Rész,  Fejezet

 1   2,  1|              hanem egy jámbor magyar úr megszánt; azt mondta, kár
 2   2,  1|           lengyel garasért. A magyar úr aztán elvitt magával Krakkóba,
 3   2,  1|         megtudta, hogy egyikünk nagy úr, másikunk szegény legény.~
 4   2,  1|              téve, odatartá a magyar úr elé, a másik kezével pedig
 5   2,  1|    fizettetni váltságdíjul.~A magyar úr aztán tízszer egymás után
 6   2,  1|              hogy nem elég!~A magyar úr aztán még tízszer tárta
 7   2,  1|         lóról, megtapogatta a magyar úr lábait, nagyokat dörmögve;
 8   2,  1|          Akihez képest még a soltész úr valóságos Szent Márton lovag,
 9   2,  5|           azért ugyan hálát adtam az Úr Istennek.~És ezzel végződött
10   3,  1|            sok a mulatság. Van ilyen úr elég, s azoknak van szükségük
11   3,  2|             most érkezett frajokkal. Úr és szolga sietett a magáét
12   4,  1|           Ételről is gondoskodott az Úr, amennyi egy remetének való.
13   4,  1|              neki ennivalót, mert az Úr gondja a maga híveit táplálni,
14   4,  1|         vállaira, s úgy vitt a lovag úr után egész a vörös barátok
15   4,  1| sánccölöpzettel ellátva.~Itt a lovag úr átadott a szolgálattevő
16   5,  2|            mi járatban vagyok. Mayer úr erre ott marasztott vacsorára.~(–
17   8,  2|          tartja véteknek; hol a nagy úr a nem osztályához tartozónak
18   8,  3|         Valóban elbájolók, kegyelmes úr; öltözetük csupa selyem
19  11,  1|              Nem én, kegyelmes lovag úr! Kend a kihívó, kendé az
20  12,  2|      képviselve legyen, minden tiszt úr mellett volt egy kackiás
21  12,  2|              nem veszi el a kapitány úr maga, ha olyan nagyon bírja
22  12,  2|             amit a kegyelmes soltész úr most fedezett fel előttem,
23  13,  1|       spiritusa, hogy a tisztes öreg úr kénytelen volt egy időre
24  13,  1|             őkegyelmessége a soltész úr állt előttem, az árulás