HATODIK JELENET

Tiborc, ki kevéssel előbb bejött, csak a szegletbe húzza magát.

KIRÁLY
        Ki vagy?

BÁNK (odateként).
                Jaj! ismered te?
        Nem ismerem - nem ismerem.

TIBORC (csak ottmarad).
                        Tiborc.

BÁNK
        Nem igaz. Tiborc ez nem lehet. Tiborcnak
        Becsületesebb ábrázatja volt.
        Hol van Melinda?

MIKHÁL és SIMON (megrémülve).
                        Melinda?

TIBORC (kucsmáját rágja).
                                Hol?

BÁNK
                                        Hová
        Tetted? ki ott az, akit erre hoznak
        Oly lassan? (Merõen néz az ablakon által ki.)
                Oh, hogy egy zivatar le nem
        Csavarja szemfedelét képérõl! Éktelen
        Lakossa a pokolnak, mit gyötörsz?

TIBORC
        Ha kénytelen -

BÁNK
                Mit? úgy? - Te sírsz? no hála
        Istennek, amíg sírnak az ördögök,
        Addig talán az emberiség örülhet! (Ki akar.)

(Néhány jobbágyak öszvekötött botokon hoznak egy betakart halottat
és a szín hátulja közepén leteszik.)

BÁNK (visszarezzen s a parasztokat mint esmereteseket merõen nézi).

IZIDÓRA (nagy várakozással egy lépcsõvel lejjebb jön az emeletrõl).

TIBORC (tipeg topog, nyögdécsel).

BÁNK (reszketõ kézzel vonván le a szemfödelet - nem hisz a szemeinek
        és elcsukló inain erõsen akar megállani).

IZIDÓRA (öröm s fájdalom közt Gertrúdisra borulni visszasiet).
        Melinda!

BÁNK
                Oh, felelj te mindenütt
        Jelenvaló! ki tette ezt? (Lerogyik elõtte.)

MIKHÁL és SIMON
                        Melinda!
        (Odafutnak és mögötte térdre esvén, reáborulnak.)

KIRÁLY (ki azalatt visszament az asztalhoz).
        Ki tette ezt?

TIBORC
               Azt kiabálták azok,
        Hogy: „éljen Ottó - nénje bosszulója!”

KIRÁLY
        Ottó!

TIBORC
                „Hogy a határon várja õket
        Ottó, jutalmazással.”

KIRÁLY
                        Mindenütt
        Ottó! az akit én olyannyira
        Szeretni kénytelen valék, - kiért
        Szintén alattvalóim gyûlölésit
        Vontam magamra - Ottó! átkozott!
        Örökre zárva lesz elõtted az
        Országom!

BÁNK
                Oh, hogy néked is csak egy
        Volt életed, te is hogy sebhetõ
        Valál! Hol a könny, amely ennyi kárt
        Fel tud olvasztani? Szaggassatok
        Homlokotokon sebeket s vért sírjatok;
        Letépetett az Istennek remekje.
        (Somát, ki anyja fejénél térdel, magához vonja.)
        Gyermek! te is sírsz? - könnyû a te könnyed,
        Mint egy határtalanságban repülõ
        Porszem: te kis szegény, hisz nem is
        Tudod, mitõl fosztottak meg, - nem. Oh
        Melinda! serkenj fel; hisz’ esmeréd
        Te Bánkodat - nem ezt akartam én -
        Nem ezt? - siket fül - szem homályosúl -
        Hasadj ki szív - (Fejét a földhöz nyomva görgeti.)

SIMON
                Melinda! nincsen a
        Testvéreid számára egy nyögésed? -
        Világot érõ szép szemed berogy, -
        Melled hideg, mint a márvány, - nem éleszt
        Többé fel egy jajszó is tégedet!

MIKHÁL
        És mégis ez még hátra volt! Ezért
        Kellett kifutni a hazánkból? ezt
        Még hátra hagyták a mohádik!?
        Miért hogy egy mennydörgés nem csapott
        Beléd fiam gödrébe, hisz’ a keservek
        Is édesebbek otthon a hazában!

KIRÁLY
        Szólj!

TIBORC
                Rám parancsolt, hogy vigyem haza.
        Kevés idõ múlván körülvevék Bánk
        Házát. Tüzet hánytak mindenfelé.
        Nagyúr rokonjait lángok közé
        Szórták - alig tudám szerette asszonyom
        Testét kimenteni. Még élt akkor egy
        Kissé - csak azt mondá: Bánkomhoz, és
        Én eltökélém, hogy hozzá viszem,
        Akárhol is legyen.

BÁNK (szemei elõtt kapkodván).
                Itt - itt - itt a világ.
        A könnyek eltakarják azt elõlem.
        Nincs a teremtésben vesztes, csak én!
        Nincs árva más több, csak az én gyermekem!

KIRÁLY (magába - indulatoskodik).
        Nincs? - - Mostan érzi veszteségemet.
        Õ boldog ember! enyhülést szerezhet;
        Szabad folyáson úszhat a dühe:
        Hallgatni kell nekem - király vagyok.
        Fájdalminak lehetne istene;
        De ember is lehet ha tetszik: én
        Isten vagyok csak lenni kénytelen;
        Azonban ember lennem nem szabad. -
        Ti, akik oly halványan állotok
        Körülöttem - itt, ártatlanul megölt
        Szerette hitvesemnek teste mellett
        Kérdez királyotok, hogy mit tegyen
        Most õ -?

IZIDÓRA
                Igazságot, az árván hagyott
        Királyfiak nevében.

MYSKA (halkkal).
                Vannak oly
        Esetek, hol a kegyelem irtóztatóbb.

BÁNK
        Az én siket fájdalmaimra -
        Vég semmiség az én ítéletem -
        Az Isten engem büntetésre nem
        Tart érdemesnek; - az angyal, mely jegyezte
        Botlásaimnak számát, ily következést
        Húzó legelsõ lépésemkor el-
        Rémült dicsõ helyén és félrefordult
        Könnyes tekintettel törölte ki
        Nevemet az élet könyvébõl.

KIRÁLY
                                Csak egy
        Szót most - mulandó egy szót: és oda
        Õ visszahozhatatlanúl! Megáll
        Egy szóra a természetnek folyása.
        Atyám halálos ágyadon nyögéd
        Még gyermekid fülökbe: „Legnagyobb
        Fájdalmatokban is királyi széktek
        Elõtt jelenjen meg tekintetem,
        És intsen emberi uralkodásra.”
        (Nyájasan visszafordul, de Gertrúdis látásán fellobban, midõn
        Izidóra a lépcsõkön félig lejött, mintegy könyörögve a királyfiakkal.)
        Ottan hever meggyilkolt hitvesem,
        És gyilkolója azon törvényeket
        Tapodta, melyek édes tartományimat
        Zöldeltetik, Buzogj te meglopattatott
        Szív, árva gyermekeid kiáltanak!
        Serkenj fel összerontatott igazság;
        De én elégtételt veszek. - Vigyétek.
        (Merõen néz maga elébe.)

TIBORC (csak egy lépéssel elõbbre jön s térdre esik, és rémülve kiált).
        Uram! beteg feleségem s éhezõ
        Öt gyermekim kínos nyögések az
        Istennek irgalmáért felmenõ
        Végsõ fohászkodásodat ki fogják
        Zavarni a mennyekbõl, ha megölöd
        Gyámoljokat.

SOLOM (szánakozva Bánkra mutat).
                Nézd, uram, e csüggedést! - Király,
        A büntetés már ennek irgalom.

KIRÁLY (semmire sem figyelmez).
        Nincs a teremtésben vesztes csak õ -
        Nincs árva, úgy mond, csak az õ gyermeke.
        Jól értelek; kivetted a kezembõl
        Pálcámat; - én imádlak! Igy magam
        Büntetni nem tudtam - (magában) - nem mertem is.
        Magyarok! elõbb mintsem magyar hazánk -
        Elõbb esett el méltán a királyné!

IZIDÓRA (a lépcsõn hagyja a királyfiakat s Gertrúdisra borul).
        Gertrudis! a gyilkos szabad!

MIKHÁL
                        Szabad!

BÁNK (alig érthetõleg).
        Engedd meg illendõen eltemettetnem.

SOLOM mély tisztelettel hajtja meg magát. Mindenik azt követi s
        kardjaikat a király elõtt lerakják).

KIRÁLY
        Magyarok! Igen jól esmérem - szeretnek,
        Enyimek! - Hogy ily nemes szívekkel egybe
        Férkezni nem tudtál, Gertrúdisom!
        (Fel akar sietni a holthoz; de eleibe akadván a lépcsõkön
        álló gyermekei, azokhoz, általölelve, letérdepel.)

Függöny

VÉGE