Fejezet

 1 Korr|    eksztázisra torzított pofával mosolygott az úrhölgyre. ~Katinka most
 2 9   |       kopott ember csak ravaszul mosolygott az állát simogatva. ~- De
 3 9   |          poéta." ~Tóth uram csak mosolygott. Kálmán pedig igen okosan
 4 9   |          manó: őexcellenciája is mosolygott nagy szelíden. Hanem azért
 5 12  |        Kalender úr, s még nem is mosolygott hozzá, pedig ő már tudta,
 6 13  |     pedig felnyitá a szemeit, és mosolygott. Mint ahogy mosolyognak,
 7 15  |       hátul. A szép halavány arc mosolygott. ~Az öreg úr két keze közé
 8 15  |   odaborult a keblére, s már nem mosolygott, de ahelyett elpirult, mintha
 9 18  |        egy vasszobor, s nyájasan mosolygott. ~- Tudja az úr, csak mégis
10 24  |         Tóth Máté uram jókedvűen mosolygott. ~- Itt van az a domine,
11 24  |          Ennek aztán tetszetősen mosolygott a gazda is, a gazdasszony
12 25  |          jövő évtizedig. ~Kálmán mosolygott. ~- No, ezt tartod te hát
13 31  |      bennünket. ~Kálmán keserűen mosolygott: "az megeshetik". ~- A búcsúzásra
14 32  |        gyermekkoromban annyiszor mosolygott reám, hidegen bosszantó
15 40  |      illő honoráriumért? ~Kálmán mosolygott az ajánlaton; éppen akkor
16 40  | asszonyodat? ~Wasztl önelégülten mosolygott. ~- Már majd csak magamat.