ELŐVERSENGÉS
 (PROLÓGUS)

Ottó és Biberach

OTTÓ (örömmel vonja be Biberachot).
        Ah Biberach! Örvendj! bizonnyal az
        Enyim fog õ - az a szemérmes angyal -
        Enyim fog õ lenni, kiért sokat
        Oly nyughatatlan szívvel éjtszakáztam!
        Oh Biberach, enyim bizonnyal õ!

BIBERACH
        Hm, hm, ugyan bizon! Melinda? jó!

OTTÓ
        Oh, mely hideg! - mit is beszélek én
        Ezen megúnt fagyos személy üres
        Szívének, aki eddig sem tudá azt,
        Hogy mit tegyen forróan érzeni.

BIBERACH
        Ej, sõt igen nagyon tudom, kegyes
        Herceg, hacsak reá találok is
        Gondolni, könnybe lábbad a szemem,
        Olyan nagyon tudom heves szerelmünk
        Áldott javát savát megérzeni.

OTTÓ
        Hallgass! - de mégis - halljad csak: Melinda -
        Oh addsza halhatatlan életet,
        Vagy csak szüntelen álmot, ég! - Örök
        Mindenható! hahogy Melinda hold:
        Endymion lehessek általa. - -
        Halljad csak: õ - Melinda szánakoz
        Rajtam, midõn komor tekéntetem
        Tartom szegezve rajta, azt sohajtván:
        „Miért nem maradtam a hazámba”. -

BIBERACH
                                Még
        Innét az ördög ássa azt ki, hogy
        Szeret.

OTTÓ
            De sírt, midõn valék vele -
        Sírt, Biberach!

BIBERACH
                        Nevetni vagy pedig
        Könnyezni: az mindegy az asszonyoknál.

OTTÓ
        Úgy, úgy; de a szemem közé se néz. -

BIBERACH
        Páh, milliom! midõn nekem Luci
        Nem néz szemem közé, elõre már
        Tudom, Lucim megént csalárdkodik:
        Jó hercegem, vigyázz! talán világnál
        Útálat a szerelme - és ha nem: mint
        Bánk hitvesétõl, meglesz a kosár.

OTTÓ
        Akkor Melindáról lemondok és
        Színlett feláldozásom annyival
        Jobban kötöz szivéhez. Oh bizony
        Egy asszony álma vajmi gyenge a szép
        Hívségrõl, és - Melinda is csak asszony.

BIBERACH
        De Bánk - az áldozat-kipótoló -?

OTTÓ
        Ej, õtet a nagyúri hívatal -

BIBERACH
        El fogja úgy-é majd vakítani?
        Oh jó uram, csalatkozol, szerelmes
        Bánk bán szemének íly titok nehéz.

OTTÓ
        És még ma kell, hogy õ enyém legyen!
        Szerelmet érzek én, s csak az meríthet
        Vég nélkül édes Elysiumba, hol
        Önnön szerelmünk önkirálynénk,
        Szép életünk világa, valódi jó,
        Forrása annak, a mi nagy, koporsó
        Üregében élet, és kivánt jövendõnk
        Egyetlen egy kezesse - az, de az! -

BIBERACH
        Kárával a szegény hitesnek? Oh
        Te elragadtató szerelem te! a-
        Mely Éva csábítója volt, ugyan
        Ilyen szerelmet érezett az a
        Kigyócska. Prósit a fölöstököm!

OTTÓ
        Embertelen! Most oktatásra nincs
        Szükségem.

BIBERACH
        Ej, hercegem, hiszen, - no - jó

OTTÓ
        Távozz elõlem -

BIBERACH
               Imhol a királyné - -

GERTRUDIS (belép).
        Ottó, no jõjj! látod, leereszkedek
        S magam jövök hozzád: de mondhatom
        Neked, hogy ez ma udvaromban az
        Ily esztelenkedések közt utolsó
        Fog lenni; mert azért, hogy a király
        Után való bánatjaimat kiverjem
        Fejembõl, avagy téged hercegem
        Örvendezõbbé tégyelek - soha
        Jobbágyaim kedvéért nem áldozom fel! -
        Te holnap útazol! -

OTTÓ (dörmögve)
                        Csak célomat
        Érjem - ha a pokolba is - megyek.
        (El, Gertruddal.)

BIBERACH
        Ej, ej, kegyelmes úr, vigyázz, vigyázz; mert
        Egy ily keszeg, sovány fiút az izmos
        Bánk bán - bajúsza egy végére tûz.
        (Utánok ballag.)