Költemények

 1 2 |       segedelmedet.~Hisz nem is én vagyok~csak magam, aki rád~
 2 4 |   Aranyistenén.~Benned Lelkemet én mennyei szárnyakon~látom
 3 6 |        Jövõm~tükrébe’ nem lelem~én szép szemed - soha!~Mégis -
 4 6 |        élsz -!~Te élsz! miattad én~is - gyászba’; hogy jajom~
 5 8 | mutogatta végkedvét.~Igy álltam én itt,~szivem szirénit~  
 6 8 |       el~   a Zaj, s ezzel~     én s a Nap - lelankadott.~~
 7 13|     lepne is.~És nyúgodt vagyok én egész~szivvel, mint az igaz
 8 13|          Mint a Mennyei Lényre, én~nem néztem soha vakmerõn;~
 9 13|          S látásába, tenyésztem én~csak, mint üdvözülésre ment~
10 14|    meg-megjön, meg-meg elszáll.~Én vagyok a teremtõje;~   mégis
11 14|     Fényes alak!~szép Kép! hogy én még - haj! kínja~   szivemnek -
12 14|      reményemnek -~mikor látlak én tégedet,~   melly mindég
13 16|    erõtlen ember-ész:~Ah! akkor én nyomorúlt~     teremtmény,
14 16|     fájdalmain, a gõgök -~Akkor én a lankadó~     bú közt lépdegélek~  
15 16|     Madár - te sírt keresel;~de én hûs koporsódat~     kerûlöm,
16 19|       hogy álmod édes lehessen:~én itt a setét hívesen,~  
17 19|     szendergõ Kedvesem fedd el!~én, míg sziszerre gerjedel,~