Fejezet
1 4 | bujdokolván, az elkerülhetetlen sors e faluban érte utól, ahol
2 4 | kérdést, hogy elvégre is mi sors vár az ilyen elárvult papözvegyre,
3 5 | szenvedtek amiatt, hogy minket a sors idehozott. Anyám és én sok
4 11| történik.~Incének kedvezett a sors. Az ő zászlóaljának kellett
5 13| el: tele szenvedéssel, a sors csapásaival. Egy fiatalság,
6 18| lábai alá kerülnek! Minő sors, minő végzet vár egy ilyen
7 19| örömök legfenségesebbjeit a sors kezéből kicsikarni: kell
8 19| és a többivel.~Tréfás a sors. Ki tudja, mit ád még?~ ~
9 20| lát.~Mi történik vele?~A sors keze jár-e feje körül, midőn
10 21| menekülését testével fedezni?~A sors a Vogtner-dandárra esett.
11 22| vont elő zsebéből.) Velem a sors nem tréfál kedve szerint. –
12 22| ahova őket veti majd a sors.~Sajátságos lélektani talány,
13 22| magadat; talán rákényszerít a sors vagy saját meggyőződésed,
14 23| ideje volt elmélkedni a sors tréfái felett.~Hogy iparkodik
15 23| mondá az egyik; „Ha a sors taszít, te ugorjál!” – „
16 23| bevárni, hogy mit hoz a sors? s nem lépni a rémek elől
17 28| sziklameredélye. No de a sors nem ismételi egy ember életében
18 32| falevelekben érvényesíté, az emberi sors intézésében is tartsa meg
19 32| azt hiszed, hogy amit a sors tőled egy végzetes hajótörés
20 32| vagytok teremtve, s maga a sors is erőszakosan kényszerít
21 33| férj lett és aposztata, a sors kényszerítő praestigiuma
22 33| Hanna, hogy olyan sötét sors az, amit ön meg fog velem
23 38| megnyugodtam abban, amit a sors határozott. Ekkor a végzet
24 39| visszahozhatatlan. A félreértés is a sors végzése. Hiszem, hogy az
25 41| Áldorfay ezt tartotta a sors legterhesebb csapásának
26 41| Párizsban kellene lennem, ha a sors vaskeze vissza nem tartóztatna.~–
27 41| hozzá.~– Kitalálta ön. A sors oly mostoha. Pedig sohasem
28 41| faunért! Mert, mint tudod, a sors szereti fenntartani a szimmetriát!
|