HARMADIK SZAKASZ

Melinda szobája

ELSŐ JELENET

BÁNK (az asztalnál állva kezére bókolt).
        Hazudsz!

MELINDA (előtte térdepel).
                        Igen; mióta hitvesed
        Megszünt Melinda lenni, mindenik
        Vétek lehetséges. Hazudni? óh!
        Oh vajha angyalom lehetne az.

BÁNK
        Mit térdepelsz? az Isten nincsen itt -
        Állj fel! beléphet egy meráni állat,
        És azt hihetné: őtet illeti.
        (El akar menni, de ismét visszajön.)
        Hát nem cselekszed?

MELINDA (térdein eleibe csúszik).
                  Ölj meg engemet
        Bánk! ölj meg engemet -

BÁNK
                           S egy semmi asszonyt!

MELINDA
        Oh Istenem! de én nem az vagyok.

BÁNK
        Ártatlan? és az udvar nyelve e
        Névvel nevezte-é becsûletem?

MELINDA
        Nem, azt ne mondja az udvar, mert hazud
        Mindenkor - ez ne mondjon engem annak,
        Ah, én szerencsétlen személy vagyok!
        (Lerogy a földre.)

BÁNK (felemeli).
        Szegény, szerencsétlen Melinda!
        (Merõen néznek egymásra.)
                                        Mit
        Akarsz? Mi kell? tehát engemet, mint
        Egy Tantalust az el nem érhetõ
        Végcél után csak hagysz kapkodni? - Sírsz?
        Felelj; de szóval, és ne így! hiszen
        Szép könnyid elbúsíthatnák az ég
        Lakosait, s az angyalok magok
        Szánnák kigördüléseit. Elveszek, s én
        Igy férfi nem vagyok. (Elereszti.) Még sem hiszek.
        Ottó, s Melinda, egyaránt örültek! -

MELINDA (térdeit kulcsolja).
        Bánk, Bánk! Taposs meg legalább engemet!
        Én bûntelen vagyok. Oh, ne mondd meg ezt
        Testvéreimnek: nem feleség - anya.

BÁNK (belök egy oldalajtót).
        Te átkozott kis alvó, mit mosolyogsz?

MELINDA (sikoltva felugrik).
        Ember, tudod te, mit mondtál fiadnak
        Most? - Átkozott! - (Merõen néz maga elébe.)
                                Atya-átok egy anyáért!

BÁNK
        Mint vándor a hófúvásokban, úgy
        Lelkem, ingadoz határtalan
        Kétség között, s eszem egy nagy óceánban
        Lebeg, veszejtve minden csillagot.

MELINDA
        Atya-átok egy anyáért! - Kábaság!
        Ha a szegény hold férjhez adja szép
        Leányait, mondjátok, hogy királyi
        Lakadalma van két nyíl-lövésnyire.

BÁNK
        Boldogtalan! -

MELINDA
                         Jó név. Pokolbeli
        Tûz ége csontjaimban s a királyné
        Aludni ment - álmos volt. Ébredezz!
        Add vissza gyermekem, te nagy királyné!
        (Elsiet.)

BÁNK
        Menj, menj hová a történet viszen! - -
        Úgy, úgy! aludni ment - álmos vala.
        Helyes, helyes, meráni asszonyom! - Nap
        Küldd oktalan Phaétonod, hogy a
        Világot öszve meg-meg öszverontván,
        Pörköljön engem is pokolra le!
        De istenemre, lehetetlen mégis ez -
        Nem! nem lehet! Tanácsot álmod e
        Szív, s a kimérhetetlen irgalom
        Által susogja azt a jó reménység
        Lelkembe: nem lehet. - Setét remény!
        (Karjait kinyújtja az ablakon, ölelve.)
        Ne rontsa ezt el a világod, oh
        Auróra!
        Hiszen Melinda úgyse tudja, mit
        Beszéle - - ég, és föld! de hát ki az
        Oka, hogy szegény nem tudja mit beszél?!
        És a királyné álmos volt! - Nem-é? (Megijed.)
                                        Hah!
        Mely gondolat lesz agyvelõmben elsõ
        Zsengéjekor már meghatározás? - -
        Épülj fel! Izmosodj meg, gondolat! -
        Veled épül ismét csak fel, örök lenyugtom
        Felett, megéledõ becsületem! (El akar.)