MÁSODIK JELENET

PETUR BÁN (belép, vadon körülnéz, Simon mellett egy székre veti magát).
        Igy? - Ördög és pokol! Bizony majom
        Mind egyrõl egyig. - Oh te szép nevû
        Magyar - Magyar? - Hej, félre oktalan
        Aggodalom! mit használ itten a fog-
        Csikorgatás?
        (Fõbe üti magát.)
        Bolondos agyvelõ!
        (Dörmög.)
        Szabad kivánna lenni mindenik,
        És torkukon kegyes nagyasszonyuk
        Sült-fõttje oly mohón rohan le, hogy
        Majd szinte megfulladnak. Lévnyalóvá
        Lettél dicsõ Árpád gyümölcse te?

SIMON
        Bán, hát mi lelt?

MIKHÁL
                 Petur, nem vagy magad,
        Nyelvedre vigyázz.

PETUR
                  Úgy? igaz - helyes - -
        Mikhál, Simon, miért spanyol hazátok-,
        Bojóthotokban nem maradtatok?

MIKHÁL
        Csitt, csitt, ez itt (szívére mutat) sebet ver.
        Ó fiam!

SIMON
        Ember, belõled a rossz lélek ordít!
        Ott élni nem lehet nekünk. Spanyol-
        Ország halálos ágyában nyögött
        Ránk nézve, hogy kiléptünk abból egykor.
        Azóta megholt.

MIKHÁL
                  Meg bizony. De csak
        Békével -

PETUR
                  Átkozott jámbor te! ki
        Békével? Én talán! Ég és pokol!
        A békés egy bolond; s az is bolond, ki
        Békételen: de én békételen
        Mégsem leszek, míg nem bolondulok meg.
        Oh, célra! célra! így különben egy
        Bárányi békesség - mi több, maga
        Epét okádna itt a békességes
        Tûrés, kiáltva: ördög és pokol!

MIKHÁL
        De, ember! Ej, eredj, eredj haza,
        Aludd magad ki - menj, menj!

PETUR
                          Én?

MIKHÁL
                          No, leg-
        Alább beszélj hát egy kicsinyt alantabb
        Hangon: az emberek néznek -

PETUR (felugrik, de majd leül).
                                Ki? Hol? -
        No, jó! - nem is beszélek - még csak egy
        Szócskát se. Mindenik kimondatott szó
        Hazud, s az emberekben nyargaló
        Tüdõ csak a hazugság ördögének
        Lakása. Így ni (az asztalra könyököl) hallgatok.

MIKHÁL
                           S kiálts
        Jó éjtszakát.

PETUR
                  Jó éjtszakát? igen -
        Majd amidõn egy nemzetség kipusztul;
        Vagy csontjaimmal a meráni gyermekek
        Fognak tekézni, - akkor - - Most, fogok
        Hallgatni - még ma néma lenni, mint egy
        Carthusianus. (Ismét dörmög.) Ó mikép tekéntett
        Le ránk! csak a merániakra néz.
        Bámulja a harisnyát - a magyar
        Csak hátul áll s sóhajt az ily hazánk
        Nagyasszonyán. Haj! Istenemre leg-
        Alább csak egy vidám tekéntetet
        Mutatna hát, ha színbõl is: nem esne
        Olyan nagyon szívére a magyarnak! -
        Õ is meráni! - -

SIMON
                  Hát honnét akarsz
        Már most barátokat? midõn sem a
        Meráni, sem pedig magyar - -

PETUR
                          Ki mondta
        Azt? Én s meráni?! Hát mikor nevezte
        Testvérnek a tûz a vizet? - csupán
        Csak bennetek van még egyetlenegy
        Bizodalmam! A ti húgotok -

MIKHÁL, SIMON
                          Melinda?

PETUR
        Felesége a nagyúrnak: õ, vele
        Kedvére játszhat; ti pedig húgotokkal.

MIKHÁL
        Szegény teremtés vagy, ha célodat
        Csak asszony által gondolod kivinni! -
        Hát nemzeted? - -

PETUR
                  Ne ingerelj fel! - Oh
        A nemzet! - ahány fõ, szintannyi ész.
        Kényes becsûlete, mint a köntöse -
        Sértsd meg csak, öszvetörni kész; de adj
        Neki hirtelen egy jó szót s világot
        Teremtve öszverontja ellenségidet.
        Nézzétek - itt is - ott is - úgy kiválnak
        A többi lévnyalók közül, miképpen
        Egy medve több vakondokok közûl.
        Nem méreg az, mely õket oly komorrá
        Teszi, - bánat az, hogy bort adnak nekik,
        De ami egy fillérbe se kerülne -
        Jó szót, figyelmet, nem találnak itt.