Rész,  Fejezet

 1   2,  1|     utoljára, amint rám adta a „Barán” nevet, ahogy szokás, püspöki
 2   2,  1|    lábával.~– No, hát ide nézz, Barán! – mondá. – Ha azt állítod,
 3   2,  2| hátramaradtam, azt mondá:~– No, Barán, te megérdemletted a nevedet:
 4   2,  2|     szavának nem áll.~– Ej, ej, Barán! Nem tudod, hogy mit kívánsz!
 5   2,  2| kacagott rajta.~– Tudom, tudom, Barán, hogy nem nagyon siratnál
 6   2,  2|      szép piros hajnal!”~– Ejh, Barán! – dorgált meg az én Madusom. –
 7   2,  3|       társaid száműztek?~– Nem, Barán – felel a vezér. – Nem azért
 8   2,  3|        mondá nekem:~– Hallod-e, Barán! Ki parancsol egy asszonynak
 9   2,  4|       nekem a Nyedzviedz:~– No, Barán, te tovább nem jössz velünk,
10   3,  2| megvallom neki, hogy én vagyok „Barán”, a hajdemákvezér!~– No,