ROBBOGÁNYI UZINDUR

Ez az ifjú, daliás termetű arc nekem kortársam!

Majd mikor Szilágyi Sándort mutatom be, megőszült fejével, arról nem fogom elmondani, hogy „Ez az én öcsém!”, de midőn Uzindurral jövök karöltve, büszkén mutatom őt be a közönségnek.

– Íme, ez ifjú itt az én – bátyám!

Ilyen volt ő már Gutenberg idejében is, kinek a könyvnyomtatás mesterségét föltalálni segíte; mely korrajzában, hogy hű maradjon a históriához, mindjárt a cenzúrát is föltalálta egy kalapács alakjában, mellyel a haragos nyomdász a negyedik felvonásban, felesége sajtókihágásáért, masinát, masinisztát és betűszedőt tönkrerombol. Ezt ugyan akár feltalálatlan is hagyhatta volna.

Sokan bámulták Blondint, mint lehetett oly vakmerő, hogy saját gyermekét vállára véve sétáljon át a Niagarán? Én jobban bámultam Robbogányi Uzindurt, midőn saját darabjában mint Gutenberg föllépett. Mert e kettős tréma csakugyan emberfölötti idegek számára való élvezet.

Fölléptével egyébiránt a legkedvezőbb sikert aratta. Rokonai és jó barátai nem óhajtották, hogy nevét a színészi pályán megörökítse, s lehet-e kedvezőbb siker a világon, mint rokonaink és jó barátaink óhajtását valósítani?

Híresek azonban Rómeó és Júlia harmadik felvonásának 1. jelenetében tett föllépései; hol majd Tibaldot, majd Mercutiót, majd Rómeót szokta játszani; s melyek irodalmi körökben oly jó hírt szereztek számára, hogy még a kritika sem mert kesztyű nélkül hozzányúlni.

Kritika? – Ő ezzel a fegyverrel is tud bánni. Robbogányi nemcsak drámaíró és művész; ő kritikus is.

Márpedig azt tartják, hogy a megtért gerillából lesz a legjobb csendőr. Ez tudja legjobban, hol vannak a cimborák búvóhelyei? Hogy kell egy hurokra akadt cinkost kivallatni?

Neki is volt pedig már száz arany kitéve a fejére, amit el is nyert azáltal, hogy egy drámát írt, melynek címe: „Bűn bűnt követ”, melyet azonban ő maga annyi bevallott bűn dacára, a drámai vérpadon leendő nyilvános kivégeztetés helyett, leendő megjavulásáig tartó fogságra megkegyelmezett.

Ámde mindezen érdemeinek elősorolása után fennmarad még a legnagyobb, melyet tőle az utókor sem fog elvitathatni. Mert lehetnek, és bizonyára vannak is oly ártatlan kedélyek közönségünk soraiban, kik a művészet és irodalom tetteit nem tartják reális foglalkozásnak, de senki sincs, aki el ne ismerné azt, hogy aki tizenhat éven át minden farsangban személyesen vezette a kotillont, az megérdemli, hogy az „ifjúság vezetőjének” neveztessék.

S e tánchadvezéri celebritás, e quadrill-generális, a kotillonfeldmarsall, e minden európai bálok hétválasztó fejedelme: Robbogányi Uzindur.

És valamiképpen elismert dolog, hogy Napóleon akarata nélkül Európában nem lehet „rend”, hasonlóul bevégzett tény, hogy Robbogányi Uzindur nélkül nem lehet Európában „táncrend”.

Melyért is felhívjuk lapunk minden olvasóját, hogy e mi kedves barátunknak tartós és állandó egészségeért siessen egy pohár pezsgőt üríteni – ha van.