Rész,  Fejezet

 1   2,  1|           Óh, dehogy, kegyelmes uram! Hogy lettem volna képes
 2   2,  1|       verekszik.~(– No, soltész uram – mondá a nagyherceg –,
 3   3,  1|    azokat tőlem az én kegyelmes uram, a vitéz nemes Kochanovszki
 4   3,  1|   vannak. Mikor az én kegyelmes uram azokat nálam hagyta, a lelkemre
 5   3,  2|    szólított soha; azt mondta: „uram”; sőt, ami legfőbb foka
 6   4,  2|        nem volt más, mint az én uram Jézus Krisztus, ahogy őt
 7   6,  2| ismertem.~– Hát biz itt, katona uram, kótyavetyélnek.~– Mit kótyavetyélnek?~–
 8   6,  2|          Az volt bizony, katona uram, amíg az ivásnak nem adta
 9   6,  2|    dobolnom kell megint, katona uram, hogy több embert csődítsek
10   6,  2|    meglátott.~– Nos hát, katona uram! Nem restellne egy petermännchent
11   7    |   Megmondom az igazat, patrónus uram – felelék neki. – Mivelhogy
12   8,  2|         volna, mint te. Soltész uram is hamarább megcsókolta
13  10,  2|      jelenti, hogy ma elmegy az uram hazulról. Óh, te Andapálkatonája!~
14  11,  2|      vércimborák? Kend, soltész uram, csak elférne az én bőrömben
15  12,  1|    valakinek.)~– Jaj, kegyelmes uram! Mért nem súgta meg nekem
16  12,  2|         Ezen a napon a kapitány uram odajött hozzám az üteghez.
17  12,  2|        fájna.~– Lássa, kapitány uram, sok mindenféle komisz kenyeret
18  13,  1|     sulykot.)~(– Nem, kegyelmes uram – szólt a soltész –, ily