A boldog Éjj²

Szép Kedves, aludj csendessen,
hogy álmod édes lehessen:
én itt a setét hívesen,
   Kedves, dúdolok!
Álom, álom, szép lepleddel
szendergõ Kedvesem fedd el!
én, míg sziszerre gerjedel,
   néki bókolok:
Csendes Éjj! rengesd öledbe,
Árnyék-pólyád közé tedd be,
olvaszd fel lehelletedbe
   gyenge gondjait -
Fél-Hold tövisses súgára,
ne törj Kedves arcájára;
minden lélekzetit már a
   hívség ójja itt. -
Balzsam-illatot lehelõ
híves nyár-éjjeli szellõ,
térj ki szõke fürti elõ’ -
   hunyj, Zephír-sereg! -
Szenderedj el szívreható
jajjoddal párod sirató
gerlice! hisz az altató
   nesz is szendereg. -

D. T. J. ***hoz
...............

(27. August. 1816)

A Magyar Olimp’ világán,
hol olly álmos még a drágán
vett Homálytol fedezett Lét,
Fény, minden hozzád közelét!

Hol két pólust vévén egybe,
csak egy ponton akad Kegybe,
s Rénybe Lelkem (elragadva
Istennét lelek magadba)

nem Látott! de egy Ideál,
melly esmérten elõttem áll -
Távol Lét! de egy mennybeli
érzéssel szeszedtöl teli!

Képzelõdésemnek árva
országát feléd kitárva
látom a semmiségen túl,
Dics-oltárod miképpen gyúl.

Számtalan koszorú rajta,
mellyet Pannónia hajta
tapsolva lengõ fürtödre -
Istenné tett illy idõdre! -

Istenné (D.** keblében,
kedvelt kertednek ernyében,
hol varázsló Tryposzod áll,
mellyröl egész Haza csodál -

ott, hol pompás Laurosod
alatt vidám Geniusod
téged mutat, mosolyogva
szokott enyhelyedre rogyva -

hol hozzád törvén, a görbe
ágocskák közt, esik tõrbe
a nyájjal dalló magadat
idvezlõ szép alkonyodat).

Feléd akartam haladni
számos koszorúdhoz adni
még egyet, kicsinyt, számodra
tévén buzgón zsámolyodra:

Akkor lódítá egy csergõ
visszhang hozzám a kesergõ
Özvegyed bájos siralmát -
részt véve érzém fájdalmát -

Akkor, hogy csekélységemet
felejtvén, üdvözletemet
hozzád emelném, Klavírod
akkor zúdúlt fel, hol írod:
   „Aranyfürtû Apollómnak” -

Oh, a szerencsés Apolló
karjai közt illy Lantoló!
Csak azólta írígyelem
Istenségét, hogy ezt lelem:
   „karjai közé rogyok” sat.