azt mondá: „Én nem tudom, hogy hol lakik a Malach, hanem
403 3, 1| olyanformán, mintha azt integetné, hogy „igenis, jól van”.~Én most
404 3, 1| mihelyt megmondod nekem, hogy hol lakik a Malach.~Az anyóka
405 3, 1| pálinkával.~Ekkor vettem észre, hogy az a gaz suhanc engem egy
406 3, 1| derekán, amiből azt sejtettem, hogy itt a tudakozódásnak még
407 3, 1| készséggel fölvilágosított róla, hogy ő tud a madarak nyelvén,
408 3, 1| megmondja mindenkiről, hogy az atyjának a fia-e. Sőt
409 3, 1| fia-e. Sőt azt is tudja, hogy az őrdögök mi nyelven beszélnek
410 3, 1| hanem ha azt megmondanád, hogy hol lakik a Malach, akkor
411 3, 1| felfelé forgatva –, ugyan már hogy kérdezhetsz ilyet? Hiszen
412 3, 1| Hamovesh. Mit tudhatom én, hogy melyik Malachot akarod te
413 3, 1| öreg. – Mennyire sajnállak, hogy ilyen gonosz úton jársz!
414 3, 1| miután meggyőződött róla, hogy az csakugyan arany, ily
415 3, 1| gettón keresztül, azért, hogy a legelső házhoz odataláljak.~
416 3, 1| akiről maig sem tudom, hogy fiú volt-e vagy leány? A
417 3, 1| arcából, az arra tanított meg, hogy a rejtélyes embernek nincsen
418 3, 1| nem esküdhettem volna rá, hogy maga a Malach volt az, akivel
419 3, 1| feleli a vakmerő kívánatokra, hogy te egészen rossz helyre
420 3, 1| feketültek.~Én már azt hittem, hogy csakugyan nem az igazi Malachra
421 3, 1| igazat adtam a Peixotónak, hogy ezekben a koldusrongyokban
422 3, 1| Micsoda nagy szerencse, hogy látom kegyelmességedet újra! –
423 3, 1| nem éppen száz esztendeje, hogy legutoljára láttam. De azért
424 3, 1| a fejemmel egy pitykére, hogy ebben a rongyos ruhában
425 3, 1| benne vannak. Tudtam jól, hogy visszajön még egyszer a
426 3, 1| Kochanovszki Zdenko.~Láttam már, hogy bele kell nyugodnom, hogy
427 3, 1| hogy bele kell nyugodnom, hogy én vagyok Kochanovszki Zdenko.~
428 3, 1| azt kérdém a Malkhusztól, hogy mivel tartozom.~– Hiszen
429 3, 1| hagyta, a lelkemre kötötte, hogy úgy őrizzem azokat, mint
430 3, 1| oly ravaszul tudta vinni, hogy sohase lehetett őket a forrón
431 3, 1| simaképű ifjoncra, azt hihette, hogy nyolcesztendei viszontagságos
432 3, 1| embert. Különben azt hiszem, hogy a saját anyám sem ismert
433 3, 1| volt már, s olyan kövér, hogy az öve tartotta a potrohát,
434 3, 1| lett belőled! Emlékezel rá, hogy mit tettünk, mikor legutoljára
435 3, 1| most voltam már megakadva. Hogy emlékezzem én arra?~Szorultságomban
436 3, 1| mondanom – találomra.~– Hogy melyikünk issza le a másikát?~
437 3, 2| ember tudta és beszélte, hogy Kochanovszki Zdenko a fiatalasszonynak
438 3, 2| Dehogy protestáltam ellene, hogy én voltam ez! Én bámultam
439 3, 2| herceg maga sietett eléje, hogy őt a hintóból leemelje.~
440 3, 2| szegélyét.~Én hátrahúzódtam, hogy ne találkozzam olyan rögtön
441 3, 2| vagyok, megvallom neki, hogy én vagyok „Barán”, a hajdemákvezér!~–
442 3, 2| hajdemákvezér!~– No, ugye, hogy te sem ismersz rá? – szólt
443 3, 2| tartaniok, ha azt akarták, hogy az áldásnak kellő foganatja
444 3, 2| amik legalkalmasabbak arra, hogy az emberi erőt felfokozzák,
445 3, 2| pater Agapitus adta át néki, hogy az áldásnak és fogadalomnak
446 3, 2| herceg úgy megszomjazott, hogy sürgetve kérte az éji italát,
447 3, 2| nem ugrott fel kérkedve, hogy milyen legénynek érzi magát,
448 3, 2| előttem álló olvasótámlányt, hogy az a nagy könyvvel együtt
449 3, 2| akadályozá azon percben, hogy felelhessek valamit.~(–
450 3, 2| másodszor is ez történnék veled, hogy egy jéghideg, szép úrhölgy,
451 3, 2| szédelgett; tudtam jól, hogy minden csók, amit elfogadok
452 3, 2| rablás, szentségtörés: hogy megcsalom benne azt a házat,
453 3, 2| a lelkemet. Alig vártam, hogy a gyóntató atya absolutióját
454 3, 2| pokolba is?~Én azt gondoltam, hogy ez csak frázis, s azt feleltem
455 3, 2| az udvari környezetétől, hogy az minden ünnepnapon meggyónjon.
456 3, 2| amit én neked elmondok?~– Hogy gondolsz ilyen bolondot,
457 3, 2| meg.~– Nem volt rá eset, hogy a gyóntató elárulta volna
458 3, 2| előtte, s a pap megtudta, hogy az igazi gyilkos helyett
459 3, 2| Ellenben számos eset volt rá, hogy a gyóntató atya készebb
460 3, 2| istenúgysével kellett fogadni, hogy semmit abból el nem árul,
461 3, 2| titkánál.~Eszembe jutott, hogy mi tanácsot adott a szép
462 3, 2| mint te vagy, lehetetlen, hogy amióta idevetődött, folyvást
463 3, 2| megtartanom azt az ígéretemet, hogy kész vagyok érette abba
464 3, 2| olyat húzott a fejemre, hogy feldagadt a helye.~Ejnye,
465 3, 2| percre az az ötletem támadt, hogy hej, de bolond dolog volna,
466 3, 3| tékozló fiúk szoktak tenni, hogy a régi adósságaiktól megszabadulva,
467 3, 3| igyekezettel látnak utána, hogy újakat csináljanak.~Előre
468 3, 3| kerül a sor; de nem azért, hogy azokat kövessem, hanem hogy
469 3, 3| hogy azokat kövessem, hanem hogy újra eladósítsam magamat
470 3, 3| aztán arra került a sor, hogy a bűbájos Persida elkészítse
471 3, 3| Alkoránénál annyiban jobb, hogy bort is adnak benne. Ott
472 3, 3| tudod a végén megmondani, hogy melyik volt a jobb? Azazhogy
473 3, 3| szemhunyorítást, amivel nekem felelt, hogy tegyem meg, amivel megkínáltak.
474 3, 3| Atalanta. Mind azt akarják, hogy nekem tetsszenek, hogy egyszerre
475 3, 3| hogy nekem tetsszenek, hogy egyszerre átöleljem mind
476 3, 3| nehéz lesz a két kezem, hogy a karomat meg kell feszítenem,
477 3, 3| olyan csodálatos hangokon, hogy azt nem lehet elviselni,
478 3, 3| erőszakosan a kebléhez, hogy a lélegzetem elfullad, az
479 3, 3| keservesen a kézfelemeléskor, hogy azt nem lehetett még a paradicsomban
480 3, 3| kezem és a két lábam is, hogy csak annyi mozoghatásom
481 3, 3| annyi mozoghatásom maradt, hogy a mellém tett penészes kenyeret
482 3, 3| azzal a kába gondolattal, hogy talán ez is csak álom. Eszembe
483 3, 3| csak álom. Eszembe jutott, hogy a hasisevők szoktak olyan
484 3, 3| ami el nem hagyta vitatni, hogy ébren vagyok. Az a hideg,
485 3, 3| bizonyosan azért tették ide, hogy jól láthassam nála nyomorult
486 3, 3| afféle álmodó.~– No, bizony, hogy rám ismertél! – szólt a
487 3, 3| nevetve. – Már azt hittem, hogy megtagadod a régi barátságot.~–
488 3, 3| menekülési mód jutott eszembe, hogy felöltöttem a misemondó-ruhámat,
489 3, 3| Azt nem tagadhattam el, hogy a hajdemákokhoz tartoztam.
490 3, 3| te most megérdemelnéd, hogy mint az eklézsiád fejét
491 3, 3| Gyanúm van a feleségemre, hogy megcsal. Tudom bizonyosan,
492 3, 3| megcsal. Tudom bizonyosan, hogy megcsal. De nem férhettem
493 3, 3| férhettem hozzá a titkához, hogy „kivel”? Ő és titkos szerelmese
494 3, 3| No, hát beleegyezel-e, hogy udvaromhoz jöjj káplánnak?” –
495 3, 3| mondva, nagyon sajnálom, hogy nem én követtem el), azt
496 3, 3| azt gondoltam magamban, hogy de biz ezt nem árulom el
497 3, 3| kiszabtam rád a penitenciát, hogy bűneidért vezeklésül búcsúra
498 3, 3| elkezdtél velem alkudozni, hogy nem volna-e szabad száraz
499 3, 3| tenni a sarudba? S aztán, hogy „engem” irgalomra bírj,
500 3, 3| felhoztad előttem érdemedül, hogy te voltál az, aki a gonosztevő
1-500 | 501-1000 | 1001-1397 |