Fejezet

 1 II  |    rebegé halkan.~– Parancsolj, uram.~– Az én nevem Halil. Nevezz
 2 III |   padisah előtt és szólt.~– Óh, uram! Allah külön napot rendelt
 3 III |    alatt reszketett a föld. Óh, uram, ez nem jó jelenség nekünk,
 4 V   |          Ez izenet halála lesz, uram. Élve el nem hagyja szobáját.~
 5 V   |       hevesen kezde kiabálni:~– Uram, tiportass el engem lovad
 6 VII |         messziről kiált felé:~– Uram, kelj fel gyorsan, mert
 7 VII |     majd, ráhágtál egyre?~– Óh, uram, a tulipán minden évben
 8 VII |         és kenyérsütők?~– Igen, uram, ezek mind fellázadtak.~–
 9 VII |         és lecsendesítem.~– Óh, uram, úgy beszélsz, mintha amaz
10 VIII|    költögetsz bennünket annyit, uram? Még nem haltunk meg. Eredj
11 VIII|         pergament tart eléje.~– Uram, olvasd át az ulemák válaszát,
12 VIII|         Együtt harcoltam veled, uram, Belgrád alatt, mikor még
13 VIII|         Úgy siettesd halálukat, uram, nehogy reggelre kelve életüket
14 VIII|   kizlár aga a szultán előtt.~– Uram, itt a reggel.~– Hívasd
15 VIII|      előtte.~– Miért e sietség, uram? – könyörge lábait csókolva
16 VIII|   jussanak élve kezeikbe.~– Óh, uram – könyörge Szulali –, engedd
17 VIII|          Sokszor hallottam ezt, uram.~A Zulejmája átellenébe
18 VIII|           Manoli!~– Parancsolj, uram.~– Látod felkelni a napot
19 VIII|        a hegyek mögött?~– Igen, uram.~– Mielőtt az árnyék visszatérne
20 IX  |          kiáltának hozzá:~– Óh, uram, bocsáss meg nékünk! – Egy
21 IX  |         végre megszólalt.~– Óh, uram, kinek volna bátorsága beszélni
22 IX  | biztatólag. – Maradj itt addig, uram, míg visszatérek. Bizony
23 IX  | lábaihoz tevé le.~– Élj sokáig, uram, s legyen szívednek gyönyörűsége
24 IX  |        őket, és azután szólt:~– Uram, dicső padisah! Minthogy