Fejezet

  1 1 |                hogy morognak. Pedig ha mi lettünk volna akkor a halászok,
  2 1 |               ilyen tizenkét fiú, mint mi; ha minden apostol azt tette
  3 1 |        folytató:~– Azt mondom, hogy ha mi lettünk volna az apostolok,
  4 1 |               és dűljön el itten, hogy mi fordulat lett volna a világtörténetben,
  5 3 |               s monda:~– Választ adok. Mi az élet „itt” és bárhol „
  6 3 |                testvérem, hogy tudjad, mi „itt” az élet?~Az egész
  7 4 |               kérdést, hogy elvégre is mi sors vár az ilyen elárvult
  8 4 |             van. Ő még nem tudja, hogy mi kik vagyunk? de mi már tudjuk,
  9 4 |                hogy mi kik vagyunk? de mi már tudjuk, hogy ő kicsoda!… ,
 10 4 |           novitiusok! ti itt maradtok, mi vele megyünk.’”~És amint
 11 5 |       keresztelni nem fog! Ezt a házat mi építtettük: nem adott hozzá
 12 5 |               már! Annak nincs helye a mi parókiánkban.~– Édes, jó
 13 5 |          Jézushoz futott üldöztetve, a mi Urunk betakarta őt palástjával
 14 5 |               kifogásunk, hogy ebben a mi általunk épített paplakban
 15 5 |            keresztelés történjék. Ez a mi hitünket sérti.~– Tudom –
 16 5 |           lehajtva a leány. – És ennek mi vagyunk az okai: anyám és
 17 5 |      kereszttel nem lehet meghódítani, mi a felvilágosodás mohikánjai
 18 5 |         igazságos és tiszteletreméltó. Mi is védtük templomainkat,
 19 5 |             csordát Pannonhalma alól a mi bencéseink apátura, a hős
 20 6 |                azt, hogy „nosztalgia”.~Mi parasztok úgy híjuk azt,
 21 6 |     lerongyollik, s még gyászabb lesz. Mi lesz belőle? Cselédnek ki
 22 6 |              már egymásnak: „Itt jön a mi emberünk megint!”~De valaki
 23 6 |               közel.~– Szólj, leányom, mi teher nyomja lelkedet?~–
 24 6 |             meg szívedet. És mondd el, mi vétekre vezetett buzgóságod.
 25 6 |               öltem meg azt.~– Hogyan? Mi módon?~– Nagyon hű voltam
 26 6 |                jutalmam érte a földön. Mi, üldözöttek, száműzöttek
 27 6 |                lépett. Jól sejtette ő, mi teher nyomja e nő lelkét,
 28 6 |          ordítani fennhangon: leányom: mi ketten el vagyunk kárhozva!
 29 6 |      akaratoddal ellenkeznek. Adj erőt mi szenvedélyeinket leküzdenünk.
 30 6 |        gondolataink közé. Váltsd fel a mi homlokaink töviskoszorúját
 31 6 |               melynél kívánatosabbat a mi szíveink ne ismerjenek soha.
 32 6 |           elcsüggedve kérdezé magától~„Mi hát a vétkem, hogy úgy megrettenék?”~ ~
 33 7 |        elpusztulását megjósolád. Hát a mi szívünk erősebb lehet-e?)~
 34 7 |              embersorba állnak… csak a mi kezünkben nincsen fegyver!
 35 7 |            függőiket adják oda… csak a mi kezünkben nincsen pénz!
 36 7 |             hanem azon merengett, hogy mi célja van a sorsnak azzal,
 37 7 |                annál a kérdésnél, hogy mi lesz belőlünk holnap, ha
 38 7 |                a tantermet e szavakra. Mi volt az? Üdvriadal? Vagy
 39 7 |         rivallást meghallók: megérték, mi történt odafenn?~A kegyes
 40 7 |               márványba vésett elveid? Mi lett a világból, amit magadnak
 41 8 |                nyitva áll előttetek, s mi osztozunk a visszatérőkkel
 42 8 |        ablaknak támaszkodva. Gideon.~– Mi ez? – szól az apát bámulattal
 43 8 |               rokkant és beteges, mint mi hetvenéves vének?~– Nem,
 44 8 |            büszkeségedet. Nem akarsz a mi ócska fegyvereinkkel dobszóra
 45 9 |                elhagyott kolostorától.~Mi az a Sió?~Egy megfordított
 46 9 |               amelyben nem tudta, hogy mi lakik?~Azokon a halmokon
 47 10|              vissza.~– Ejh, menjen ön! Mi itt előőrsre vagyunk állítva.
 48 10|              most vezényszó! Bezzeg ha mi is elébb a főparancsnoktul
 49 10|             magától.~– S tudod-e, hogy mi lett abból a leányból?~Ez
 50 10|               a többi.~– Beszéljen ön, mi történt vele? – sürgeté
 51 10|                 Hát ki tudja azt, hogy mi történt vele? Az Isten.
 52 10|          gyönyörteljes meleget érezni! Mi ez? A férfierő ébredése
 53 11|              magától nem is kérdezték, mi úton jutott a századosi
 54 12|           Caesarine – felelt Gideon.~– Mi ez a nő? – szólt ekkor,
 55 12|               beszélni Áldorfai úrral, mi régi jó ismerősök vagyunk.~
 56 12|              suttogott hozzá:~– Hiszen mi régi ismerősök vagyunk,
 57 12|            néma ember lenne belőle! De mi védelem legyen egy nő ellen,
 58 13|          olcsón adják most a halált!), mi lesz a leányból, kiről dobra
 59 13|               mit védek a haza életén? Mi nekem a haza? mi nekem ők?
 60 13|               életén? Mi nekem a haza? mi nekem ők? mi vagyok én magam
 61 13|             nekem a haza? mi nekem ők? mi vagyok én magam magamnak?
 62 13|             fektéből, és gondolkozott. Mi múlt el? mi következik?~
 63 13|              gondolkozott. Mi múlt el? mi következik?~Egy élet múlt
 64 13|               ő most? Egy táborhelyen. Mi hozta ide? A lelkesedés.
 65 13|              jutna belőle egy nőnek? S mi következik most? Körül vannak
 66 13|              most? Körül vannak fogva. Mi vár egy nőre, aki szép és
 67 13|                erőszakos tolakodóknak, mi vár reá itten? Női tiszta
 68 14|              Serenának nyújtva. – Ez a mi utolsó szentségünk.~A leány
 69 14|        tűzoszlopban és ködoszlopban, a mi nyomainkat is el fogja takarni.
 70 15|      tekintetétől sem félt. Nem tudta, mi van abban? Amit azok egymás
 71 15|            keres minket lelkével, mint mi őtet, s akinek egész világát
 72 16|             kedvese lehet.~– Hát téged mi hoz ki Pestről? – kérdé
 73 16|            nagy csatákkal foglalkozik. Mi kénytelenek vagyunk emlékünk
 74 16|         Megijedt ön erősen?~– Óh, nem, mi hozzá vagyunk már ehhez
 75 16|               ármádiánál szolgál.~– És mi történt?~– Ő elesett.~–
 76 16|       Brandlerné ajkpittyesztve.~– Ezt mi önnek hozzuk ajándékba!~–
 77 16|             ócska tulajdonképzelgések. Mi adjuk vérünket a népért.
 78 16|          nekünk szükségleteinket, s ha mi azt mondjuk rá: kvitt, még
 79 16|                egy pohárral.~– Éljen a mi kedves háziasszonyunk.~–
 80 16|               Ez utolsó pohara volt.~– Mi az ördög?~– Én önt felakasztatom.~–
 81 17|        rosszért mindig jóval fizetnek. Mi önök kezeibe tesszük le
 82 17|               erkélyre, megnézni, hogy mi az?~Leó is utána ment.~A
 83 17|              ajtóra, hol a bankárra.~– Mi ez? Ki kiabál ott? Mért
 84 18|              lenyomja valamennyit.~– S mi az?~– Az önérzet az, uram!
 85 18|           nyitját. Én azt hittem, ez a mi barátunk csupa jég és vas,
 86 18|              Serena, kérlek, figyelj a mi barátunkra. Ő igen nevezetes
 87 18|               a legközelebbi jelen. De mi lesz ennek a hadjáratnak
 88 18|                meg, ahogy ön mondá. És mi mégis maradunk azok, akik
 89 18|            kétségbeesésig. Ez az úr: a mi zászlónk. Ez a zászló adott
 90 18|                ellenség ellen – védi a mi mennyországunkat is a poklok
 91 18|             zászló árnyékában, s azért mi ketten e véres mezőt, e
 92 18|            harc? Istenség titka az! De mi lenne a hazából, ha minden
 93 18|              minden ember azt kérdené: mi lesz énbelőlem, ha odamegyek?
 94 18|           kimosta elébb, nem kérdezi: „Mi lesz belőlem, ha bénán kerülök
 95 18|       koszorúzta meg, azok kérdezzék: „Mi lesz mibelőlünk, ha el találunk
 96 18|                 ha el találunk bukni?” Mi lesz mibelőlünk? Vértanúk
 97 18|                nem adhatod.~– Szóljon, mi lehet az? – sürgeté a bankár.
 98 18|                ő is segíthet elérni.~– Mi lehet az? – kérdé bámulva
 99 19|                erre Serena is, s vajon mi az ő óhajtása? Hisz ők mindig
100 19|            hogy katona: elfeledé, hogy mi történt a bányavárosi leégett
101 19|          nekünk kell megőriznünk; ez a mi ereklyénk.~Azután felállt
102 19|         szelíden mosolyogva Incének.~– Mi az?~– Fogjad.~– Hogy nem
103 19|               Incének találgatni, hogy mi lehet az, amit ő érdemesnek
104 19|                volna neki Serena, hogy mi „van” benne, hogy kacagott
105 19|      csillagjós, ki jövendőt lát, hogy mi „lesz” belőle? Hogy sírt
106 19|           néven? Ezredes úr most már a mi hitünkre tért. Ez nagyon
107 19|            Ennek örül a lelkem. Hogy a mi kisasszonyunkat elvette,
108 19|               valahogy! Én tudom, hogy mi az az ellenség, mert én
109 20|                mondott ez az asszony? „Mi e zászlónak hívei tartozunk
110 20|              Ennek az árnyékában van a mi mennyországunk.”~Nem lehet
111 20|            Hogy mondta ez az asszony? „Mi lenne a hazából, ha minden
112 20|              minden ember azt kérdené: mi lesz én belőlem? Inkább
113 20|          nemzeti háromszín.~Kitalálta, mi az. Ma *-en alkotmányos
114 20|  előmozdítására. Szeress minket, ahogy mi szeretünk téged.~A többit
115 20|         elveszti szemefényét, nem lát.~Mi történik vele?~A sors keze
116 20|             feszült figyelemmel várta, mi fog történni most? Az elnök,
117 20|             van, mint a mieinknek. Míg mi okoskodunk, ők sejtenek,
118 21|            velem a szerencse.~– De hát mi szerencse az rád nézve?~–
119 21|             napon ezredessé tették.)~– Mi baj?~– Az ellen közelít.~
120 22|            egész világ elmúlt, melyben mi éltünk. Csak kövületek vagyunk
121 22|                  Az meglehet: de akkor mi oka lehetett előttünk ezt
122 22|         pápistábul kálvinistává lenni, mi nagy ugrás van innen a mahomedánig?
123 22|              gyomrában nem leszek.~– S mi lesz belőled, ha innen elmégy?~–
124 23|            találkozásnál felfedezte.~– Mi tetszik? – kérdé tőle a
125 23|           németül. Azt sem tudta, hogy mi az a „Schiff” meg az a „
126 23|           egészen a maga jogával él.~– Mi fog történni most?~– Hogy
127 23|              fog történni most?~– Hogy mi fog történni, azt őszintén
128 23|       összeborzadt e gondolattól.~– És mi a harmadik eshetőség? –
129 23|              ide a harántárbocra. Ez a mi sorsunk! Hanem addig is
130 23|          hallcső nélkül is mindenki.~– Mi az ördög az? – mond a Salamander
131 23|                végzi: akkor elvégezzük mi egymás között. Egy óra elég
132 23|               az Alligator fedélzetén: mi megkezdjük az ágyúzást.~–
133 24|             elmámorosíták fejeiket. De mi legyen az én férjem ott,
134 24|                nem jutott eszébe, hogy mi volt ő valaha, minő más
135 24|              föld túlsó oldaláról? Ő a mi jó barátunk, s mi vagyunk
136 24|       oldaláról? Ő a mi jó barátunk, s mi vagyunk az ő jó barátjai.
137 24|             barátjai. Ő minket táplál, mi őtet. A mi gyökereink tartják
138 24|              minket táplál, mi őtet. A mi gyökereink tartják őt idekötve
139 24|              is lesz az! Ah, a bor, az mi egészen más! Az felvidít,
140 24|       egymásnak: „Nem lát meg minket a mi gazdánk.”~Serena tudta azt
141 24|             mondani a feleségnek, hogy mi van a levélben, ha kérdezi
142 24|               volna azt megtudni, hogy mi lehet azokban a levelekben,
143 24|           Serena pedig úgyis tudhatta, mi van azokban, hisz ő biztatta
144 24|               nem találsz egyedül!~Óh, mi édes biztatás volt ez! Serena
145 24|               correspondentnek”, se a „mi tábornokunknak”.~S milyen
146 26|            honnan jöttek, hová mennek? mi dologban járnak? milyen
147 26|                dehogy árulnák el, hogy mi nyelven beszélnek; s ha
148 26|            válaszolá, hogy: „Köszönöm: mi csak testvérek vagyunk,
149 26|               aztán azt súgá lelkébe: „Mi közöd neked egy idegen hölgy
150 26|         alakkal egyre közelebb jön.~De mi ez? Alusznak a kormányosok
151 27|               az ő fájdalma hatott rá? Mi joga neki abban osztozni?
152 27|                csak ülve maradt. Vajon mi ütött hozzá az úrhölgyhöz,
153 27|           eszébe jutott őt felkeresni?~Mi? Az, hogy megtudta, hogy
154 27|                mondá magában Ince: hát mi közöm nekem ehhez a bajhoz,
155 28|            megrémítse.~De hisz Incének mi köze volt mindehhez? Amint
156 28|                gondolkozott Ince, hogy mi lehet ez a Hanna grófnő,
157 28|         Máriáig azon töprengett: vajon mi lehet ez az idegen ember
158 28|          gyöngéd emlékeinél fölvérzik. Mi kár, hogy vesztébe rohan!
159 28|           Tartsa meg a sajátját, uram, mi az igazságért harcolunk,
160 28|               volna nálam! Tudod, hogy mi mindig civakodunk együtt.
161 28|              barátságot kötött volna a mi Áldorfainkkal. Te! Minő
162 28|               a hölgy:~– Jézus, Mária! Mi az?~– No, hát mi az?~Pedig
163 28|                Mária! Mi az?~– No, hát mi az?~Pedig csak Vencel jött
164 28|          Micsoda ijedt képpel jön? Hát mi történt? Tűz van? Kiáradt
165 28|              Valami attentatum? Szólj: mi baj van?~Vencel szabódott,
166 28|             sabbathianus, iconomachus? Mi?~Soha ilyen kelepcébe nem
167 28|           Nincsenek – felelt Ince. – A mi királyi székvárosunk nem
168 28|            sírboltjaik?~– Nincsenek. A mi királyaink hamvait kiszórta
169 28|             koronás bársonysüveggel, a mi császárnénk testvére. (Mindenki
170 28|               hanem saját magát.~Vajon mi baja lehet?~Ha ezt ki tudná
171 28|          ünnepélyes komoly melódiát: a mi vendégünk kedvéért!”~Ince
172 28|                Kaiser.”~Csakhogy „ez a mi kedves vendégünk” egy magyar
173 28|          Magyarország elesett! s ez a „mi kedves vendégünk” most is
174 28|     változatokat játszik belőle; míg a mi kedves vendégünk egyszer
175 28|                 az a Rákóczi-induló.~A mi kedves vendégünk aztán látott
176 29|                 Ez a nemzeti viselet a mi egyedüli fegyverünk az idegen
177 29|           aztán a cilinderes spicliből mi lett? – kérdé Ince malíciával.~–
178 29|                 kezdé megismerni, hogy mi a hazaszeretet.~Úgy hajnal
179 29|               jöhetett ez a merénylet!~Mi pedig azt hisszük, hogy
180 30|               nem tudta gondolni, hogy mi okot adhatott rá?~Egyik
181 30|                engedjem.~Nro 4.~– Én a mi főurainkhoz fordulni nem
182 30|               választás lesz.~– De hát mi közöm nekem Mike-Bogyóval?
183 30|              csinálj belőlem bolondot! Mi köze Jeremiás hercegnek
184 30|     nagybirtokos azon a vidéken. Ezzel mi nem mérkőzhetünk. Hanem
185 30|             megbukik egészen.~– De hát mi mit nyerünk vele, hiszen
186 30|                bizton felállíthatjuk a mi jelöltünket, Kondorossy
187 30|          öntudatosan mondó rá: „De már mi csak maradjunk a jó kassai
188 30|          szerette volna megtudni, hogy mi lehet hát az az okosabb
189 30|             megtudta elébb-utóbb, hogy mi az az ő okosabb dolga?~A
190 31|        szükséges felemlítenünk, hogy a mi barátunk helyzetét megvilágítsuk
191 31|              azt is tudatta vele, hogy mi terve van ezzel, hogy elnöke
192 31|            ellenkezőjét jelenti annak.~Mi hozta őket ide? Az az örömhír,
193 31|              az élete, ne avatkozzék a mi mesterségünkbe; mert az
194 32|        praecipitál belőle egy jegecet. Mi lesz belőle? Meglehet, hogy
195 32|                 Ah, mennyit emlegettük mi önt Hannával – fecsegé a
196 32|               gondolkozott rajta, hogy mi oka lehetett a hölgynek
197 32|              ügyekről beszélni.~– Te a mi embereink apraját-nagyját
198 32|             Hanem azt a kérdést: hogy „mi” ez a férfi? „mi” ez a nő?
199 32|                 hogy „mi” ez a férfi? „mi” ez a nő? hasztalan igyekeztek
200 32|              tartani. Azt azonban csak mi ketten tudjuk, hogy az aranyon
201 32|            sokkal takarékosabb, mint a mi bankóval takarózó Ausztriánk,
202 32|               asszony is „comtesse”.~– Mi hát?~– Egyik sem.~– Nem
203 32|         rendnek a volt fejedelemnője a mi császárnénk nővére, kinek
204 32|                 Azaz tán beszélnek, de mi nem halljuk. Van módja talán
205 33|              Odáig nem hatolt el. Hogy mi volt Ince akkor, amikor
206 33|                azt Walter Leó, hogy én mi vagyok!~– Honnan sejti azt
207 33|             együtt, egymással szemben. Mi nem leszünk egymásnak vetélytársai!~
208 34|                sokszor, hogy megtudva, mi férjének kedvenc étele,
209 34|        arcvonással sem árulja el, hogy mi baja van?~Ince mégis addig
210 34|       forradalmi vezérkedésből, tudjuk mi jól, hogy semmi sincs. Te
211 34|            törekvéseid nincsenek. Ez a mi egész helyzetünket megkorrigálná.
212 34|           gondolsz? Hát fogadhatunk el mi ezen a mi szállásunkon eleganciához
213 34|               fogadhatunk el mi ezen a mi szállásunkon eleganciához
214 34|               kellett ez az üzlet. Hát mi kellett neki benne?~A harmadik
215 34|                 Az üzletet befejeztük. Mi egy kerek milliót nyertünk
216 34|               én, meg Bauernhass; mert mi voltunk az engedélyesek.~–
217 34|                  De hát kitől raboltuk mi ezt az egymillió forintot?~–
218 35|       Bauernhass Siegebert, hogy őneki mi nem tetszett rajta az első
219 35|               színpadra hozva.~S ugyan mi szüksége volt arra Bauernhass
220 36|            H-hm! Mit tudja ő még, hogy mi az?~– Valga me Dios! Én,
221 37|          tekintettel azt mondá neki:~– Mi jut önnek eszébe, uram?~–
222 37|              holtig – felelé a nő.~– S mi bűnöm van, hogy így kell
223 37|               el volt mondva őszintén, mi voltam ifjú korom óta; azt
224 37| becsületvesztés. Nekünk is megvannak a mi fogalmaink, s azok változhatlanok.
225 37|              jön, és azt kérdi tőlem: „Mi vagy te?!”~– De Hanna; önt
226 38|              hiszi, hogy én nem tudom, mi következése lesz annak a
227 38|             Nem értek hozzá, nem tudom mi a politika; nem olvasom
228 38|             értek hozzá; én sem tudom, mi a magas politika; de egy
229 39|               ajándékba kapott úrilak! Mi kell hát ennek a hölgynek?~
230 39|               ezüstért. Ő mondta azt: „Mi gondom a ti ágyúitokra,
231 39|                gondom a ti ágyúitokra, mi gondom a ti béna hadastyánaitokra!
232 40|             felőle, hogy ez a kulcspór mi célra szolgál, könnyen elkészíttetheti
233 40|              szobába, elébb tekintsünk mi ott körül. (Bátran utánam
234 40|               akadállyal remélem, hogy mi is fogunk találkozni – szólt
235 40|                előállt elmondani, hogy mi minden jó lesz ma vacsorára!~–
236 40|                nem leszünk hozzá; csak mi hárman! – mondá Fatime.~–
237 40|             nevettünk rajta, hogy most mi nem félünk semmitől. Aztán
238 41|                   Én tudni fogom, hogy mi a teendőm!~Fatime elérté
239 41|               után, amik megtörténtek, mi együtt nem élhetünk többé.
240 41|                felé irányul. Megnézte, mi van a színlapon?~„Captain
241 41|              milyen rossz színben van, mi baja?~Nem felelt rá semmit.~
242 41|         válóperéből, azt kérdeni, hogy mi baja? Tán kéjutazás ez?~
243 41|               fogai összeverődtek.~– S mi okot ád a visszautasításra?
244 41|           renoméja. Ne feledd el, hogy mi consorsok vagyunk, s nevünk
245 41|             elmondták, hogy ők kik, és mi járatban vannak, minden
246 41|  visszaborzadva mondá: „Kitől raboltuk mi ezt el?”, hogy ez az Áldorfay
247 41|       türelmetlenné téve Walter Leó. – Mi gondod most a válóperedre?
248 41|             kérdeni tőled, hogy de hát mi neked ez a Walter Leó, hogy
249 42|             Kimondja a halálítéletet: „Mi egymásra nézve meg vagyunk
250 42|                annak „ez is” szabad.~– Mi észrevétele van erre a levélre?~–
251 43|             voltak. Azt álmodtam, hogy mi: „én és ő” elváltunk egymástól.
252 43|                a másik megégetett. Óh, mi kínokat álltam ki! Ha azt
253 43|            Most már gyógyíthatatlan!~– Mi lesz belőle?~– Elviszi őt
254 43|          udvarán eléje lépett először. Mi lett aztán abból a kisdedből,
255 43|        tapasztalt gyógyász látta, hogy mi a baj. Belement az elmebeteg
256 43|               egyenesen feléje ment.~– Mi baj már megint? – kiálta
257 43|            Micsoda? Óh, nem! Ugye? Hát mi? Egy szent! Egy hitvestárs!
258 43|         megsúgta szépen… „Ott voltam a mi kis lakunkban odalenn… ahol
259 43|         drágakövek… Ott fogunk várni a mi világosságunkra… Oda jön
260 43|             Leónak lankadozott hangon… Mi nem utazunk már együtt messze…
261 43|          tengerbe… hadd menjünk haza a mi kisfiúnkhoz… aki mireánk