Rész,  Fejezet

501  10,  2|                    egy ember. Az első szél azt is eltakarja.~Tehát jobbról
502  10,  2|           megmutatom neked, hogy nem fogod azt viselni!~Olvasd el, mit
503  10,  2|                   levelet, s odaadtam neki azt, hogy olvassa el.~Az asszony
504  10,  2|                   a főkötőt, utána hajítám azt a levélnek a sívó homokra.~
505  10,  2|                jelenetre mi következett? – azt csak akkor lehet igazán
506  10,  2|                főkötőjének, s meg is kapta azt, s föl is tette a fejére.
507  10,  2|                  test terhe nem süllyeszti azt oly gyorsan alá. Azután
508  10,  2|                 látnom kellett magam előtt azt a szemem láttára elmerülő
509  10,  2|                    a tenger felől felkapta azt is, s elkezdte gyorsan felém
510  10,  2|               öngyilkos volt. Ő maga tette azt, nem én.”~Hahaha! Nevetett
511  10,  2|                   vagyok gyilkos.~Mindenki azt fogja mondani, hogy az vagyok.
512  10,  2|                fejkötőjét a gát mellett, s azt fogják mondani, hogy én
513  10,  2|                 fekete madár: talán holló. Azt felelte: „De az vagy!”~Azóta
514  10,  2|          hűtlenségben bűnösnek találja, és azt megöli, e tettéért egyedül
515  11,  1|             egy-egy sápadt férfialak volt; azt mindenik boszorkány, amint
516  11,  1|                   Hallottam, hogy az egyik azt mondta:~– Én egy szerelmes
517  11,  1|                      Majd megkínzom én még azt ezután.~Én borzadva húztam
518  11,  1|                nyomukat, ott természetesen azt mondták utoljára, hogy nem
519  11,  1|                    véghezvinni. Fölkeresem azt a berg-opzoomi karavánt,
520  11,  1|                    lesben vár. Félretettem azt a félelmemet, mely szerint
521  11,  1|                  olyan kemény, mint a vas; azt a késemmel lenyiszáltam,
522  11,  1|                  szerettem volna kapni, de azt mondta, hogy nem adhat belőle,
523  11,  1|                beszéltem. Kinevettek vele. Azt mondták, hogy álmodtam az
524  11,  1|                    nem menekülhettem, mert azt szépen elállták a baklovagok.
525  11,  1|                testig. Aki el akart futni, azt utolérték, megkerítették,
526  11,  1|                  elbújt előlük a mocsárba, azt fölkutatták, s belefojtották
527  11,  1|               belefojtották a vízbe.~Nekem azt végig kellett néznem.~Mikor
528  11,  1|                     akor rám került a sor.~Azt néztem, hogy mivel védjem
529  11,  1|                 hát őnekik puskáik voltak, azt hitték, könnyen elbánnak
530  11,  1|             magamban, bár valamelyik golyó azt a fekete madarat ott a vállamon
531  11,  1|                 Hagyjátok abba! Nem szabad azt a fickót megölni. Hisz ez
532  11,  1|                 magát ellenűnk védelmezni, azt megkíméljük, közénk fogadjuk!
533  11,  1|            megfogta a kezemet, és megrázta azt úgy, hogy a vér a körmeim
534  11,  1|                   hogy meneküljenek onnan? Azt ki tudja? Az álarc hallgat.~(–
535  11,  2|                  az a tiéd. Amire az egyik azt mondja: ez nekem kell, azt
536  11,  2|                 azt mondja: ez nekem kell, azt a másik oda tartozik adni,
537  11,  2|               menni kell. S mikor az egyik azt kívánja, hogy cseréljék
538  11,  2|               testét, hogy a másik vehesse azt fel, s neki meg annak a
539  11,  2|          tudomására.)~(– No, már szeretném azt látni – szólt a nagyherceg –,
540  11,  2|                  mikor én vőlegény vagyok, azt mondhatja a vércimborám:
541  11,  2|                   is tettük. Egyszer aztán azt mondta a maker:~– Te, Belfegor!
542  11,  2|                   én szép húgom, „Lilith”. Azt veszed el.~Annyit tudtam,
543  11,  2|                   nem mondta m-nek, amiből azt a meggyőződést merítettem,
544  11,  2|                    Hiszen hat ló sem tudja azt kimozdítani.~– Nem ám –
545  11,  2|                 együtt a kocsiülés. Lilith azt mondta, hogy ő maga akarja
546  11,  2|              féktelenül nevetett. Magamban azt tervezgettem, hogy hiszen,
547  11,  2|                    táncolni kénytelen, aki azt meghallja. Az orra klarinét,
548  11,  2|              Előhúzta a hátulsó táskájából azt a bizonyos fekete könyvet,
549  11,  2|                    hozzám a vércimborám, s azt mondja:~– Bajtárs! Látod
550  11,  2|                   nem szabad semmi kérésre azt mondaniok: „Nem adom.” A
551  11,  2|                cimborám kezébe, s az vitte azt magával a táncba. A bűbájos
552  11,  2|           italokkal; a násznépem körülülte azt a szép tündéralakokkal együtt,
553  12,  1|                    s én ezúttal már tudtam azt az utat, amelyen egyszer
554  12,  1|                országutat, ott megtaláltam azt a vendégfogadót, amelyikben
555  12,  1|                most azért jöttél ide, hogy azt elmondd, s aztán az is beteljesüljön!
556  12,  1|                lovas.~– Egy tallérom volt, azt is ott fogták, azt mondták,
557  12,  1|                   volt, azt is ott fogták, azt mondták, hogy hamis pénz.~–
558  12,  1|               odajött egy másik cimbora, s azt mondta neki, hogy ne üssön
559  12,  1|             eldöngetett, amiért el akartam azt tőle titkolni.~Jött a harmadik,
560  12,  1|                    hogy van-e pénzem, csak azt feleltem, hogy – „Van, barátom,
561  12,  1|                   ivószobában; a csárdásné azt állította, hogy őtőle a
562  12,  2|                    végezni tudja.~– De már azt hol vegyem?~– Adok én azt
563  12,  2|                  azt hol vegyem?~– Adok én azt is. Vedd feleségül azt a
564  12,  2|                  én azt is. Vedd feleségül azt a kíséretemben levő hölgyet,
565  12,  2|                 már? Elöltem, elpazaroltam azt már százféleképpen. De ha
566  12,  2|        elpazaroltam a becsületemet, tettem azt eddig karddal, puskával
567  12,  2|                megpróbáltam. Fél óra múlva azt mondtam a kapitánynak, hogy „
568  12,  2|                    kezeinket. Mindegyikünk azt hitte tán, hogy a másiké
569  12,  2|                    lelkiismeret. A has biz azt mondja, hogy száz katona
570  12,  2|         varázstallér nem jön többé vissza! Azt gondoltam, egy óra múlva
571  12,  2|                     De hát nem találtam én azt többé se tarsolyomban, se
572  12,  2|                  ha az kiadta. – Hanem hát azt is most értem már végig.
573  13,  1|                   meg két hetet az időből: azt hitted, ugye, hogy azalatt
574  13,  1|               Tehát, kegyelmes uraim, mint azt jól méltóztatnak tudni,
575  13,  1|                   igaz katonához illik.~(– Azt meg kell adni, hogy a legjobb
576  13,  1|                    ácsorogva fogtak, s aki azt mondta, hogy ő az én küldöncöm
577  13,  1|                    szemem közé nevetett, s azt kérdezte tőlem szemtelenül:~–
578  13,  1|              befelé fordítva hordom. Mikor azt mondom nekik: én most fel
579  13,  1|                fordul a két kisujjamon. Ez azt teszi, hogy helyben vagyok;
580  13,  1|              testedben széles e világon?~– Azt, amint én csináltam. Árulsz
581  13,  1|                töltöttem meg pálinkával, s azt odanyújtottam a Beheriknek,
582  13,  1|           testemben megint a Beherik volt, azt mindjárt abban a percben
583  13,  1|               megrepedt.~Az én alakom erre azt mondta:~– No, hát csak enyvet
584  13,  1|                   az „ínnyújtó” balzsammal azt a lábát kentem be erősen,
585  13,  1|                   óriási agyara nőtt, hogy azt minden ember szarvnak nézte,
586  13,  1|                    tűntessem el az orráról azt a verességet. Átkozott csere!
587  13,  1|                    őkegyelmességének, hogy azt mondta: – Elég volt ennyi
588  13,  1|                  megkorbácsoltassam.~Ekkor azt mondom magamban: „No már,
589  13,  1|                  viseltem a testedet, amíg azt osztrigával és lúdmájpástétommal
590  13,  1|      végigcirógattassék, akkor csak viseld azt magad, cseréljük vissza!
591  14    |              nyugodtan levetkőzött, s csak azt kérte, hogy ne kössék hátra
592  14    |                  összelőttök, velem együtt azt a fekete hollómadarat is