Fejezet

 1 5 |               szenvedtek amiatt, hogy minket a sors idehozott. Anyám
 2 5 |            külsőség le nem fegyverzi. Minket fétissel, tabuval, felmutatott
 3 5 | visszatértüktől megvédi önöket is, de minket is a törvény, de még inkább
 4 6 |           Mindentudó Isten. Őrizz meg minket a szívünkben lakó kísértetektől.
 5 6 |               leküzdenünk. Segíts meg minket erős fogadásunkban, hogy
 6 8 |        ragyogó világa! Te is elhagysz minket! Milyen gyászt hagysz itt
 7 15|           velünk, aki éppen úgy keres minket lelkével, mint mi őtet,
 8 16|          Miért?~– Először azért, hogy minket itt hagysz; másodszor meg
 9 16|               hogy így nevezzük, mert minket is felakasztat: ő Robespierre
10 20|               előmozdítására. Szeress minket, ahogy mi szeretünk téged.~
11 21|               van végezve a történet. Minket csak ismerőseink sorsa érdekel
12 21|             vissza. Lakjál jól velük. Minket hagyj utunkra menni. Ha
13 24|           vagyunk az ő jó barátjai. Ő minket táplál, mi őtet. A mi gyökereink
14 24|           Asszony volt, aki idehozott minket is, őtet is. Asszony tart
15 24|               egymásnak: „Nem lát meg minket a mi gazdánk.”~Serena tudta
16 37|            azon óra borzalmait, amely minket összekötött, ha tudná azt
17 43|            Nem nem… bocsásson meg… Ön minket nagyon szeretett mind a
18 43|      kettőnket… Legyen áldva érte. Ön minket szalutáltatni fog ágyúlövéssel,