Fejezet

 1 6 |   szabad-e azt felkeresnünk, aki bennünket a kárhozatból megvált?~–
 2 10|        megmondtam, hogy elfognak bennünket?~Azután Incéhez fordult.~–
 3 10| megmondtam, hogy nem nyúznak meg bennünket!~Akkori időkben még az osztrák
 4 12|         az ellenség el ne tudjon bennünket fogni. Majd azután, ha a
 5 12|         oltárnál. Elítélhet-e ön bennünket ezért? Akkor ítélje el ön
 6 16|         Éjjel álmunkból vert föl bennünket a „fegyverre!” kiáltás.
 7 18|      zászlónk. Ez a zászló adott bennünket egymásnak. Ez üldöző harc,
 8 18|   jajkiáltással teljes éj kötött bennünket össze. Enélkül soha egymásé
 9 18|          földön, mely fölmentsen bennünket, amiért szeretni mertük
10 27|         szóval a balesetet, mely bennünket ért. Testvérem halva tér
11 28|        én jól, hogy ő nem szeret bennünket. De legalább tégedet kellene
12 33|             S mikor fog ön ismét bennünket meglátogatni?~Áldorfai nagyot
13 34|     nélkül; hanem tegnap elővett bennünket a miniszteri biztos, s egész
14 37|         hiszünk. S ez választ el bennünket két külön világba. Az egyik
15 37|         és nő vagyunk, s nem lát bennünket senki!… De hát nincs-e senki
16 41|          ex machina” segíthet ki bennünket.~            ~Mikor Fatime
17 43|          Most kérem önt, hagyjon bennünket magunkra.~Leó távozni akart.
18 43|         hajó, ott bocsátasson le bennünket a tengerbe… hadd menjünk
19 43|         egymás mellett fekve fog bennünket találni… csendesen… szótlanul…