Dabasi Halász Bálinthoz

(Neve napjára s tõle való búcsúvételre)

                1818

Öt telet nyelt már el az õsz Enyészet,
hogy göröngy-pályám zavarán elölméssz,
Mentorom; felszóll Követõd: im, itt elválik az ösvény!
Rózsaújjakkal fedi fel varázsit
visszaemlékem sok öröm-napomnak.
Sírba dölt minden; csak az embrióbol integet egy még:
Névnapod tûn fel hideg éjeléböl
   gyenge biborszín lepely-árba vonva
lanyha vídot hint: heve itt ömöl csak öszve szivemben!
Tapsom együtt jár karon a keservvel,
itt szakad ketté ezek öszvefûztén
bennem a természet! erõ, hová vissz? fényre? homályra?
Fény, neked Bálint! Örömöm zokogja:
élj!!! Koránt jöttem kegyed édenébe;
megbocsásd hát, csak kebelem mozoghat nyelvem erõtlen.
Itt valék Arcadia báj-ölében -
itt! Te Bálintom, Te  valál! megengedj:
csalfa kecsekkel mutogat jövendõm másikat ismét.
Élj azért vígan! Megelégedésre
tûnjön e Nap fel sokat! a szerencse
társad, ösvényed, jelened, jövendõd légyen egészen!
És ha majd egykor hideg éjelébe
visszasíkamlik Napod a határra:
édes álmot nyerj, minemût kiván a Hál’adatosság.