Fejezet

  1 1 |               Nézzétek a liktorokat – szólt a szamáron lovagló gúnyosan –,
  2 1 |               hát legyek én Pilátus – szólt Ince, kalapját ledobva fejéről
  3 3 |             odalépett kórágyához, így szólt hozzá (kedve volt már szurkálódni)~–
  4 3 |              óra ütése között.) – Így szólt hozzá:~– Emlékezel-e még
  5 4 |             pulykaorr?~– Egyik sem! – szólt diadallal a lévita; – ez
  6 4 |                Ez az én rezidenciám – szólt büszkén és elégülten. A
  7 5 |      porontyostul együtt.~A leány nem szólt semmit; csak megállt előtte
  8 5 |              jó Csalánné asszonyom! – szólt a leány a kofálkodóhoz; –
  9 5 |      asszonyom.~– Jól van, jól, no! – szólt közbe tekintélyes arccal
 10 5 |             hitünket sérti.~– Tudom – szólt fejét lehajtva a leány. –
 11 6 |        elolvasva annak tartalmát, így szólt:~– Az özvegy papné haldoklik:
 12 6 |          meghajtá fejét. Egy szót sem szólt ellene. Hiszen a harmadik
 13 6 |                a lelkész úr itt van – szólt reszkető hangon, átölelve
 14 6 |              vártam.~– Édes leányom – szólt Ince szelíden. – Egyforma
 15 6 |             meg az Úr rendeleteiben – szólt Ince a haldoklót visszafektetve
 16 6 |       reszketve.~– Jöjj be, leányom – szólt hozzá szelíden. – Anyád
 17 8 |            járjon veletek mindenütt – szólt kezeit áldásra emelve az
 18 8 |     hetvenéves vének?~– Nem, atyám! – szólt kipirult arccal Gideon. –
 19 10|                  Barátom, bajtársam – szólt hozzá Ince. – Amit az imént
 20 10|            beszélni.~– Ne hívd őket – szólt Ince –, nekem nem bosszúállás
 21 10|           százados ismét a hadnagynak szólt.~– No ugye megmondtam, hogy
 22 10|             tett az őrnagynál, ez így szólt neki:~– Hadnagy úr. Okosabb
 23 11|          parancsszó a támadásra nekik szólt. A harc közepén már gyönyörűség
 24 11|      megijesztettél.) Ez az ágyúzónak szólt. Aztán folytatá az éneket: „
 25 12|         szállt e kezekbe.~A leány nem szólt, de a tett beszélt.~És mikor
 26 12|          Üljön ön lovamra, tábornok”, szólt hozzá a huszár, kit nemrég
 27 12|              megveretett. „Nem úgy, – szólt a vezér, – te maradj lovadon,
 28 12|               Gideon.~– Mi ez a nő? – szólt ekkor, a kérdést élesítve
 29 12|        visszavágást.~– Menjen maga! – szólt a hölgy Gideonhoz, gyöngéd
 30 12|               ön félre arcát, uram! – szólt Dallami Caesarine. – Áldorfai,
 31 12|            Tekintsen ön a háta mögé – szólt metsző gúnnyal a hölgy.
 32 12|            kóroda ápolónője.~– Úgy? – szólt Dallami Caesarine gúnyosan,
 33 12|       másikkal a leányra mutatva, így szólt:~– Neje önnek ez a hölgy
 34 14|                  Csókold meg ezt is – szólt Ince, kivont kardját Serenának
 35 14|                Ugye, elébb engemet? – szólt szerelmeséhez.~Az ajtón
 36 14|                amit én mondok neked – szólt Ince.~– Az én dolgom legfontosabb.~–
 37 14|              Ülj le; itt írószereim – szólt Ince. – Írj nekem bizonyítványt
 38 14|           akarok áttérni.~– Hogyan? – szólt bámulatában megzsibbadva
 39 14|        felemelt uszályát.~S aztán így szólt hozzájuk:~– És most váltsatok
 40 14|          rovatokat.~– Készen vagyok – szólt felkelve helyéből, s aztán
 41 14|           alak oly biztos nyugalommal szólt, hogy meghatotta vele az
 42 16|              friss kalács, Danton így szólt az első pohár után.~– Barátim.
 43 16|         rögtön lemaradt a talpa s így szólt:~– Én ezt a bankárt nem
 44 16|              önnek táborkari vezére – szólt nevetve Caesarine, saját
 45 16|            chartreuse még hátra van – szólt csalfán mosolyogva.~S azzal
 46 17|            bor hatása?~– Asszonyom! – szólt Gideon az úrnőhöz. – Vitesse
 47 17|        ellensége?~– Azon ember ott! – szólt Gideon Leóra mutatva, ki
 48 17|               Én mondtam azt, uram? – szólt elbámulva Brandlerné. –
 49 17|                Álljatok fel, bírák! – szólt társaihoz az asztal mellett –
 50 17|              vagyok a hibás egyedül – szólt Caesarine, letérdepelve
 51 17|                  Jöjjön velem, uram – szólt Ince Walter Leóhoz.~Gideon
 52 17|            komédia.~– Gyerünk, uram – szólt Leót maga előtt bocsátva,
 53 18|               többiek közé tegye, így szólt Incéhez:~– Nézze, uram:
 54 18|              most el.~– Isten neki! – szólt nevetve Ince, s megengedte
 55 18|          vállát rángatta.~– No nézd – szólt Brandlernéhez. – Még kinevetik
 56 18|         mezejéről.~– Ezt mind tudom – szólt közbe Ince.~– Hanem ez hát
 57 18|                Hagyjuk őket magukra – szólt Brandlerné.~– …Milyen koldus
 58 19|              vendégeikkel, Serena így szólt az apáthoz és a vénekhez~–
 59 19|                  Ez az én örökségem – szólt szelíden mosolyogva Incének.~–
 60 19|                  Elmúlt az, jó öreg – szólt Ince nyájasan. – Most alezredes
 61 19| kisasszonyának.~– De hogy lehet az? – szólt az, fejét hitetlenül lógázva.~–
 62 19|               s nagy meggondoltan így szólt:~– Uram. Ezredes úr. Hadd
 63 19|               pedig ettem is belőle – szólt hetyke tréfával Ince.~–
 64 20|              úgy lépett eléje. És így szólt hozzá:~– Atyánk!~Ince elámult:
 65 20|             Polgárok! Honfitársaim! – szólt az elhallgató néphez, azon
 66 20|               Az elnök, az ősz apátúr szólt a néphez.~– Polgártársaim!
 67 21|          kissé hátra, majd elmondom – szólt Gideon, a zsíros kalapot
 68 21|             kísértsd meg a kiáltást – szólt Ince hideg nyugalommal vonva
 69 21|             erre a parlamenter. S nem szólt többet. Visszatért, amerről
 70 22|            róla!~– De nem is teszem – szólt Ince felesége kezét szorosabbra
 71 22|          elvesztette volna a pénzét – szólt Serena. – Csak híreszteli
 72 22|               Nevettek rajta.~– Nem – szólt Ince. – Van két izmos vállam,
 73 22|             szép Asszéki.~Ince nem is szólt erről nejének semmit.~Másnap
 74 23|             két másik eshetőség van – szólt Vely bég kegyetlen humorral. –
 75 23|          kapitánya halk parancsszóval szólt alá:~– Zászlóapród! Lobogót…
 76 23|              szíves kabinjába térni – szólt a kapitány Incéhez. S maga
 77 24|         gyónnak az emberek.~– Uram! – szólt megütközve Serena, s öt
 78 24|             hát én?”~– Az semmi baj – szólt zavartalanul Mr. Sparkins. –
 79 24|              emberek.~Az első áldomás szólt annak az új hazának, aki
 80 24|       komolysággal.~A második áldomás szólt arra a kedves házigazdára
 81 24|               levelet; nejének nem is szólt felőle, s aznap nem ment
 82 27|                  Annál is rosszabb! – szólt ravasz szemhunyorítással
 83 27|          annak megint megvan az oka – szólt a rendőrbiztos bölcsen. –
 84 27|              elkészülni a munkával? – szólt, beszédhez kezdve, Incéhez.~–
 85 27|              Miért nem megy ön oda? – szólt Hanna grófnő. – Önnek van
 86 28|      rendőrbiztostul.~– Hja, bizony – szólt Leó –, önt a híre megelőzi,
 87 28|               bámult.~– Úgy van az! – szólt a bankár önelégült arccal,
 88 28|              De nemcsak az életemet – szólt a bankár –, hanem a vagyonomat
 89 28|             hogy Henrik el nem jött – szólt duzzogva Helene, mialatt
 90 28|          szolgál ki többet!~Senki sem szólt ellene. Annyit már tudott
 91 28|                   Ez azt bizonyítja – szólt az úrnő –, hogy igen sokszor
 92 28|              kiszabadulni. Ha Incéhez szólt, annak megholt nejét hozta
 93 29|               alszol.~– Én? Hát nekem szólt a megtiszteltetés?~– Hát
 94 30|           szegény gyermekemet.~Nro 3, szólt a veres iral.~– Mit tehetek
 95 30|       Csókolja meg tehát a homlokát – szólt Caesarine –, hiszen keresztleánya!~
 96 30|               forintrul Szent Dávid – szólt bele Sámsoni Lenci. – Elkártyázta
 97 30|              pedig bizonyosan tudom – szólt Náci –, szavahihető embertől
 98 31|             volt elolvasni, amely így szólt:~Kedves barátom.~Itt küldöm
 99 31|           Áldorfai Ince „ezredes”-nek szólt.~– Jöjjön, szolgálatot vállalni
100 32|              időben?~– Csupán azért – szólt Ince jámbor iróniával –,
101 32|           hogy az utóbbit választom – szólt Ince. – A félrevonulás nemcsak
102 32|               a Jeges-tenger.~Leó nem szólt többet.~Ince pedig elgondolkozott
103 33|           helyett is!~– Igen, igen! – szólt Hanna fellelkesülten – én
104 33|             Hanna veszi férjül őtet – szólt nevetve Walter Leó. – Tudtam
105 34|               A harmadik hónapban így szólt Incéhez Walter Leó:~– Nos,
106 34|         forintot?~– Kedves barátom! – szólt Walter Leó komolyan. – Én
107 35|            gondolata támadt, mely így szólt~– Megfordítva áll a viszony
108 36|           lehet azt velem elhitetni – szólt játszi hangon a leány. –
109 36|            megkeresztelt?~– Óh, nem – szólt Ince, egészen rá hagyva
110 36|                  Madame Belle Ange! – szólt kérdő bámulattal Ince.~–
111 37|               a sétányra. A grófnőnek szólt.~Ince elhalványult, mikor
112 37|              a mulatókertig.~Ince nem szólt neki a levélről semmit.~
113 37|              eszébe, uram?~– Hanna! – szólt Ince, összetett kezeit ajkaihoz
114 37|             lenéz!?~Ince elszomorodva szólt:~– Hanna! Én kétszer voltam
115 37|          volna az ő nevét!~– Hanna! – szólt Ince mély bánattal. – Ne
116 38|             visszajött még egyszer! – szólt kezét nyújtva Incének.~–
117 38|              imádságomat!~– Hogyan? – szólt Ince elbámulva. – Ön ezért
118 38|              akkor?~– Miért? Miért? – szólt a leány, s egész alakja
119 38|               is.~– Üljön le, kérem – szólt a leány. – Ön nekem bírám
120 38|                Mit akar ön mondani? – szólt berekedt hangon Áldorfai,
121 40|             sajátságos kulcsok ezek – szólt egyszer Fatime Incéhez,
122 40|             mi is fogunk találkozni – szólt Ince, félrekormányozva e
123 40|            Fatime.~– Kérem: négyen! – szólt Caesarine, Belle Ange úrra
124 40|              Hagyd ott, az odavaló! – szólt Fatime lábaival toppantva.~–
125 40|            vén asszonynak, mint én! – szólt Caesarine naiv szégyenkedéssel
126 40|            Eredj, te hízelgő macska – szólt naiv szemérmetességgel Caesarine,
127 40|              a vereshagymás csóktul – szólt Fatime halkan, a fogai közül,
128 41|            levelezés Áldorfay Incének szólt Fatime részéről. Rendes
129 41|         Tudoroknak.~– Látja ön ezt? – szólt Fatime tompa, érctelen hangon,
130 41|        tábornok úr már megérkezett? – szólt furcsa örömmel, mikor Ince
131 41|          jutottam?~– Még sehová sem – szólt Leó gyöngéden megszorítva
132 41|       valóságos Zeüsz-arc!~– Zeüsz! – szólt Áldorfay megdöbbenve. –
133 42|           találkozunk az indóháznál – szólt, Incét megölelve a búcsúzáskor.~–
134 42|              vitte.~És most hasztalan szólt a harang?~Pedig tán várják?
135 43|             right.~– Nagyon jól van – szólt derült arccal a beteg. –
136 43|          maradt Incével.~– Captain! – szólt könyörgő hangon Ince. –
137 43|               Leó.~– Most már vége! – szólt könnyülten a beteg. – Mikor
138 43|            többet ide.~– „Good-bye” – szólt Ince, kezet szorítva Leóval,
139 43|         voltak tépve a függönyök, így szólt:~– Nézze ön: Ő nincs itt
140 43|         engemet! Ő!~– Ince! Kedves! – szólt Leó egy percre elfelejtkezve