Fejezet
1 I | megelégedve kelt föl a gyékényről.~Ahmed szultán – szegény – aligha
2 I | ordítani kezdett, hogy ennél Ahmed szultán sem eszik különbet.
3 I | padisáhval, s amint III. Ahmed szultán, Damad Ibrahim a
4 III | III. Ahmed szultán~A nap a szeráj ablakain
5 III | aga? – szólt eléje menve Ahmed, s felemelve őt a földről,
6 III | szelídebb, még mosolygóbb lett Ahmed arca; inte a khasz-oda basinak
7 III | ellent tudjon neki mondani? Ahmed bizonyára nem. Óh, nem. „
8 III | csábító mosollyal járult Ahmed elé, mely örökké ellenállhatatlan
9 III | volna végighallgatni, de Ahmed gyönyörűségét lelé azokban;
10 III | a „cukorkerteké” szinte. Ahmed elragadtatással ölelé keblére
11 III | éjszaka, és aludni nem bír.~Ahmed szelíden tekinte le a beszélőre,
12 III | prófétához: segítsetek!~Ahmed szultán folyvást kegyesen
13 III | kettőnknek nem őszülni meg.~Ahmed pedig a bosztandzsik (kertészek)
14 V | igazhívőknek, hogy III. Ahmed szultán megizente a hadat
15 V | nyilvánítja tetszése örömét.~Ahmed szultán ezalatt reggeli
16 V | A kizlár aga eltávozott. Ahmed magában suttogá:~– Csak
17 V | téged elhervaszt.~– Óh, Ahmed, mikor valakinek a csillaga
18 V | elfordítám tőled arcomat?~– Óh, Ahmed, a szél nem mondja: én hideg
19 V | mellettem ülsz is. Ez nem Ahmed, aki velem beszél. Ez csak
20 V | aki velem beszél. Ez csak Ahmed teste. Lelke másutt jár,
21 V | tábor népe Szkutari síkjain, Ahmed szultán sokkal boldogabb
22 V | fehér karjaival fűzve át Ahmed térdeit, s kérte zokogva,
23 V | Helyesen mondád – szólt Ahmed, s parancsolá a főmuftinak,
24 V | szólt fejét meghajtva Ahmed, s megcsókolá az Alkorán
25 V | veszedelmedben meg nem állított.~III. Ahmed lelke tele volt minden ábrándos
26 V | bejön Sztambulba!~És III. Ahmed jól érté, mit jelent az.
27 V | akaratja legyen meg – monda Ahmed, megcsókolva Mahomed kardját,
28 VII | engedelmességre fogják őket tanítani.~Ahmed szultán megcsóválta fejét.~–
29 VII | bizonyosabbak, mint arról, hogy Ahmed mindnyájokat fel fogja áldozni,
30 VIII| minden mozlimek felett vagy Ahmed szultán? Azért mondd meg
31 VIII| hű szolgám volt – sóhajta Ahmed. – Ám lakjanak jól vele.~
32 VIII| kiálta fel fájdalmasan Ahmed.~– Mashallah! – szólt vidáman
33 VIII| háromnak halálát kívánja.~Ahmed mint a fölvert oroszlán
34 VIII| bosztandzsik csarnokában. Ahmed szultán egész éjjel nem
35 VIII| zendülőkkel közös ügyet kötött.~Ahmed maga is felment a tetőre,
36 VIII| ébredni, mint a többi!…~Ahmed megfogadta a kapudán szavát,
37 VIII| az emberi életnek végét.~Ahmed szultán ott ült a gyönyörűségek
38 VIII| cserepestül hajítá a földre Ahmed, s azután eltakarta arcát.~–
39 VIII| rá vannak szánva – szólt Ahmed.~Mindkettő térdre esett
40 IX | már az utcákon hevertek.~Ahmed szultán összegyűjté az ulemákat
41 IX | titeket mentselek meg – rebegé Ahmed, keblére ölelve őket. –
42 IX | Ezen szavak visszhangzottak Ahmed lelkében örökké. Felült
43 IX | áldozatok vére kifolyt – szólt Ahmed bús, ingatag hangon. – Leghűbb
44 IX | Csodálatos ez – szólt Ahmed, midőn tovább egy óranegyednél
45 IX | fölemelkedék helyéből Ispirizáde.~– Ahmed!~Ez volt a rövid megszólítás,
46 IX | át azt Mahmud szultánnak…~Ahmed felegyenesült ülő helyéből. –
47 IX | Újabb mély hallgatás követte Ahmed szavait, az ulemák a föld
48 IX | tengerhez, hogy vele beszéljen?~Ahmed sötéten, csüggedten tekinte
49 IX | nem úgy adta azt át, ahogy Ahmed mondta; nem kérve, nem esedezve,
50 IX | keserű lemondással, mint Ahmed tevé, hanem szigorúan, merészen,
51 IX | ő, hogy e fenyegetés nem Ahmed szívében fogamzott. Az ő
52 IX | társaim által semmi bántódása Ahmed szultánnak nem leszen, sem
53 IX | Menj vissza, és legyen béke Ahmed felett.~Szulali futott vissza
54 IX | szultán beavatási ünnepélyére.~Ahmed ezalatt maga körül gyűjté
55 IX | gyönyörűsége gyermekeidben.~Ahmed hálateljes arccal tekinte
56 IX | örömkönnyekkel szemeikben, s Ahmed nem feledé el kezét nyújtani
57 IX | ajkaihoz érteté.~Ekkor elküldé Ahmed a kizlár agát Mahmud szultánért,
58 IX | így szállt le a trónról Ahmed előtt, mint most Ahmed őelőtte.~
59 IX | trónról Ahmed előtt, mint most Ahmed őelőtte.~A szultán felkelt,
60 IX | megcsókolá.~Ekkor fiainak inte Ahmed, s azok egyenkint odajárulva
61 IX | bocsátva az új uralkodót Ahmed, elvezette őt magával kézen
62 IX | nejétől, gyermekeitől. És erre Ahmed jól emlékezett, mert akkor
63 IX | zendülőkhöz, tudatva velök, hogy Ahmed szultán lelépett, s helyette
64 IX | szószékről halottan.~– Az Ahmed néma átka! – súgá körös-körül
65 X | bajadérek, kiket egykor Ahmed szultán összefogatott, s
66 X | után bírta rebegni:~– Ez Ahmed átka!~Midőn könnyeket láttak
67 X | elcsillapuló morajjal:~– Ahmed, Ahmed!~Csak Aldzsalisz
68 X | elcsillapuló morajjal:~– Ahmed, Ahmed!~Csak Aldzsalisz nem bírta
69 X | maradt, amint odatekinte.~Ahmed állt ott, a héttornyú vár
70 X | héttornyú vár ablakában, azon Ahmed, kinek kezeiben rettenetesebb
71 X | Senki sem mert szólani.~És Ahmed kinyújtá kezét Aldzsalisz
72 X | Aldzsalisz! – hallatszék Ahmed reszkető szava. – Köszöntsd
73 X | mondva eltávozott az ablaktól Ahmed, hova őt a zaj csalta ki,
74 XII | Igen, ez utóbbi volt az.~Ahmed szultán parancsára küldé
75 XII | férfia hős volt.~Küprilizáde Ahmed összegyűjté a szent zászló
76 XII | gyávaságuk miatt. Küprilizáde Ahmed lett a nagyvezér.~III. Ahmed
77 XII | Ahmed lett a nagyvezér.~III. Ahmed még azután kilenc évig élt
|