Rész,  Fejezet

 1   2,  1|    nagyherceg. – Mondjad tovább, édes fiam!~Hugó aztán folytathatá
 2   2,  1|       mondá erre a nagyherceg. – Édes fiam, a gyújtogatásért meg
 3   2,  1|           hogy azokban mindenütt édes víz fakad föl, s elönti
 4   2,  1|        jutott, hogy imádkozzam. „Édes Jézus!” A szám egyszerre
 5   2,  3|          s egész sorsom abban az édes mosolygásban, mely hazatértemben
 6   2,  3|        képpel így felelt:~– Jaj, édes fiam, azt én nem tehetem.
 7   3,  1|         emberre, mint én.~– Jaj, édes fiam – mondá a kegyes atya –,
 8   3,  1|     hagynám köszönetlenűl.~– Óh, édes fiam – szólt az öreg, vak
 9   3,  1|        amelyik – hamisító.~– Óh, édes fiam! – kiálta az öreg. –
10   3,  1|        meg a kétséges kérdést:~– Édes fiam, én azt, akit te keressz,
11   3,  4|      akkor ismertem rá az ő lágy édes hangjáról, hogy az én Madusom
12   3,  4|       volna onnan kihúzni.~– Óh, édes kis fiacskám – mondék neki,
13   3,  4|       megfelelt az anyja.~– Nem, édes Baránom, te oda, ahol mi
14   4,  2|        jobbra. És csakugyan a jó édes, zamatos bor jött ki belőle.
15   5,  2|    csapta össze a kezeit.~– Huh! Édes fiacskám! Hogy mennél te
16   7    |    nyomja kegyelmednek a szívét, édes jó asszonyom, hogy a jobbra
17   7    |        hogy szegény megboldogult édes urammal ott fönn a szenteknek
18   8,  2|          nagyságú cipók; nyersen édes gyümölcs, s megsütve kenyér.~(–
19   8,  3| szerelmesek estebédjét elköltsük édes, bizalmas suttogás közt,
20   8,  3|      hajtása kantaszámra önti az édes, fűszerillatú nedvet, s
21   8,  3|      Majmúna. Mi megtudtuk, hogy édes boldogságunknak vége, s
22   8,  3|      annyit mondtam volna neki: „édes!”~Itt volt hát az utolsó