A NAGYANYA FENYÍTŐ KEZE

A balhírt hozó levél után Kálmán az utcára sem mert kimenni szobájából. Azt hitte, bukását minden ember olvashatja a szája görbületéről; hanem a kapott levelet másnap elküldte Biróczynak.

Az rohant hozzá azonnal, már amennyire sánta lábaival szokása volt rohanni.

- Ó, Minósz, Aeacus és Rhadamanthus! A pokol drámabírálói! Ó, szent Midasz király! Te mintaképe a műkritikusnak! Legyetek áldva és dicsőítve örökké! Barátom, bírálóidban ismerd fel legnagyobb jótevőidet. Mi lett volna belőled, ha Bányaváry e levél helyett azt küldi, hogy drámád pályadíjt nyert, s két hét múlva ő és Cilike játszani fogják benne a címszerepet? Nagyanyád tegnap óta itt van!

Ah! Kálmán mégiscsak elsápadt erre a hírre.

- És velem nem tudatta ittlétét.

- Nem ám! Én is Korczától tudtam meg, ki ezt a hírt velem nagy titoktartás feltétele alatt közölte. Különösen neked nem szabad azt megmondanom. Nem is mondom senkinek, csak neked. Az öreg asszony itt járása nekem szeget üt a fejembe. Egész nap Korczával fiákereznek, nem tudom én, hova s merre; mikor meg ott van a nagyasszony Korczánál, folyvást okiratokat készítenek; amikbe Korcza egy teremtett lelket sem enged belepillantani. Én itt veszedelmet érzek. Nagy szerencse, hogy a drámád megbukott, s most még csak a kordicai találkozás terhel; ez még csak "actus minoris potentiae" - a dráma már crimen laesae majestatis lett volna. Ergo éljen a bölcs areopag, mely e bűnt levette rólad. Most sietek vissza, s ha szerét teszem, kicsalom Korczától, mi hordja itt az öreg asszonyt.

Kálmán vállat vont. Nem törődött már semmivel.

Azonban nem kellett Biróczy jólelkű fáradozásaira várakoznia. A talány megoldása helyébe jött önkényt.

Alig hagyta el szobáját barátja, midőn nyílik az ajtó, s belép rajta a nagyanya.

Abban az ő szokott háziöltözetében, amelyet otthon a kisvárosban szokott viselni; de nem azzal a családszerető arccal, amit otthon megszoktak nála.

Egész megjelenése, tekintete, magatartása valami elutasító, hozzájárulhatlan gőgöt tanúsított. Előkelő dölyf volt az, rideg, nyers komorság mellett.

Kálmán sietett neki kezet csókolni. Azt engedte; de arcát meg nem csókolá, meg nem ölelte, mint máskor.

Szótlanul, kínálást nem várva leült az egyetlen pamlagra, s körülnézett a szobában.

Nagy sokára azután megszólalt.

- Hol van a diplomád?

Kálmán előkereste azt a szekrényéből, s átnyújtá neki.

A nagyasszony belepillantott: elolvasta az aláírt neveket, s aztán visszaadta.

Azután sokáig elhallgatott. Míg egyszer rákezdé rideg száraz hangon: "milyen ócskák ezek a bútorok itten!"

Majd meg elindult a szobában, s körülvizsgált mindent, kinyitogatta a szekrényeket: "milyen durvák fehérneműid; még ugyanazok, amiket hazulról elhoztál"; szemlére vette fekhelyét: "hát csak egy pokróccal takarózol?" kikutatta dohányos döbözét: annak a tartalmát is ócsárolta.

- No, jöjj velem, kísérj el.

Kálmán sietett öltönyt váltani.

- Ki varr rád? Esetlenül áll rajtad a ruha.

A ház előtt állt a bérkocsi, mely vitte őket, ahova már mondva volt, a város egyik népesebb utcájába, s ott egy emeletes ház előtt megállt velük.

Az öregasszony felment Kálmánnal az emeletre. A lépcsőre nyíló ajtónál megállt, kivette a kulcsot táskájából, s felnyitotta az ajtót.

- Jöjj be.

Kálmán egy díszesen bútorozott szobát látott maga előtt, szőnyegezett falakkal, a falakon olajfestményekkel. Ez elfogadóterem tekintetével bírt. Innen egy másik szobát nyitott fel a nagyasszony. Az férfi dolgozószobájának volt berendezve: minden legapróbb részletéig az úri kényelemnek. Az íróasztalon kívül volt benne kártyázóasztal is és pipaállvány nagybecsű tajtékpipákkal; könyvtár, melynek nyitott ajtajai díszkötésű műveket engedtek láttatni. Innen megint egy harmadik szobába léptek át, ez volt a hálószoba, egyszerű, de kényelmes berendezéssel. Ebből nyílt még aztán egy udvari szoba, kijárattal a folyosóra. Egészen nőtlen legénynek való szállás, kettős kijárattal.

- Ez lesz a szállásod a jövőre - mondá a nagyasszony, s megmagyarázá neki, melyik szoba mire való lesz.

Aztán felnyitogatta.a szekrényeket. "Itt állnak fehérneműid, itt az ezüst ékszereid, itt porcelánjaid. Tarts jóravaló komornyikot, aki mindenedet számban tartja, s ha valakit itthon akarsz megvendégelni, értsen hozzá. Külső öltönyeid Szekulánál varrasd: az most a leghíresebb szabó. A virágokat, amik erkélyeden elvirítottak, mindig vissza kell küldeni a kertészhez, s újneműeket hozatni helyettük. "

E szóval egy függönyt félrevonva egy kettős ajtóról, a kisded erkélyre mutatott a nagyasszony. Akkor divatozó virágokkal volt az megrakva.

- Most jöjj le velem az istállóba.

Ugyanazon háznál lovak számára való helyiségek is voltak.

Kálmán gépileg engedte magát vezettetni nagyanyja által. Az udvarban voltak az istállók, az egyik előtt áll egy lócsiszár meg egy lovász. A nagyasszony inte nekik; azok kihoztak az istállóból két lovat; az egyik szép almásszürke volt, derék félvér, a másik becsületes sárga.

A lócsiszár elmondta, hogy az elsőnek az ára ezerkétszáz forint, a másiké kétszázötven; melyiket parancsolják nagyságaik megtartani?

- Hát természetesen mind a kettőt - mondta a nagyasszony. - Aki lovat tart, lovászt is tart hozzá, s a lovásznak is kell egy ló, mikor az urát kíséri valahová. Ügyvédem, Korcza úr ki fogja önt fizetni.

A lócsiszár mély bókkal hajolt meg őnagyságaik előtt, s biztosítá a nagyságos urat, hogy igen jó vásárt tett; a Villámnak az árát mindenki előtt ezernyolcszáz forintra fogja mondani.

Kálmánnak úgy szorult a szíve mindezekre. Valami baljóslatot érzett e fényűzésben, melybe nagyanyja bevezeti anélkül, hogy kérdezné tőle, akarja-e azt.

- Vedd át kulcsaidat - mondta Jenőyné -, s aztán amit szükségesnek látsz régi szállásodról áthozatni, intézkedjél róla. Ócska bútoraidat ajándékozd az inasodnak.

Folyvást oly száraz hangon beszélt hozzá, mintha nem is volnának ismerősök.

Kálmán elvégre bátorságot vett magának megkérdezni nagyanyjától, hogy hol van szálIva.

- Én? Már sehol. Kocsim felpoggyászolva Korcza úr háza előtt áll, ahova visszatérek, s azonnal indulok haza. Nem szükséges, hogy odáig elkísérj. A bérkocsis tudja már, hová vigyen. Te rendezd el szállásodat. Itt írószekrényed kulcsa. Annak a belső fiókjában találod fél évre való jövedelmedet. Az iváni birtokunk jövedelmét átengedtem számodra. Úgy hiszem, kijössz vele. Évenkint nyolcezer forint. Felét szekrényedben találod, másik felét György-napkor fizeti kezedhez a bérlő. Ha nem jönnél ki vele, szólj Korcza úrnak, s intézkedni fog a többiről.

Kálmánnak a bámulat uralgott minden egyéb érzelmein. Háláját kellett volna kifejeznie ennyi pazarlásig menő kegy miatt, de alig bírta visszariasztó érzelmeit annyira leküzdeni, hogy nagyanyja keze után nyúljon, s azt ajkához emelje.

A nagyanya észrevette a bámulatban rejlő kérdést, s midőn Kálmán hideg ajkai érinték hideg kezét, kemény szorítással rántá azt vissza, s e szót mondá:

- Tanulj úrnak lenni!

S midőn Kálmán elkísérte őt bérkocsijáig, ahonnan tiltó mozdulattal inté őt vissza nagyanyja, még egyszer odafordult hozzá, s ismétlé elébbeni szavát.

- Légy úr!

S azzal becsapta a kocsiajtót, elrobogott.

Kálmán felment új szállására.

S mikor végigment pompás szobáin, mikor körülnézte selyem és maroken bútorait, letevé magát ruganyos kerevetére, és - sírt keservesen.

Tehát semmi sem, csupán csak "úr"!

Hogyne sírna az, akinek azt mondják, hogy légy "semmivé"!

A nagyanya bosszúállása teljes volt. Az idő jól volt választva hozzá, egy nagy bukás, egy nagy csalódás napja. Az egész csillagképlet arra volt összeszövetkezve, hogy Kálmánnak ezt a jóslatot hozzá: "Ne légy te semmi; te légy csak úr!"