Fejezet

 1 12|      Gedőhöz fordulva.~– Dallami Caesarine – felelt Gideon.~– Mi ez
 2 12|     arcát, uram! – szólt Dallami Caesarine. – Áldorfai, a gyóntató
 3 12|             Úgy? – szólt Dallami Caesarine gúnyosan, kinek most már
 4 12|          sírt.~Gideon és Dallami Caesarine eltávoztak az erdő mélyébe.
 5 16|   meglepetten fel nem szisszen: „Caesarine!”~A szép hölgy azonban délcegen
 6 16|        mondá az ifjúnak:~– Semmi Caesarine; hanem Stomfai Guido colonelné
 7 16|  háziasszony mellett ült Gideon, Caesarine mellett a bankár. A vezér
 8 16| táborkari vezére – szólt nevetve Caesarine, saját homlokára mutatva
 9 17| megszabadítalak – suttogó fülébe Caesarine, s betuszkolta őt abba a
10 17|          a hibás egyedül – szólt Caesarine, letérdepelve Brandlerné
11 17|        Ön is megbocsát? – esenge Caesarine Leó lábaihoz csúszva térdein.~–
12 17|        fel, és beszéljen okosan. Caesarine kezet csókolt neki.~– Szabadítsa
13 17|         helyen lesznek azok ott.~Caesarine jól ismerte az embereit.
14 17|     szedett össze női gúnyákból.~Caesarine kezet-lábat csókolt az ajándékokért,
15 17|         készen volt a maszkerád. Caesarine előjött a mellékszobából,
16 17|            Tegyünk úgy – suttogá Caesarine –, mintha most ebédelnénk;
17 17|       felugrott az asztal mellől Caesarine, s kifutott az erkélyre,
18 17|              kiáltá át a terembe Caesarine. – Huszárok vannak itt!~–
19 17|          kárt, amit okozott; míg Caesarine ismét csupa kézcsókoló atyafi
20 17|       annak az érkező csapatnak.~Caesarine a benyílóba tuszkolta át
21 17|          ígértem: azt megtartom.~Caesarine és Guido ott maradtak a
22 17|     Ezalatt a benyíló ablakán át Caesarine sietett értesíteni az udvaron
23 30|        Ince:~– Stomfay Gideonné, Caesarine, honvéd őrnagy özvegye.~–
24 30|     hátramaradottat!~Azonban hát Caesarine „özvegy”; ha ugyan a látogatójegyeknek
25 30|          Sietett őket elfogadni.~Caesarine és leánya a legutolsó magyar
26 30|          az apja képe – sípoltja Caesarine. – Szegény jó Gideonomé.
27 30|    szándékkal, hogy valahányszor Caesarine egyet hazudik, mindig egy
28 30|         tehát a homlokát – szólt Caesarine –, hiszen keresztleánya!~
29 31|          látogatásban részesült. Caesarine tisztelte őt meg leányával
30 31|          is felvirradna ezáltal.~Caesarine rábírta Fatimét nagy biztatások
31 35|  megtudta, hogy hol van most?~Ez Caesarine: s az ünnepelt hölgy akkor
32 35|          a képek az övéi voltak; Caesarine matrónai kegyességgel biztatta
33 35|          Szerencséjükre ott volt Caesarine, aki elfogyhatlan ékesszólással
34 36|         jövetelük; vártak rájuk. Caesarine otthon volt leányával; egy
35 36|         benne, mint egy gyermek.~Caesarine alig találta helyét Incének;
36 36|          életre van kárhoztatva.~Caesarine szemében démoni káröröm
37 36|          az utcán! S azzal vége! Caesarine szemérmetes hunyorgással
38 36|    tudnám őt arról világosítani.~Caesarine naiv haraggal ütött e szóért
39 36|     játszom benne a címszerepet.~Caesarine olyan szemekkel tekinte
40 36|        volna, mit nézett rajta.)~Caesarine odafutott zokogó leányához.
41 36|     engem oda? Eredj! Gyűlöllek!~Caesarine most a kétségbeesés niobei
42 38|     tudjon meg, mint amit akart.~Caesarine helyett Fatimét találta
43 38|          találta otthon egyedül.~Caesarine fontos családi ügyek elintézése
44 40|      államkölcsönöknek).~Sőt még Caesarine sem tudta – egészen.~Azaz,
45 40|        árból a hajót.~Erre aztán Caesarine előállt elmondani, hogy
46 40|           Kérem: négyen! – szólt Caesarine, Belle Ange úrra mutatva.~–
47 40|        sokan!~Az óra tízre járt.~Caesarine a terítéshez kezdett. Minthogy
48 40|          No, nézze – panaszkodék Caesarine kényeskedve. – Ő öltöztet
49 40|     asszonynak, mint én! – szólt Caesarine naiv szégyenkedéssel kacsingatva
50 40|     szólt naiv szemérmetességgel Caesarine, karjai mögé rejtve piruló
51 40| bolondság volt tőled! – feddé őt Caesarine.~– Ah, dehogy! Az volt leggyönyörteljesebb
52 40|          vendégeidet – sápítozék Caesarine.~– Hah; de milyen mulatság
53 40|            nyafogott szenvelgően Caesarine.~– Miért ne? Az igen jó!~–
54 40|       azt a bolondot – lamentált Caesarine –, hogy most megint itt
55 40|     kedvet közéjök. Vacsora után Caesarine leült a zongora mellé megmutatni,
56 40|  olvasatlan lovagkorbácsokat; de Caesarine rémültében leesett székéről,
57 41|         hogy minő állapotban van Caesarine, a fején hideg vizes compresse-ek,
58 41|           nyögé alig hallhatólag Caesarine.~Fatime mindkét öklét az
59 41|          volna az okvetlenül, ha Caesarine és Belle Ange úr az étkezőasztalnál
60 41|     Fatiméval, hátuk mögött jött Caesarine.~Nem Caesarine-t vezette,
61 41|       sohasem fogja elfelejteni!~Caesarine a bérkocsit elbocsátja,
62 42|          csésze van az asztalon. Caesarine számára nincs itten hely.~