Kakas Márton válogatott levelei
A Vasárnapi Ujság szerkesztőségéhez

Tekintetes szerkesztő úr!

Az én nevem Kakas Márton. Ezt azért bocsátom legeslegelőre, hogy egyszerre mindenki hevenyében elmondhassa rá a maga megjegyzéseit, élceit és mókáit, s többet ne bajoskodjunk vele. Majd fogják mondani: „Bizony kendnek is jobb volna otthon kukorítani, mint itten”, vagy pedig: „Minden kakas kaparjon a maga szemetjén.” Fogják azt is mondani, hogy íme, ez az a kakas, aki a nóta szerint „fejét hagyta a tudósoknak, torkát hagyta az énekeseknek, lábát hagyta a táncosoknak;” majd ha megharagszik valaki, így is fog szólani: „Bizony ez a kakas annyit ért a dologhoz, mint tyúk az ábécéhez”. Legtöbb ember pedig azzal fog üdvözölni, hogy „De már megvirrad, mert a kakas is elkezdett kukorikolni a Vasárnapi Ujságban.”

Én pedig mindezzel nem törődöm, hanem megkezdem a magam munkáját, s nem haragszom meg minden tréfáért, sőt még magam is segítek ott nevetni, ahol mások is nevetnek.

Nem kevesebb az én szándékom, mint a „Vasárnapi Ujság”-hoz állandó színházi tudósítónak beszegődni. Igaz ugyan, hogy én most jöttem a faluról, s tegnap láttam először színdarabot (nem mondhatom, hogy hallottam is – mert néma darabot adtak – hihetőleg süketek kedveért), hanem hiszen ezzel a bevezetéssel más színbíráló is nyitott már be tudtomra, s nem mondok vele semmi újat. Annyi képzettségem már van, hogy nem kiáltok rá a színésznőre, hogy „Lássuk már azt a medvét, ifjasszony”; nem is rontok fel a színpadra, mikor valakit meg akarnak ölni, a többit pedig majd megtanulom a többi hírlapoktól.

Azután én igen kellemetes ember leszek; nekem nem kell sem tiszteletdíj, sem ingyen zártszék, sem hírlappéldány, sem nyájas mosolygások s egyéb mellékes akcidenciák, sőt nem mondom, hogy egy-egy döböz túróval is nem kedveskedem azért, hogy leveleimet felvegyék; továbbá, párbajt nem vívok (jó is volna! azt mondanák: „kakasviadal”), és senkibe sem leszek szerelmes.

Ennyi jó tulajdonságom mellett ön merőben vétene saját maga ellen, ha leveleimet a „mondanivalók” keserű nyaktilója alá vetve, a többi kifogyhatatlan irodalmi szecska közé aprítaná.