TIZENNEGYEDIK JELENET

Izodóra fájdalommal néz mind a kettõ után, azután elsiet Ottó után.

BÁNK BÁN (eléjön a rejtek-ajtóból meztelen fegyverrel; magán kívül
        sok ideig tipeg-topog).
        Hogy e tetem fagyos, hogy e szemek
        Vakok, hogy e fülek dugúlva nem
        Valának! - Egy királyné és - Melinda -
        Oh, oh!
        (Hidegülve.) Megént lehelhetek, megént,
        És érzem azt, hogy élek. A homály
        Eloszla - megvirradt - felébredék.
        Irtóztató kilátás a jövõ
        Nappalra! - Vond ki lelkem, most magad
        Azon setét ködbõl, mely eltakarta
        Elõled a világot s emberi
        Vak bízodalomba szõtt! - És ilyen asszony
        Õriz meg, oh magyar hazám? Hah, egy
        Fertelmes asszony, kit, hogy ördögi
        Érzésiben ne lephessen meg a
        Jobb ember, érthetetlenül beszéli
        Kétféleképpen gondolatjait. -
        De hát Melinda! oh! hát a haza!
        Itten Melindám, ottan a hazám -
        A pártütés kiáltoz, a szerelmem
        Tartóztat. - Énrám bíz a szúnnyadó
        Gondatlan - énrám tevé le a
        Szegény paraszt elfáradt csontjait:
        Nem vélik õk a zendülést, mivel
        Bánk a király személye - esküszöm
        Meg is fogok felelni ennek, és
        Habár tulajdon síromon fog is
        A békességetek virágzani. -
        Szedd rendbe, lélek, magadat és szakaszd
        Szét mindazon tündéri láncokat,
        Melyekkel a királyi székhez és
        A hitvesedhez, gyermekidhez, oly
        Igen keményen meg valál kötözve!
        Úgy állj meg itt, pusztán, mint akkor, a-
        Midõn az alkotó szavára a
        Reszketve engedõ chaos magából
        Kibocsátja. - Két fátyolt szakasztok el:
        Hazámról és becsületemrõl. A
        Bocsánatot hörgés közt is mosolygom,
        Ha ölettetésem ezekért lészen! - Egy
        Mennykõcsapás ugyan letépheti
        Rólam halandóságom köntösét: de
        Jóhíremet ki nem törölheti.

Függöny