Fejezet

 1 6 |          vagy leány.~– Úgy vártuk önt már, felebarátom – ezzel
 2 6 |            hangosan kiáltá.~– Ah! önt küldék ide? Én mást vártam.~–
 3 10|      időkben az ilyen vállalatért önt főbe lövetnék. Hanem a mostani
 4 10| dicséretre méltó, ami sikerül. Én önt megjutalmazom: kinevezem
 5 10|          megjutalmazom: kinevezem önt nemzetőri századosnak. Ön
 6 16|          leróhatnom azáltal, hogy önt, uram, és derék csapatját
 7 16|         volt.~– Mi az ördög?~– Én önt felakasztatom.~– Hahaha!~ ~
 8 17|           Uram! Én nem árultam el önt! S ön elárul engem!~– A
 9 18|       Menjünk. Aztán nagyon kérem önt, hogy rémítgessen engem
10 18|          még tovább akarok menni. Önt nem sikerült elcsábítanom:
11 21|          a torlaszig.~– Ki küldte önt?~A közbenjáró megnevezi
12 23|         Lássa uram, én nem akarom önt bezárva tartani. Ez a hajón
13 23|   utasítást kapom, hogy bocsássam önt szabadon: akkor – kezet
14 23|        kezet szorítunk, s vitetem önt, ahová mondja. Lehet, hogy
15 23|       kapom, hogy akasztassam fel önt, ha például in contumaciam
16 23|        szorítunk, s én felhúzatom önt ide a harántárbocra. Ez
17 24|        egy dologra figyelmeztetem önt, mistress. Más ember is
18 28|           úr. Nagyon örülök, hogy önt újra látom.~– Én még jobban.
19 28|        Hja, bizony – szólt Leó –, önt a híre megelőzi, és nyomban
20 28|   részéről; másodszor, biztosítom önt róla, hogy önnek a pénze
21 31|     Káprázat az egész. Nem akarom önt arról lebeszélni, hogy a
22 31|          könnyebb mesterség; óvom önt, mint jó barátja, hogy ha
23 31|       bizonyos halál. Én kínáltam önt egyszer azzal, hogy jöjjön
24 31|          állam hadseregénél, mely önt egykor megszabadította.
25 31|       szolgálatomat. Ég áldja meg önt és szeretteit. Hálás barátja,
26 32|          Hát nem azért küldték be önt, hogy idebenn a felkelést
27 32|         Ah, mennyit emlegettük mi önt Hannával – fecsegé a kedves
28 32|   hatalomszóra volt szükség, hogy önt viszontlássuk Prágában!~–
29 33|        ugyanazért a fajért, amely önt csaknem száműzte?~– Nem
30 33|          megosztani egy nővel, ki önt az egész világ minden férfia
31 36|          De én bizonyossá tehetem önt arról, asszonyom.~– Én a
32 36|      Engem taposson el! Én tettem önt boldogtalanná!~S még utoljára
33 37|      szöknénk tovább, s én fognám önt rejtegetni.~– Hanna. Ön
34 37|      Hanna. Ön tudja jól, hogy én önt imádtam, és nem mondtam
35 37|         az ő hitük szerint. Talán önt is magukkal viszik. Én,
36 37|         Mi vagy te?!”~– De Hanna; önt a rajongás túlfeszítetté
37 37|         teszi. Hisz nem vettem én önt el, mint szökevény lelkész;
38 37|         elé lépni. Hisz én, mikor önt elvettem, már férj voltam,
39 37|        tettem. Mert én tiszteltem önt.~Ince elhallgatott. Egy
40 38|        pillanattul fogva, melyben önt először meglátta: nem gondolt
41 38|           Incét (mert az vette el önt), első gondolatom az volt,
42 38|      szolgálatomra. Itt megláttam önt újra. Ekkor megtanultam
43 38|         grófnő, hogy valaki merte önt védelmezni egész szenvedéllyel,
44 39|        égaljunk alatt maradni. Én önt most innen elviszem Meránba.~–
45 39|           mint ahogy én el tudtam önt felejteni. Mint nő, kerülni
46 39|            Mint nő, kerülni fogom önt, s ön kegyetlenséget követhet
47 39|         egymással, úgy arra kérem önt: fogadását, nemesi szavát
48 40|      hangzott:~Méltóságos grófnő!~Önt a férje megcsalja. Bécsben
49 40|           lakik a kedvese, akiért önt elfelejti: Belle Ange Fatime.
50 41|            Nem is attól féltem én önt, hogy a németek kezébe esik,
51 42|           neki. Hanem egyre kérem önt. Tartózkodjék e hat hét
52 42|            kinyilatkoztatom, hogy önt szeretem: visszakatolizálok –
53 43|         Már ébredezik. Most kérem önt, hagyjon bennünket magunkra.~
54 43|          életben! Most arra kérem önt, hogy amint halva leszünk,