Kérdés

Sírbeli csend a nyúgalom rám nézve.
   Tetézve
tölt bé az Örök átka felettem,
   hogy lettem.
Végsiralmimat zokogó lantom
   zöld hantom
mellett keseregve letúrja itt
   húrjait.
Véremben könnyimtöl elolt szének
   csendének
hideg közepette lángol a vad
   nem szavad.
Homályos szemem függesztvén lombra
   egy dombra
dölve hallgatom csak, mint dunnyog
   a szúnyog.
Sír a berek, lankadt sziszergéssel
   nem kés el
az esthajnal könnyeit hullatni,
   siratni.
Fásult létemben mártír a lélek,
   hogy élek,
csak a könny mutatja e sikamon
   arcámon.
Ah! ha magad mondod halandónak,
   állj szónak:
hol az az Isten ki engem eként
   nem teként???