Fejezet

 1 6 |        megdicsőülés ragyogott.~– Köszönöm – monda ihletten. – Ezt
 2 12|      lovas vagy: ülj nyeregbe.~– Köszönöm a lovat. Magamnak is volt,
 3 12|          segélyt fog nyújtani.~– Köszönöm. Ostoba intézkedés volt
 4 16|        önnek hozzuk ajándékba!~– Köszönöm, uram. De úgy tudom, hogy
 5 19|          nyomta lelkemet örökké. Köszönöm, hogy megszabadítsz tőle.~
 6 21|        léphet át a hadseregbe.~– Köszönöm: én nem vagyok katona, hanem
 7 21|    forint ajánltatik jutalmul.~– Köszönöm: még van két napra való
 8 23|         ön? Ne segítsek rajta?~– Köszönöm. Igen jól látok.~– Ugyebár,
 9 26|    gunyor, azt válaszolá, hogy: „Köszönöm: mi csak testvérek vagyunk,
10 27|         az embernek azt mondja: „Köszönöm”; aki vakmerő volt sírni
11 27|           nyájas hangon.~– Uram! Köszönöm önnek a megszabadítást!~
12 27|           ismét azt mondá neki: „köszönöm”, s kezeit nyújtá szorításra,
13 27|    úrnőnek a táviratot.~– Nagyon köszönöm.~Hanem a táviratot alá is
14 28|       szokásom a hencegés; önnek köszönöm mindenemet: önnel meg akarom
15 28|     megszorító Ince kezét.~– Ezt köszönöm önnek.~És aztán nem tört
16 28|  vendégszerepekre kéredzkedni.~– Köszönöm. Elfogadom az ajánlatot.
17 29|          Ő pedig mondá magában: „Köszönöm neked ezt, óh, sarkantyús
18 31|           Jó barát! A küldeményt köszönöm. Még inkább a levelet. Két
19 33|    tartalmú levelet kapta tőle:~„Köszönöm baráti részvétedet. Már
20 38|          hölgy volt, művésznő.~– Köszönöm önnek, hogy visszajött még
21 39|        innen elviszem Meránba.~– Köszönöm. Jó lesz! – felelt rá Hanna
22 41|          úr markába csúsztatá.~– Köszönöm – rebegé a citoyen. – Még
23 41| megölelte barátját érzékenyen.~– Köszönöm neked a gondolatot! Elfogadom
24 43|        izzadtságot homlokáról.~– Köszönöm, nagyon köszönöm – monda,
25 43|   homlokáról.~– Köszönöm, nagyon köszönöm – monda, s most már két