1-500 | 501-708
Rész, Fejezet
1 1, 1| konstábler –, s akkor azután majd én is készítek ehhez hasonlót
2 1, 1| többi ott lesz, minek menjek én oda? Hátha az a bolond korsó
3 1, 1| konstábler:~– Látod, soltész, ha én téged most bolonddá akarnálak
4 1, 1| mondhatnám, hogy nem az én pénzem ára ez. A cifra Rike
5 1, 1| hogyan szerzi azt! Bíz én nem kérdeztem tőle. De hát
6 1, 1| virtusú bombának.~– Szeretném én azt látni, hogy mi van ez
7 1, 1| ellened, gaz áruló! Majd adok én neked cifra Rikét! Majd
8 1, 1| neked cifra Rikét! Majd adok én neked kövér ludat!~Hugó
9 1, 2| kedve. (Tudom magamról.) Én morális tortúrát szabok
10 2, 1| magyaroktól megszállt helyekre. Én voltam a legvakmerőbb, aki
11 2, 1| ajtón, s azt magára zárta: én egyedül maradtam a folyosón.~
12 2, 1| Stoj! (Ki vagy? Megállj!)~Én a leány utasítása szerint
13 2, 1| micsoda kelepcébe jutottam. Az én Marinkám apja socinianus
14 2, 1| amíg a prédikáció tartott, én bizony nem álltam oda a
15 2, 1| érdemesnek talált, hogy én is részt vegyek a vitatkozásban,
16 2, 1| üldözője kezdett lenni az én mennybeli Üdvözítőmnek.
17 2, 1| összebeszéltem a diófán keresztül az én szerelmesemmel, a szép Marinkával,
18 2, 1| eretnekek gyűlése együtt lesz, én, az alatt az ürügy alatt,
19 2, 1| senki sem ügyel. Ekkor az én Marinkám a felügyelésre
20 2, 1| átalvető iszákba belefér; én elfogok egy pár bitangjába
21 2, 1| észrevétlenül elnyargalunk, haza az én táboromba, s ott élünk aztán
22 2, 1| Most folytasd tovább.)~– Én azonban mindezen istenfélő
23 2, 1| hogy nincs mit enned, ha én vagyok a gazdád!” Az pedig
24 2, 1| ne legyen köszönet benne.~Én is addig imádkoztam azért,
25 2, 1| Majd azt is megmagyarázom én szépen, hogy honnan potyognak
26 2, 1| Hiszen, bár ne lettek volna: én szeretném azt legjobban.
27 2, 1| azt legjobban. Mert így is én adtam meg annak leginkább
28 2, 1| elkelt öt lengyel garason, én meg kilencen, mert sokra
29 2, 1| kis emberke; az igaz, hogy én nem adtam volna őérte két
30 2, 1| küldenek olyat hazulról?~Én a fejemet ráztam rá, ami
31 2, 1| elém, hogy no, hát mennyit?~Én aztán nem tudtam neki másképp
32 2, 1| megengedné magát vesztegetni. Én aztán végtére a hüvelykujjamat
33 2, 1| magyar urat ültette volna az én vállamra maga helyett.~Annak
34 2, 1| bizonyítja az az eset, melyben én közéjük kerültem.~Az erdélyi
35 2, 1| kétezer krímiai tatárt.~Mikor én felnyitottam a szememet,
36 2, 1| ha még életben kapták.~Én ott feküdtem egy nyaláb
37 2, 1| odadobunk a halottak közé.~Én ugyan hallottam már akkor
38 2, 1| de hát nem bántam volna én abban a percben, ha akárminek
39 2, 1| azt mondtam, hogy beállok én, csak meg ne öljenek.~–
40 2, 1| csodaszép leányt, akinél én soha életemben nem láttam
41 2, 1| szép hófehér nyakát.~Hogy én azt most már vágjam le.~
42 2, 1| azt most már vágjam le.~Én pedig odadobám a pallost
43 2, 1| meg a lelked, veres ördög! Én csak nem vágom le ennek
44 2, 1| nyakát vágd le te, mint én a tiedet. Te nemesember
45 2, 1| leány a te fejedet. – Ez az én leányom.~S azzal a térdéről
46 2, 1| elhagyott volna a lelke.~Én azonban ahelyett elnevettem
47 2, 1| kacagva:~– Nem térdepelek biz én, nem is imádkozom; de a
48 2, 1| oda. Olyan ember vagyok én, akire nektek szükségetek
49 2, 1| szükségetek van. Ellenben én kérem feleségül a te leányodat,
50 2, 1| grimászokat csinált erre az én vakmerő ajánlatomra, mint
51 2, 1| pokolból felhangzó szóval. – Az én leányomnak az a szokása,
52 2, 1| megérkezésemre, hogy hát én miféle mesterséget tudok?
53 2, 1| a tatárok.~– Hát tehetek én róla? – menté magát a vádlott. –
54 2, 1| adtam volna nektek jelt? Én nem futottam el, csak behúztam
55 2, 1| haláltánc”, aminél borzasztóbbat én soha életemben nem láttam.
56 2, 1| a szavamnak.~– No, akkor én is állok a szavamnak. Ott
57 2, 1| mersz-e utána ugrani.~– Én merek!~(– De csak nem tetted
58 2, 1| jegyzőnek.)~– Megtettem biz én; de hát kérem a bírák urakat
59 2, 1| Azellen pedig, hogy az én drága kedves Madusomat tisztátalan
60 2, 1| vívni, ellenfelem páncélban, én magam selyemruhában, kopjával,
61 2, 1| Száznyolcvan volt a lépcső. Én kilencvenet csináltam belőle,
62 2, 1| egy bepúderezett ördög.~Az én kedves Madusom szemérmetes
63 2, 1| nevet kell fölvenni. Az én nevem az, hogy „Nyedzviedz”,
64 2, 1| nek ajánlott (hattyú), én azonban azt mondtam nekik,
65 2, 1| hogy nem az úszásban van az én fő virtusom, hanem a bombardérozásban,
66 2, 1| ennek fele se ceremónia.~Én sem voltam rest, fölugrottam
67 2, 1| aztán még egyet ittunk az én bérmálásom örömére: mely
68 2, 1| félsötétben is, hogy az én Madusom számára magasan
69 2, 1| hogy tartsák egyenesen; én magam céloztam, hogy kilőjek
70 2, 1| bognárokat és kovácsokat, hogy az én útmutatásom szerint segítsenek
71 2, 1| el volt látva lőrésekkel.~Én előre megmondtam Nyedzviedznek,
72 2, 1| meg a csatakígyóban, amit én azalatt szép fényesre kicsiszoltam:
73 2, 1| ágyútelep is elkészült az én utasításom szerint, a hozzá
74 2, 1| nondám Nyedzviedznek, s én is megcéloztam az ágyúmmal
75 2, 1| helepolis ormát.~Az is lőtt; én is lőttem. Hanem az én lövésem
76 2, 1| én is lőttem. Hanem az én lövésem dördülése után már
77 2, 1| szorultakkal verekedtek, azalatt én, a csatakígyómat egészen
78 2, 2| Preszjaka-barlangba, hol én hátramaradtam, azt mondá:~–
79 2, 2| arany meg ezüst halommal.~Én pedig azt válaszoltam neki,
80 2, 2| egyes-egyedül a te szép leányod, az én drága gyöngyöm, szép Madusom,
81 2, 2| ne gondolj a Madusra.~– Én pedig csak arra gondolok.
82 2, 2| Azt sem bánom! Nekem az én Madusom kell, ha a pokolba
83 2, 2| Barán! – dorgált meg az én Madusom. – Hát bánnád te
84 2, 2| annak az éjszakának, amit az én karjaim közt töltesz, sohase
85 2, 2| pokolban vagy mennyországban?~Én azt feleltem neki: „a mennyországban”.~
86 2, 2| az a hit, hogy a Madus az én szentem.~Sohasem voltam
87 2, 2| sziklában eltemetetten.~Én magam tán sohasem is kérdeztem
88 2, 2| történni ezentúl velünk?~– Hát én azt gondolom, hogy a hajdemákok
89 2, 2| barlangtermeknek kötötte össze.~Én minden barlangban aggódva
90 2, 2| tanítottak, sem pedig a táborban. Én a kovácsmesterséget választottam.
91 2, 2| vas a kezembe, ami nélkül én szerencsétlennek érzem magamat.~
92 2, 2| utoljára, és megadja magát.~Én már egészen megszoktam,
93 2, 2| pedig aztán egy napon az én kedves Madusom szemérmes
94 2, 2| megbecsültem ez órától fogva az én jó Madusomat! Ígérhetett
95 2, 3| 3. A KOLTUK-DENGENEGI~Én már egészen meg voltam nyugodva
96 2, 3| mosolygásban, mely hazatértemben az én jó Madusom arcáról tündöklött
97 2, 3| ostromolhatjuk. Velünk kell jönnöd. Én megteszlek zászlótartónak
98 2, 3| Minek jön kend ide, az én jámbor, szelíd Baránomat
99 2, 3| parancsolni neki, hát majd akkor én, az apja, megmutatom, hogy
100 2, 3| beszél, mikor nem kérdezik.~Én aztán, ismerve a vezér heves
101 2, 3| kecsegtetéssel, hogy csak hadd menjek én most el az apjával, majd
102 2, 3| nagy ivással ülték meg. Én is, amint a bort újra megízleltem,
103 2, 3| vásáros nép között, hogy én egészen elkábultam a borzasztó
104 2, 3| vágd le a nyakamat, kérlek.~Én csak elbámultam ezen a furcsa
105 2, 3| neki:~– Nem teszem ugyan én ezt a bolondot.~– De csak
106 2, 3| aztán neked ajándékozom az én „koltuk-dengenegi”-met.~„
107 2, 3| hogy „koldus tengetőbot”.~Én azt feleltem erre az öregnek:~–
108 2, 3| feleltem erre az öregnek:~– Már én bizony nem öllek meg téged, „
109 2, 3| meg téged, „baba”; mert én se nem haragszom rád, se
110 2, 3| tenni. – Ne félj semmit az én nyakamat gyorsan levágni:
111 2, 3| egyedüli igaz könyv a földön. Én pedig nem vagyok élő ember
112 2, 3| felelt:~– Jaj, édes fiam, azt én nem tehetem. Tudod, hogy
113 2, 3| egyenesen a saját kívánatára. De én mégis ellenálltam. Eszembe
114 2, 3| előttem.~– Aztán hová leszek én a te mankóddal?~– Nézzed,
115 2, 3| Ezt mind neked adom.~Én mégis ellenálltam a csábításnak.~–
116 2, 3| neked való élet ez. Ha az én sok pénzemet öröklöd, azzal
117 2, 3| fejembe. Eszembe jutott az én kedves, jó Madusom. Ha én
118 2, 3| én kedves, jó Madusom. Ha én azt a Viszpa-Ogródból magammal
119 2, 3| magammal elvihetném; ha én őt tisztességes, boldog
120 2, 3| zömével messze eltávozik, én az otthon maradtakat leitatom:
121 2, 3| valamennyit elnyomja az álom, én Madusommal együtt megszököm
122 2, 3| handzsárja után.~– De hová dugjam én el ezt a te sok pénzedet?~–
123 2, 3| mint a hegedűvonót. Majd én odatérdelek eléd. Aztán
124 2, 3| halandó ember háta mögött) , s én csak azt vettem észre egyszer,
125 2, 3| az – folytatá Hugó. – S én nagyhamar megbántam, hogy
126 2, 3| lehet botorkálni.~Mikor én a mankóval sántítva eléjük
127 2, 3| oda vagyok! – nyöszörögtem én keservesen. – Koldussá lettem,
128 2, 3| s légy olyan sánta, mint én!” S abban a percben úgy
129 2, 3| zsugorodva egészen.~Erre én elfelejtkezem magamról,
130 2, 4| erővel induljunk neki. Mert én el akarom foglalni Berdicovot.~
131 2, 4| de örömest itt hagynám én is azt az átokverte koltuk-dengenegit,
132 2, 4| megzendült az ének a kórusban.~Én nem tudom azt kimondani,
133 2, 4| az ének alatt. Nem láttam én e templomnak sem ezüstjét,
134 2, 4| mennyi mázsára mehet az, mert én csak azt a szentképet néztem
135 2, 4| nézne, s ott olvasná, hogy én e szent helyre gonosz, istentelen
136 2, 4| márványpadlat fölött, mint én.~Midőn a szertartásnak vége
137 2, 4| gyónást és az ajándékot.~Én egészen megtörve kerültem
138 2, 4| kiáltozá az egész gyülekezet, s én magam elkezdtem sírni, mint
139 2, 4| Isten! Dacára annak, hogy én annyiszor mondtam, hogy
140 2, 4| kolostort, azt teljesítsd.~– Én tegyem azt, atyám? – szólék
141 2, 4| veszedelem elfordul rólunk, én visszaadom a nálunk hagyott
142 2, 4| meglátták, hogy ép lábbal jövök; én aztán azt hazudtam nekik,
143 2, 4| aztán haditanácsot ültünk, s én elmondtam a vezérek előtt,
144 2, 4| egészen megnyugodtak az én szakértően formált tervemben.
145 2, 4| szakértően formált tervemben. Én a mi sugárágyúnkkal a bástya
146 2, 4| adott az ostrom vezetésére.~Én különös kegyül csak annyit
147 2, 4| Viszpa-Ogródba, hadd látom meg az én kedves Madusomat, aki azóta
148 2, 4| szív hamar megolvad.~De én addig erősködtem a kívánságom
149 2, 4| házunkhoz közeledve, az én kedves Madusom ismerős danáját.~
150 2, 4| került a sor, hogy mondjam el én is, ami azóta történt velem.~
151 2, 4| a sziklafolyosó szájába.~Én, amíg csak a világító nyílás
152 2, 4| mindig ott láttam állni az én Madusomat a kerek nyílás
153 2, 4| elhajlott a sikátor, s az én vízióm eltűnt. Mi még aznap
154 2, 5| kezdtük el az ostromot, s én olyan szépen vezettem azt,
155 2, 5| Szót kellett fogadnom; de én, mialatt a sáncokat éjszaka
156 2, 5| lövetés sikerét megfigyelni.~Én aztán azt tettem, hogy egy
157 2, 5| bolond kedvük telt benne.~Én azalatt, míg minden sátorban
158 2, 5| gondolkoztam, hogy amíg én itt a hótól félig betemetett
159 2, 5| dobogását, vajon azalatt az én kis Madusomnak elkészül-e
160 2, 5| aztán mondogatnom, hogy én ez vagyok és nem amaz! Hirtelen
161 2, 5| hajdemákokkal, nem tudom, mert én megint a lábam közé kaptam
162 2, 5| tudhattam meg, hanem hogy én magam megmenekültem mind
163 2, 5| Istennek.~És ezzel végződött az én rablói életpályám.~Itt szünetet
164 3, 1| szükségük ilyen emberre, mint én.~– Jaj, édes fiam – mondá
165 3, 1| kegyes atya –, azt, hogy én tégedet valamely keresztyén
166 3, 1| ember voltál. Annak pedig én az ellenkezőjét tudom. Hamis
167 3, 1| elzálogosította a lelkét a pokolnak. – Én nem segíthetek rajtad.~Én
168 3, 1| Én nem segíthetek rajtad.~Én magam is átláttam, hogy
169 3, 1| zsidógyerek nagy zsivajjal.~Én elővettem tarsolyomból egy
170 3, 1| kicsalta tőlem, azt mondá: „Én nem tudom, hogy hol lakik
171 3, 1| hogy „igenis, jól van”.~Én most feljebb kezdtem, s
172 3, 1| hanem a Malach! – kiáltám én mérgesen.~Az anyóka visszament
173 3, 1| azt suttogá a fülembe:~– Én sem tudom, hol lakik a Malach,
174 3, 1| keményfa ajtó megnyílt, s én egy tisztes ezüst szakállú
175 3, 1| Malach Hamovesh. Mit tudhatom én, hogy melyik Malachot akarod
176 3, 1| gonosz úton jársz! Akiket én ismerek, azok mind kegyes,
177 3, 1| kétséges kérdést:~– Édes fiam, én azt, akit te keressz, ki
178 3, 1| találhatom. Te sohasem láttad őt, én pedig vak vagyok. Hanem
179 3, 1| Peixoto, a portugallus. Nem én mondom: a csodatétel mondja.~–
180 3, 1| portugallust?~– Amint kilépsz az én kapumon, éppen átellenben
181 3, 1| kieresztett a kapun, s én ott találtam magamat ugyanazon
182 3, 1| harmadik személyről, úgyhogy én meg nem esküdhettem volna
183 3, 1| Elmondom röviden és világosan. Én be akarok jutni Visznovieczky
184 3, 1| soha be nem feketültek.~Én már azt hittem, hogy csakugyan
185 3, 1| ismertem. Hogyne ismernék rá az én kegyelmes uramra, Kochanovszki
186 3, 1| senki sem ismerne rá az én kegyelmes uramra, a Kochanovszki
187 3, 1| Visznovieczky herceg felesége. De én nem felejtettem el olyan
188 3, 1| felejtettem el olyan könnyen az én kegyelmes uramat. Most is
189 3, 1| kiváltja azokat tőlem az én kegyelmes uram, a vitéz
190 3, 1| bele kell nyugodnom, hogy én vagyok Kochanovszki Zdenko.~
191 3, 1| tarsolyban vannak. Mikor az én kegyelmes uram azokat nálam
192 3, 1| szemem fényét. Úgy őriztem. Én nem tudom, mi lehet bennük?
193 3, 1| tudom, mi lehet bennük? Én csak a magam írását ismerem.
194 3, 1| hogyan kell olvasni. Azt én meg nem foghatom. Ott vannak
195 3, 1| Zdenko nevére. Az pedig én vagyok. Malkhusz ravaszul
196 3, 1| aranyat ez a szép öltözet?~Én nagyot ütöttem neki a hátára,
197 3, 1| iratokra, nem ért tízet; de én nagyon meg lehettem e vásárral
198 3, 1| megakadva. Hogy emlékezzem én arra?~Szorultságomban azt
199 3, 1| teletöltötték hegyaljai máslással. Én ki voltam koplalva: egy
200 3, 1| rád!” – kiálta a herceg. Én aztán az asztal alá ittam
201 3, 2| a díszes társaságnak az én zarándokutamból, amit nagy
202 3, 2| mondani: „Menjetek vele! Én tudom, mi lakott annak a
203 3, 2| annak a szemeiben, mert én néztem azokba mélyen, ezek
204 3, 2| egymásnak tegnapelőtt?” – S ha én azt is kitalálom?~A herceg
205 3, 2| protestáltam ellene, hogy én voltam ez! Én bámultam legjobban
206 3, 2| ellene, hogy én voltam ez! Én bámultam legjobban a hőstetteit,
207 3, 2| szépasszony, aki miatt az én nevemnek a tulajdonosa kibújdosott
208 3, 2| alávalóbb, a ruhája szegélyét.~Én hátrahúzódtam, hogy ne találkozzam
209 3, 2| vagyok, megvallom neki, hogy én vagyok „Barán”, a hajdemákvezér!~–
210 3, 2| Most aztán egy pillanatra én láttam be az asszonynak
211 3, 2| férj nem látta azt, csak én. Azután ismét hideg, egykedvű
212 3, 2| többet felém sem nézett.~Én azonban otthon voltam már.~
213 3, 2| szemeit fel nem emelte az én szememig. Ha megszólított
214 3, 2| ült a herceg és a neje, én távolabb egy olvasóasztal
215 3, 2| felelhessek valamit.~(– Ezt én nem értem – jegyzé meg a
216 3, 2| meg a soltész.)~(– Értem én – mondá rá a nagyherceg. –
217 3, 2| történt tovább?)~– Alig tudnám én azt elmondani. Olyan volt
218 3, 2| Nagy vétek volt az, tudom én nagyon jól, amit elkövettem,
219 3, 2| értem még a pokolba is?~Én azt gondoltam, hogy ez csak
220 3, 2| tudsz nézni a kárhozatnak az én szerelmemért – mondá a szép
221 3, 2| szerencsétlenség támad.~Én pedig úgy jártam-keltem
222 3, 2| álomital nagyon jó volt.~És én nagyon jól tudtam Zdenkót
223 3, 2| Azután mindjárt következtem én, a házibarát: a major domus.~
224 3, 2| beültem a sötét székbe, előbb én gyóntattam meg a papot.~–
225 3, 2| semmit kifecsegni abból, amit én neked elmondok?~– Hogy gondolsz
226 3, 2| abból el nem árul, amit én most meg fogok neki gyónni.~
227 3, 2| lábát megnyomva a pad alatt.~Én tehát szépen megnyugodva
228 3, 3| Megkönnyebbülvén bűneim terhétől én is azt tettem, amit a tékozló
229 3, 3| Azazhogy nem te, hanem én. De hát miért ne tudnád
230 3, 3| szívtestvérek”? Nem illik-e, hogyha én egy új paradicsomot fedeztem
231 3, 3| Foglald el egyszer az én helyemet a Mohamed paradicsomában.
232 3, 3| poharat kihörpentem, akkor én alszom el ezen a helyen,
233 3, 3| alszom el ezen a helyen, s én fogom azt a takácstáncot
234 3, 3| helyeslé a nagyherceg. – Ámbár én még szerettem volna tovább
235 3, 3| hátratolta a csuklyáját, s én felismertem benne – azt
236 3, 3| esketett, s akinek a bérmálást én is nagy hevenyén visszafizettem.~–
237 3, 3| akasztassalak fel; hanem én életben akarlak hagyni egy
238 3, 3| hanem csak azokat, akiket én fogok hozzád küldeni. Gyanúm
239 3, 3| bizonyosan meggyónják azt az én udvari káplánomnak; hanem
240 3, 3| káplánnak?” – Beleegyeztem volna én akármibe, csakhogy a nyakamat
241 3, 3| nagyon sajnálom, hogy nem én követtem el), azt gondoltam
242 3, 3| Hát te voltál az, aki az én vidám cimboráimat mészárszékre
243 3, 3| meghalsz. Tertium non datur.~Én azt mondtam rá, hogy inkább
244 3, 3| pokolra jössz, valamint én.~– Az igaz, fiam – mondá
245 3, 3| csakhogy te gyalog mégy oda, én pedig szekéren. Hát csak
246 3, 3| vagy pedig elfogadni az én kínálásomat, ki szintén
247 3, 3| tartok, hogy kapj fel az én szekerem saraglyájába.~–
248 3, 4| édes hangjáról, hogy az én Madusom az.~Az én szegény,
249 3, 4| hogy az én Madusom az.~Az én szegény, elhagyott, elfelejtett
250 3, 4| téged megszabadítsunk innen. Én most az Isten paradicsomában
251 3, 4| Karácsony estéje után, mikor én is az én betlehemi jászolom
252 3, 4| estéje után, mikor én is az én betlehemi jászolom vendégét
253 3, 4| rám, mint a megmaradottal. Én menteni akartalak, hogy
254 3, 4| kivonta a handzsárját, én hallottam süvölteni a fegyvert
255 3, 4| fogom látni soha többé az én kis angyalkámat s az én
256 3, 4| én kis angyalkámat s az én jó Madusomat.~E szavak után
257 3, 4| tőle. Ő repülni látszott, én pedig ólomlábakon jártam.
258 3, 4| lég csapdosta arcomat, s én attól fölébredtem.~Ott voltam,
259 3, 4| mennyei segítséggel.)~(– Én azonban olyanténképpen vélekedem –
260 3, 4| hátrahagyott koldusgúnyáit.)~(– No, én pedig azt állítom, hogy
261 3, 4| fog visszaemlékezni.)~– S én is maradok állításom mellett –
262 4, 1| ütöttek tanyát: ezek is az én számomra gyűjtöttek. A patak
263 4, 1| többet el nem hagyni ezt az én remeteségemet.~Egy gondolat
264 4, 1| Jutalmazzon az Isten!” Ha azonban én az egész életemet itt töltöm
265 4, 1| ájtatos látogatók: azoknak én lelki vigasztalást, atyai
266 4, 1| egyszer-másszor.~De biz én hiába harangoztam be háromszor
267 4, 1| kanmedve, amellyel tele volt az én kis szűk remeteodúm. Ott
268 4, 1| plectetur!)~(– De bizony én magam sem álltam volna ki
269 4, 1| Nekem ne hazudj, mert én tudom arra az utat! Micsoda
270 4, 1| Az nem igaz! Hazudsz! Én tudom, merre van Palesztína.
271 4, 1| olyan rongyos zarándok, mint én.~(– Hohó! – kiáltott közbe
272 4, 1| soltész – most mindjárt én foglak el, nem a stadtvogt.
273 4, 1| Megijedt, hogy most mindjárt én sütöm ki őróla, hogy sohasem
274 4, 1| Bátorkodtam annyit rebegni, hogy én sohase tanultam az ezen
275 4, 1| lefűrészeli azt a nyakadról.~Erre én azt feleltem, hogy ámbátor
276 4, 2| celebrálni szokott, azokban én nagyon gyönge leszek az
277 4, 2| megtanulod a magad tennivalóit.~Én tehát ebben egészen megnyugodtam,
278 4, 2| azok parancsolni fognak.~Én még csak a szememet se hunyorítottam
279 4, 2| koccintás a kriptaajtón. Én siettem azt feltárni, s
280 4, 2| bemutatni. Az első így szólt:~– Én vagyok Jezabel, Acháb király
281 4, 2| A második így szólt:~– Én vagyok Salome, Herodiás
282 4, 2| A harmadik így szólt:~– Én vagyok Bethsabé, ki miatt
283 4, 2| A negyedik így szólt:~– Én vagyok Delila, ki elárulta
284 4, 2| Az ötödik így szólt:~– Én vagyok Astarte, ki az Izrael
285 4, 2| A hatodik így szólt:~– Én vagyok Thámár, ki miatt
286 4, 2| leszedte, és az ölembe rakta. Én csak néztem, hogy mi lesz
287 4, 2| a megütött harangnak.~– Én vagyok Mylitta, Sába királynéja,
288 4, 2| ki Sardanapal: mind az én rendbeli lovagjaim.~Maga
289 4, 2| rendbeli lovagjaim.~Maga az én vörös szakállú patrónusom
290 4, 2| hosszú asztalra.~Ekkor az én vörös szakállúm rám kiálta:~–
291 4, 2| hallasz?~Ekkor tudtam, hogy én vagyok az a Málkhus.~– No,
292 4, 2| füledet, mondom, mert ha én le találom vágni, azt nem
293 4, 2| az nem volt más, mint az én uram Jézus Krisztus, ahogy
294 4, 2| vitatkoztak, mely nyelvet én egészen jól értettem.~Az
295 4, 2| valamennyien beleegyeztek, s én elborzadva láttam, hogy
296 4, 2| hozzám:~– Ejh, Malkhus! Ez az én koronám nagyon szorítja
297 4, 2| mindennemű drága ajándékaival. S én most ennek a szent alaknak
298 4, 2| kívánságot –; ha nem akkor az én veres szakállú patrónusom
299 4, 2| nyomorúságosan bőgött, hogy én azt hittem, most másodszor
300 4, 2| s odagurult a lábamhoz. Én fölvettem és megtörülgettem
301 4, 2| Nivinében. Igyál!”~S minthogy én vonakodtam, hirtelen megragadta
302 4, 2| szájába vett borral. Soha én annál édesebb, bódítóbb,
303 4, 2| odanyújtva ismét a kulacsot.~Én a szájamhoz vittem azt;
304 4, 2| gyertyákat kioltogatni, s én siettem elmenekülni onnan
305 4, 2| rekedjek velük a sötétben.~Én azután a templomi edényeket
306 4, 2| rugdalta az oldalaimat.~Az én veres patrónusom volt.~–
307 4, 2| majd mindjárt kijózanítalak én!~Azzal fogott egy nagy kanna
308 4, 2| magadat! – szidott a lovag. – Én azt parancsoltam neked,
309 4, 2| mindjárt kezdődik.~Pedig én olyan elevenen láttam magam
310 4, 2| körülrakva viaszgyertyákkal, s én ugyanazt a Krisztus-képet
311 4, 2| koporsóhoz fölvezettek.~És én azt láttam az éjjel, hogy
312 4, 2| orgona és a templomi ének, s én hallok női hangokat a „miserere”, „
313 4, 2| sehol. – Azon a helyen, ahol én háromszor lejöttem és felmentem,
314 4, 2| eszerint az sem való, hogy én a Boldogasszony koronáját
315 4, 2| vége volt a szentmisének, s én szokás szerint odajárultam
316 4, 2| koccintás a kriptaajtón, s amint én azt felnyitottam, eléjöttek
317 4, 2| felnyitottam, eléjöttek az én óvilági szépségeim, akiknek
318 4, 2| gyanánt szolgált nekem. Abból én kilestem, hogy a Jezabel
319 4, 2| engedelmeskedni kell, s én csak ismételtem a tegnapi
320 4, 2| sem különbözött. Úgy, hogy én a szememet kénytelen voltam
321 4, 2| kulacs. Igyál belőle. Ahogy én is iszom. Én iszom Baphometért,
322 4, 2| belőle. Ahogy én is iszom. Én iszom Baphometért, te Astartéért.~
323 4, 2| adta ide, akkor balra. – Én aztán, szintén észrevétlenül,
324 4, 2| kérdé a hazugság királynéja.~Én pedig hasonló pénzzel fizettem
325 4, 2| hordd fel a spiritus vinit!~Én megint lehordtam a megundokított
326 4, 2| akartak tovább részegedni.~Én akkor gondoltam valamit.~
327 4, 2| be volt avatva a titkába. Én még a hajdemákoknál beletanultam.
328 4, 2| korsót! – parancsolá Pilátus.~Én megpróbáltam mindenféleképpen:
329 4, 2| a szájba, tűz a szájból.~Én menekültem a pokolsanhedrinból.
330 4, 2| olyan szegény ördög, mint én magam vagyok. Hiszen ha
331 4, 2| álomitalt mind, amit az én delektálásomra készítettek,
332 4, 2| fellopakodnak. Azon az úton én innen megszökhetem.~Fogtam
333 4, 2| kivégezteté a hős vértanút.~Láttam én ezt a szobrot nappal is
334 4, 2| alázattal –, tekintsd azt, hogy én is morva vagyok anyai ágon,
335 4, 2| a falon keresztül, hogy én meg ugyanarra kimehessek.~
336 4, 2| megforgassa a belelőtt nyilat?~És én úgy vettem észre, hogy a
337 4, 2| elkezdett megfordulni, s én egy perc múlva a csillagos
338 4, 2| volt tekerve a nyaka.~Hátha én ezt a fejet helyreilleszteném,
339 4, 2| felemelkedett és megfordult, s mikor én a lépcsőn felmentem a kápolnába,
340 4, 2| fogja tudni, hová lettek. Én pedig azalatt hetedhét országon
341 5, 1| a furcsa jelmezem miatt.~Én sem sokat kérdezősködtem,
342 5, 1| felügyeletére, észrevette, hogy én is ott vagyok a födélzeten
343 5, 1| keleti nyelven beszélni.~Én persze egyiket sem értettem.~
344 5, 1| bolondul ne esküdj! Hisz én úgyis elhiszem. Ez a kulacs
345 5, 1| magadnak? Ne hazudj ám, mert én el nem foglak, nekem mindegy.~
346 5, 1| nem foglak, nekem mindegy.~Én aztán azt mondtam neki,
347 5, 1| történetet, egész odáig, hogy én most ezekkel a befertőztetett
348 5, 1| De már hogy álmodhatnám én olyan dolgokat, amiket élő
349 5, 1| hallott? Hát hogy álmodhatnám én meg a Baphomet-bálvány misztériumának
350 5, 1| ha kikötünk Hamburgban, én utasítani foglak egy derék,
351 5, 1| tudja őket szabadítani, én ismerek olyan jámbor keresztyént.
352 5, 2| legyen az a „múh-borjú”? Én magam tartózkodom előlegesen
353 5, 2| szertelenül kegyetlenkedni. Azért én nem is hiszem az egész múh-borjú
354 5, 2| vergődjünk be a kikötőbe. Én mindjárt a hátamra vettem
355 5, 2| ügybarátja lakik – aki engemet az én lelkem terhétől megszabadít.~
356 5, 2| zsidófertályba, s majd találok én ottan olyan jámbor samaritánust,
357 5, 2| jár az utcán a múh-borjú?~Én vállat vontam rá.~– Nem
358 5, 2| Rettenetes szörnyeteg ez!~Én ezalatt szépen visszaraktam
359 5, 2| tőle.~– Mire?~– Arra, hogy én meg tudok enni egy egész
360 5, 2| nekem azt a múh-borjút, hát én azt megeszem!~Azzal kihúztam
361 5, 2| nagyböjt. Aztán pap se vagyok én, de ha pap volnék is, bort
362 5, 2| három hónap múlva.~Annyit én is tudtam, hogy mi az a
363 5, 2| és válogatott jó borok. Én azonban éltem valami gyanúperrel,
364 5, 2| egymás mellett ültünk, s én okosabb dologról nem tudtam
365 5, 2| háztartást kezdjek, hát én is ilyen ezüstkanalakat
366 5, 2| akarta lehetségesnek találni. Én azt mondtam neki, hogy az
367 5, 2| monda ő nagyot sóhajtva, s én elértettem e célzást, mivelhogy „
368 5, 2| meg kegyelmed, ahogy kell: én csak a nevem szoktam aláfirkantani
369 5, 2| nem volnának neki húgai. Én tehát megfigyeletlenül suttoghattam
370 5, 2| anyám jegyajándéka.~– Hátha én úgy vettem meg azt a gyűrűt,
371 5, 2| családban maradjon? – súgám én a fülébe.~– Ezt nem értem,
372 5, 2| sipogá ő, szemeit lesütve.~– Én megmagyaráznám azt önnek,
373 5, 2| hónapra kamatja is jár, s én csak akkor kapom meg a pénzemet.
374 5, 2| akkor kapom meg a pénzemet. Én egy szót sem szóltam az
375 5, 2| azzal a gyémántgyűrű az én ujjamra vándorolt, s minthogy
376 5, 2| vándorolt, s minthogy az én csontjaim nem voltak olyan
377 5, 2| rücskösök társaságában. – Én azonban, az előrebocsátott
378 5, 2| elvonult a maga hálószobájába.~Én alig vártam, hogy a háznál
379 5, 2| tiszta hófehér ruhában, az én várva várt Ágnesem.~(– Szemtelen
380 5, 2| menté őt a nagyherceg.)~Én odasiettem eléje, és megfogtam
381 5, 2| történhetik az meg, hogy én a gyűrűt megveszem, s mégis
382 5, 2| kedvesem – mondám neki –, hogy én azt a gyűrűt a te ujjadra
383 5, 2| nagyherceg.)~(– Dejszen, tudom én azt! Az első csók után jön
384 5, 2| úgysem lett belőle semmi. Én kértem, ő megtagadta. Akkor
385 5, 2| kértem, ő megtagadta. Akkor én el akartam venni, mire ő
386 5, 2| volna fel a torkát; soha én olyan bömbölést még nem
387 5, 2| száztalléros gyűrűmmel együtt; én pedig az ijedtségtől dühösen
388 5, 2| láttam többet, s akkor aztán én kezdtem el ordítani, hogy
389 5, 2| az is úgy ordított, mint én. Azt meg az utcán kapta
390 5, 2| húztam a szőke Ágnes ujjára?~Én pedig aztán a szőke Ágnest
391 5, 2| velem! Ha inni kellett, én ittam le őket, nem ők engem:
392 5, 2| tarsolyomban hordtam. Tudtam én azt, hogy az egész korhelykedési
393 5, 2| mert ha kockát hoztak elő, én az első vetésnél észrevettem,
394 5, 2| kockát egy oldalra húzza, s én tudtam azt jobban, mint
395 5, 2| vesztették el a pénzüket, nem én. – Ha pedig aztán ebből
396 5, 2| galambom mindenüvé elkísért; de én arról nem szóltam senkinek;
397 5, 2| hűtlenséget követek el, azt az én imádott Ágnesemnek bizonyosan
398 5, 2| valamit szól a húgának; de én rendíthetetlen voltam a
399 5, 2| féltett kincsemet. Azt pedig én haza akartam vinni szegény
400 5, 2| ruhát. Folytasd!)~Így éltem én szép istenfélő módon végig
401 5, 2| páskaünnepük, mivelhogy én és a cimboráim a zsinagógájukba,
402 5, 2| voltak. Mindamellett az én Rupertus cimborám csak nagy
403 5, 2| cimborák – mondá a skót klán –, én tudnék valami jót. Rupertus
404 5, 2| Bolondok vagytok – mondám én nevetve –, hogy adhatnék
405 5, 2| nevetve –, hogy adhatnék én a szép Ágnesnek ablaklátogatást,
406 5, 2| eresz alatt. Hisz nem vagyok én a múh-borjú, hogy a nyakam
407 5, 2| igen szépen sikerült is; én nagyhamar odafenn voltam
408 5, 2| harisnyáimat kefélgette, s én úgy éreztem, mintha takácsmácsonyával
409 5, 2| tót szekér.~– De nem bánom én, ha őrdög vagy is; de a
410 5, 2| Már most hát miért hoztam én el a templáriusok kincseit?
411 5, 2| invitált az újabb támadásra.~Én eszemben tartván a minapi
412 5, 2| el, semmit sem találva, én pedig megint csülökre kapva,
413 5, 2| alak kecmergett elő, akiben én, amint a nyavalyást talpára
414 5, 2| talpára állani segítém, az én cimborámat, Rupertust ismerém
415 5, 2| Miért nem öltelek meg inkább én téged? Most már mehet maga
416 5, 2| vásárlókat elijeszteni. Én megdöglöm! Hej, Ágnes! Te
417 5, 2| bosszúálláson jártatta az eszét. Én aztán minden erőmet összeszedve,
418 5, 2| valósággal kergettek is; de én nem néztem hátra egy pillanatig
419 5, 2| ivott velem, s azalatt az én barétemet a maga fejére,
420 5, 2| medvebőr süvegét meg az én fejemre nyomta.~– Így ni,
421 5, 2| előrelátásból.~– De mármost hát én is tudjam, hogy hát azt
422 5, 2| azon a fölfedezésen; de én még gratuláltam magamnak
423 5, 2| martalóckapitány valaha megtudja, hogy én szabadítottam meg az öccsétől,
424 5, 2| fog tenni.~Íme, ez volt az én „homicidiumomnak” igaz története,
425 6, 2| omladékait. Hányszor mászkáltam én annak a düledékei között
426 6, 2| vámszedők is a koblenzi kapuban. Én rájuk ismertem; de ők nem
427 6, 2| vonásaim elvadulva.~Pedig én még mindenre olyan jól emlékeztem.
428 6, 2| Annak az ágain ülve tanultam én a „hic gallus cantans, in
429 6, 2| takarékos jámbor asszony, mikor én ismertem őket.~– Az volt
430 6, 2| az asszony? – kérdeztem én, s majd belefulladtam, hogy
431 6, 2| házalók jöttek a dobszóra. Én azalatt odaálltam a nyitott
432 6, 2| zsibárusokkal, akik az én szülőim holmijain versenyeztek.
433 6, 2| purgatóriumba jutott, amit én nem tudhatok; ami pedig
434 6, 2| hogy milyen jólesett az én porcikámnak ez a biztatás!
435 6, 2| ezután előállani vele, hogy én vagyok az a sokat emlegetett
436 6, 2| titulust ragasztott az én nevemhez; én meg hűségesen
437 6, 2| ragasztott az én nevemhez; én meg hűségesen segítettem
438 6, 2| fejünk fölé lehajlik. Az én hamburgi vértettem vezette
439 6, 2| szülői ház elől, amire nézve én voltam az égő tűz, az árvíz,
440 6, 2| márványkő vet árnyékot. Én a fakeresztek között keresgéltem.
441 6, 2| gyanúba vegyen, hogy hátha én vagyok a fia annak az asszonynak.
442 6, 2| nem volt a kovácsa, mint én magam, volt nekem az apai
443 7 | volt a gondolatom, hogy én egy ma született ember vagyok:
444 7 | kénytelen megengedni, hogy én nyakazzak le másokat, s
445 7 | kancsó sör – a javából. Én a sörömet sohasem ittam
446 7 | is szomjas volt napjában. Én nem ittam mást, csak vizet.~
447 7 | káromkodtak, mint a jégeső, én megintettem őket kegyesen,
448 7 | összeültek karikába kockázni, én félrehúzódtam közülök, s
449 7 | kegyes ember vagy. Akkor én tégedet legalábbis háromszoros
450 7 | készítik.~…Így jutottam én be tüzér-konstáblernek Nijmegen
451 7 | özvegyasszonyhoz jutottam én be kertészlegénynek. Ráértem
452 7 | kelyheikkel pompáztak.~Hanem én az ő arcát sohasem láttam
453 7 | orra hegye látszott ki, s én csak a termetéről sejthettem,
454 7 | volt az igazgyöngynél.~S az én özvegyasszonyom megboldogult
455 7 | Ezt a nagy csapást az én özvegyem nem viselhette
456 7 | kedvelt balra tekeredőket, én ezen igen könnyen tudok
457 7 | kegyes asszonyság –, mert én soha semmi ördögi mesterséghez
458 7 | kegyelmes asszonyom – biztatám én a jó lelket –, mert amit
459 7 | a jó lelket –, mert amit én mondok, az tiszta tudomány,
460 7 | mi most, ha kegyelmed az én ajánlatomba beleegyeznék,
461 7 | ideje alatt.~E szóra az én háziasszonyom az egész fátyolát
462 7 | kezdi el a héját építeni.~Az én asszonyom kapott ezen az
463 7 | időzött ott, mint egyébkor.~Én azalatt végeztem a magam
464 7 | meggazdagodásnak a titka. Az én háziasszonyom e titokszerű
465 7 | hitvesi hűség volt, amellyel én a feleségem iránt viseltettem.
466 7 | összehasonlítást. Az kapitány volt, én pedig csak konstábler.~Persze
467 7 | elviselni.~Megpróbáltam én, mikor már nagyon sok pénzünk
468 7 | dolgokról beszéltek, amiket én ki nem állhattam: a férfiak
469 7 | veszedelmes megtagadni. Az én feleségem valamennyinél
470 7 | vagyok, bizony, kiadnának.~Én meg azután magam részéről
471 7 | gyere el velem a tengerre, én most útban vagyok Kelet-India
472 7 | között. Bizonyos, hogy az én hivatalom volna a bölcsőringatás.
473 8, 1| hogy legyen katolikussá. Én már hajlott korú vagyok,
474 8, 1| lenni – mondám neki –, akkor én királygyilkos leszek!~Végzetes
475 8, 1| nekem:~– Cselekedj, ahogy én cselekszem!~Azzal, kiszállva
476 8, 1| rárohant a várőrségre. – Én tudtam a magam dolgát. Ágyúimat
477 8, 2| be kellett vallanom.~(– Én bizony nem látom át, hogy
478 8, 2| figyelmeztetett fogadásomra.~Én tehát kötelességemnek tartottam
479 8, 2| pékhez, ez nagyon erős!)~– Én nem bánom – szólt a vádlott –,
480 8, 3| 3. MAJMÚNA ÉS DANESH~Az én szép Zeib-Alniffám csodálatra
481 8, 3| mosolygásuk? – Hanem az én Zeib-Alniffámnak több esze
482 8, 3| egzaltációhoz.~És eközben az én szép menyasszonyom tündérregéket
483 8, 3| történet volt az, hanem én elálmosodtam rajta. Bizonyos
484 8, 3| letette a fejét mellém.~De én abban a percben, amelyben
485 8, 3| Ízleljük meg! – felelém én, s felnyitottuk a palackokat.
486 8, 3| feleségemhez.~– Tudod, hogy én király lettem? Rajtad kívül
487 8, 3| jegygyűrűje kettépattant.~Én pedig azután, hogy neki
488 8, 3| át; kiejtett a kezéből, s én leestem a földre.~Szerencsémre
489 8, 3| kegyelmes uraim, ha ezt az én álmomat a niemengeni törvényszék
490 8, 3| ez a tündéries álom, hogy én azt reggel Zeib-Alniffának
491 8, 3| Hollandba az izenetedet.~Én kaptam az ajánlaton, s egy
492 8, 3| kétségbevonhatatlan tény, hogy én és az első feleségem egymással
493 8, 3| hajóra – mondá Zeib-Alniffa. Én azt hittem, hogy már most
494 8, 3| kezemben nem lesz, addig én nem mondhatom el a Bazawa
495 8, 3| majd nem sokat kérdezem én, hogy mit mond a Siva, a
496 8, 3| vitákba elegyedjünk. Az én utam sietős! – Úgysem lett
497 8, 3| Úgysem lett semmi az én elbúsult szándékomból; mert
498 8, 3| elbúsult szándékomból; mert én száztíz napot és éjszakát
499 8, 3| monda –, még azzal, hogy én téged férjül választottalak,
500 8, 3| valósággal az légy, ami én vagyok: uralkodó. A nép
1-500 | 501-708 |