|
Tizenharmadik évre keletkezése után, tehát még három évvel meghaladva a
trójai háború tartamát, csakugyan eldűlt a Csollánék pere.
Bölcs, minden oldalra kielégítő, salamoni ítéletet hozott az areopág.
A felek között nem lévén bebizonyítva az engesztelhetlen gyűlölet, sem
a hűtelenség, sem semmi impedimentum matrimonii nem forogván fenn, a
házasság felbontatlan marad, a nő tartozik férjéhez visszamenni, a férj
pedig tartozik őt visszafogadni; még pedig az ítélet világos kifejezése szerint:
a férj tartozik nejét minden rangjához illő és uraságától kitelő
dísszel és fénnyel hazavinni - s azon túl béke legyen a hívek között.
Tehát Menelaosz csakugyan visszakapta a maga Helenáját tizenhárom
esztendő múlva.
Csollánné maga sem bánta ezt már.
Van egy rettentő nemezis a szép asszonyokra nézve, akik semmi más címet
nem igyekeztek megérdemelni, mint azt, hogy "szép asszony". Ez a
nemezis pedig az, hogy jön egy idő, amikor csak a cím marad meg. Némely
szép asszony olyan hirtelen el tud változni; elég egy év rá, hogy bámulói azt
kérdezzék tőle: "talán beteg volt?" Vonásai félremennek, ami báj
volt az arcon, az formátlansággá ferdül el; a kacér kacsintás ideges
vidrángássá örökül meg; szépítőszerek, kecspótlékok honosulnak meg a
pipereasztalon, a tükör nem akar többé hazudni, míg végre egy hűtlenné
lett imádó egészen fölébreszti álmából a szépasszonyt.
Katinkát Bálvándy kíméletlen tréfája költé fel e szomorú ébrenlétre.
Ekkor vette észre, hogy kezd a szépsége kimenni a divatból.
Nagy kegyetlenségnek tartják, mikor egy bosszúálló férfi a szeretett hölgyet
meglövi pisztollyal, legyilkolja tőrrel, pedig ez még mindig szerelem. Az
a minden gyilkolásnál nagyobb kegyetlenség, midőn úgy hagyja ott, hogy
mindenki nevet rajta.
Arra pedig számíthatott Csollánné, hogy ami két oly kíméletlen ember kezébe
jutott, mint Bálvándy és Aszályi, az rongyokra tépve kerül közforgalomba.
Tapasztalá, hogy a halálvész elmúlta után is kerülik a háza táját. A
nevetségessé lett asszonyt jobban kerülik, mint a rossz hírű nőt.
Most már maga sem bánta, hogy ha a válóperében hozott ítéletet a
legfőbb törvényszék is megerősíti. Városunott lett. Vágyott a
birkabégetés után!
Csupán az iránt kívánta magát biztosíttatni, hogy Csollán úr megszokott
komfortját falun se nélkülöztesse vele. Ez az ítéletben körül is volt írva, s
egy bizottság kinevezve, mely a nő és férj vagyonát külön szabályozza.
Csollán úr a törvények iránti legmélyebb tisztelettel s a szépnem iránti
legbuzgóbb hódolattal veté magát alája az ítéletnek.
Mint kötelességévé volt téve, személyesen jött fel Pestre az asszonyságot
hazaszállítani, nagyszámú társzekerekkel, mik a delnő bútorait voltak a
Tiszántúlra elcepelendők. Itt Pesten vásárolt számára ezüstfogantyús,
tükörablakos nagy utazóbatárt, amibe három lépcsőn kellett felszállni;
abba két legszebb lovat fogatott a saját méneséből, s mi
legelegánsabb frakkot talált a zsibvásáron, azt vásárolta meg saját magának, és
a frakk fölé a legfinomabb felsőkabátot vette meg ugyanott a Kohlmarkton;
amely öltöny alig volt még viselve, s vagy egy púpos törpéé lehetett valaha,
vagy egy őrültekházába került szabólegény fuserozhatta el, mert a szárnyai
oly rövidek voltak, hogy a frakk vége hosszan kilógott alóla, míg az ujjai
Bertinek a körme hegyéig értek, úgyhogy mikor ebédhez ült, fel kellett azokat
gyűrnie, hogy a kést, villát fel ne szedje velük. Cilinderkalapot pedig a
legmagasabbat választá ki, szintén a zsidópiacon: az volt az ő bazárja.
És mikor így teljes parádéban, megpomádézott hajjal, kiviaszkolt bajusszal,
kesztyűs kézzel jelent meg Csollán Berti, még sokkal piszkosabbnak
tűnt föl, mint mikor nem volt megmosdva és megfésülködve.
Ily készülettel hajtatott hitestársa háza elé Berti. A lovakat fehér parókás
kocsis hajtotta háromszegletű kalapban, s hátul a bakon szerecsen inas
kapaszkodott a szíjba, veres frakkban. Alapos gyanú van rá, hogy az a fehér
paróka juhászkutya szőréből telt ki, s hogy ez a szerecsen
kisuvikszolt képű cigánygyerek.
A tizenhárom év utáni törvény parancsolta találkozás méltó volt a tisztes
párhoz.
Csollánné asszony ügyvédje, Korcza úr jelenlétében fogadá el érte jövő
férjét, aminek az a világos célja volt, hogy Csollán Bertire felügyelet
gyakoroltassék az ítélet által rászabott dísz és pompa kifejtése körül.
Nem lehetett ellene kifogás.
Csollán Berti a legilledelmesebb kapriolokkal üdvözlé az asszonyságot, oly
dróton rángatott udvariassággal, mintha bakakáplártól tanulta volna a
menüett-táncot.
Viszont Katinka nagysám oly szenvelgő édeskedéssel fogadta a
megtérő férjet, mint egy fejedelemnő, ki népe javáért elhatározza
magát - egy barbár hospodárnak nyújtani kezét.
És Csollán Berti megmutatta, hogy ő kezet is tud csókolni.
S minthogy fejébe vette, hogy ily elegáns úri asszonysággal, akit a törvény
neki ítélt, az ítélet megsértése nélkül nem illik másképpen beszélni, mint
németül, ez a tudomány pedig őnála igen kevés szóból állt, annálfogva a
beköszöntés nemigen ment e többször ismételt szavakon túl:
"Kisstihand" - mi az ünnepélyes találkozást kissé nehézkessé tette
eleinte, míg közbe nem jött Katinka ölebecskéje, a kis kövér, túlhízott
mopszli, mely minden előkészületet megtett, hogy Csollán Bertit megugassa;
de nem volt már hozzá hangja, csak pantomimikával mutatta, hogy ugat - melyre
aztán Csollán Berti, segítségül véve egész Adelungot, ezt a helyes megjegyzést
hallatá:
- Ist die hund fett!
Amin aztán Katinka akkorát nevetett, hogy minden betanult érzelgése kárba
veszett bele; s azután arra kérte Bertit, hogy csak beszéljen vele magyarul.
Berti a szabadsággal élve megérteté az asszonysággal, hogy íme, eljött érte,
hogy őt ősi kastélyába minden rangjához illő s uraságától
kitelő pompával elszállítsa; mely után Korcza úr megmagyarázva neki az
ítélet értelmét, s lelkére kötve sok szép erkölcsi tanácsot, átadá egymásnak a
hitestársakat. - Ó, milyen boldogok voltak, hogy végtére egymáséi lehettek!
Csollán Berti egy spanyol hidalgó grandezzájával vezeté le a lépcsőkön
a nagyságos asszonyt: a hidalgóból csak egy hiányzott: a kalap a fejéről;
azt világért föl nem tette volna, hanem vitte a hóna alatt, öblével kifelé
fordítva.
Mikor Katinka meglátta a pompás hintót, fehér parókás kocsist és a bakon
álló szerecsent, egy kissé megdúzta az orrát. Ez már túlzása a kötelességnek, s
egészen tüntetésnek látszik. - Nem vagyunk Bécsben, itt Pesten nagyon megnézik
az embert emiatt. Aztán minek a lovak nyakára a csengő?
Azonban ellenvetését egy másik észrevétel alá burkolta.
- Nem ragadnak el bennünket ezek a paripák? - kérdé húzódozva a félelmetes
bárkától.
- Kiszti hand, madám, Kutser hüt
dich schén, néger pasz auf, nachher brrr!
Berti mindent elmondott, amit a
vizslatanítás műszavaiból elprofitírozott, s így rávette az asszonyságot,
hogy beüljön a hintóba, aminek az ajtaját ha egyszer betette valaki magára,
akkor aztán ki nem tudott belőle jőni, míg valaki más onnan
kívülről a fogantyú nyakát ki nem tekerte valahogy. Berti odaült melléje,
cilinderét térde közé fogva, mert azt a bárkában föl nem tehette.
A jármű szerencsésen
eljutott a Vörös Ökörig, anélkül hogy a vadlovak elragadták volna; ott megállt.
Az asszonyság kinézett az ablakon, hogy mi lesz még.
Hát a Vörös Ökör udvarából
kihozott egy béres két szép csákós szarvú ökröt, kolomp volt a nyakukban;
pompás két tulok volt. Azokat odaakasztotta a lovak elé.
- Mi ez, uram? - kiálta Katinka.
- Still! Komm noch etwas! -
csitítá a szerető férj.
S azzal megint egy oláh legény
kihozott két derék fekete bivalyt, azoknak meg csörgő volt a nyakukban;
ezeket meg az ökrök elé csatolták.
- Ah, uram, hisz ez csúfság! -
kiáltott fel a delnő, s ki akart ugrani a kocsiból; de nem lehetett, mert
nem bírta az ajtót felnyitni.
- Nix csúfság. Énnekem az
ítéletben van meghagyva, hogy minden uraságomtól kitelő pompával
szállítsam haza a feleségemet. Én ezzel mind a bírói ítéletnél fogva tartozom.
Tudom én, hogy mi az én kötelességem.
E kötelesség betöltésére aztán
legvégül még két szép szürke csacsit hozott elő egy cigánygyerek, azokat
meg a bivalyok elé kötötték.
Katinka sírt, dühöngött, mérgében
kijött minden asszonyi formájából (nincs eszményibb rút, mint egy dühöngő
asszony); de menekvésre nem volt mód, s Csollán Berti mindenre csak azt felelte
változatlan hidegvérrel, hogy azt őneki a törvény parancsolta ekképp, s
ő tudja, hogy mi a kötelessége.
És azzal megindult a csodálatos
nyolcasfogat, még pedig neki a Hatvani utcának, végig az Úri utcán, úgy fel a
Váci utcára, onnan ki a Kúria elé, s így a kecskeméti kapun át az országútra; a
paripák csengettyűje, az ökrök kolompja, a bivalyok csörgője megtette
a maga hatását; a béres közbekongatott a két kézre való ostorral, az oláh
legény tilinkózott, s az első csacsira felkapott cigánygyerek a
postamarsot fújta. Soha ehhez hasonló parádét sem azelőtt, sem azóta
ehelyütt publikum nem látott.
Katinka a hintó mélyébe vonta
magát, s fátyolát háromszorosan vonta arca elé; de mégis hallania kellett azt a
vidám hujjahót, mely kísérte, fogadta minden utcán végig; egy-egy
csodakiáltásban hajdani udvarlói valamelyikének szavára vélt ismerni, s
lehetetlen volt a nagy zsivajon keresztül föl nem ismernie Aszályi éles rikács
hangját, ki mindenütt a kocsihágcsó mellett haladva kísérte a díszmenetet, s
röhögve kiáltozott be hozzá. "Alászolgája, drága nagysád! Szerencsés utat
kívánok! Alászolgája, alászolgája!"
Katinka minden csepp vérével
megérzé a költő átkát:
"Éljen
ön addig, amíg nevetségessé fog lenni; ó, be rossz szíve van önnek,
asszonyom!"
|