Fejezet

 1 1 |      segíteni jő neki. Hátaikat egymásnak vetik, s szembeszállnak
 2 5 |  gondolkoznak, hogy mondogatták egymásnak: „Aha! már viszi a botot!”
 3 6 |       lehajtva. Nem mondják már egymásnak: „Itt jön a mi emberünk
 4 6 |        vett tőle, s nem mondták egymásnak: „a viszontlátásig”. De
 5 12|       ott?~– Nem.~– Akkor nincs egymásnak mit szemére vetnünk!~E szókkal
 6 13|       sírba. Elmondhatják-e ott egymásnak majd, hogy mennyit szenvedtek?
 7 13|       bizonyosan meg fogják azt egymásnak mondani. Aztán holnap reggelig
 8 14| váltsatok gyűrűt, és nyújtsátok egymásnak kezeiteket.~Az ellenség
 9 15| férjével egyesíteni tudta, őket egymásnak meg is tudja tartani. Nem
10 18|        a zászló adott bennünket egymásnak. Ez üldöző harc, e vérrel
11 19|        gondolkozni.~Nem szóltak egymásnak e tárgyrul egész addig,
12 23|        egyszer kezeiket nyújták egymásnak. Incének most már semmi
13 24|  gondolkoznak, hogy mondogatták egymásnak, mikor közöttük véghaladt: „
14 24|       gondolkoznak, mondogatták egymásnak: „Nem lát meg minket a mi
15 25|  óceánba. Aztán jó éjt kívántak egymásnak, s mentek aludni. A hölgyek
16 26|         akik mindjárt elmondják egymásnak: honnan jöttek, hová mennek?
17 26|         egyenesen nekivágtatnak egymásnak. Ohé! Steward! Kapitány!
18 27|      volt elég, de az mind csak egymásnak lábatlankodott a munkánál;
19 30|         ő szállásán adtak volna egymásnak közös találkozót. A kötelességszerű
20 32|    viszontlátásunkkor elmondjuk egymásnak, hogy mit gondoltunk erről?
21 32|    Hanna grófnővel, s elmondták egymásnak gondolataikat.~Egyszer,
22 33|         szemben. Mi nem leszünk egymásnak vetélytársai!~E szóra Ince
23 34|        Mikor Leó bemutatta őket egymásnak, Incének is kesztyűs kezet
24 34|       tagok szerencsét kívántak egymásnak a vállalathoz és egymáshoz,
25 37|         De nem nyújtották többé egymásnak karjaikat.~Ince még aznap