| Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library |
| Kisfaludy Károly Kisfaludy Károly összes költeménye IntraText CT - Text |
A ki
mûvészpályát óhajt, tövisit ne tekintse,
Bátran törjön elõ s tûnnek az éji ködök.
Síkos az út s meredek, szük az élet: szökni tanúlj, mert
Gyors az idõ, megelõz, s hasztalan áldozatod.
A késõ szerelem kétes láng, téli virágként
Védõ kézre szorúl s fázik az, a ki szedi.
A tudományt
szereted, hírt lángolsz általa nyerni?
Kis jutalom, nagy erõ annak alapja, vigyázz.
Kis dolog
is gyakran nagy czélt okoz a sokaságnál,
Melyet utóbb tetté érlel az egyes erõ.
Kezdeni többnek kell; de valódira hatni csak egy tud,
Ebbe vegyûl a sok, s általa mindenik él.
A boldog
szerelem hallgat, s titkon szedi bérét;
Szép szavak árjai közt néma halálra siet.
Ah! az idõ
rövid: így sóhajt fel számtalan ember,
S mint ölhesse el azt, többnyire arra ügyel.
Elmeszorúltságát hány ember leplezi azzal,
Kit gõgfénye gyötör, bár feje s keble üres.
Gyors röptét egyedûl maga érezi gyenge szerelmünk:
Mert kéjpillanatit búba meríti korán.
Ah s Oh fõ
nyereség a versben mint szerelemben:
Itt érzést jelel, ott tiszta metrumra segít.
A bölcs, szót ha felejt, bátran folyamodjon ezekhez,
És ha az Ah nem elég, bízza az Ohra ügyét.
Büszke tudósokat is gyakran pártul veszik, és mint
Gondolatok szöknek a csoda semmi közé.
A lobogó szeretõ, szintúgy ki szeretni megúnt már,
Keblök ürességét általok elfedezik.
Hangúl szolgálnak bú-, fájdalom-, álom-, örömnek,
Minden
szép s nagy elõtt, s félszegü versek után.
Kis hang a
szerelem: ha kiejted, milliomozva
Zengedez élted víg hajnali álma körül.
Kétes
harczok után az az ember fõ nyeresége,
Hogy szûk léte körén tûrni s felejtni tanúl.
A szerelem
titkába nehéz behatni; mi okból?
Távol eszünktõl, s vak hitre simítja szivünk.
Férfiba’
több az erõ, lágy érzés asszonyi birtok,
Ez jó szívre, amaz bátor eszére kevély.
Igy külön ösvényen változnak létök irányi:
Míg a tölt erszény frígyes igára füzi.
Változat
átka alatt nyög minden
földi teremtmény:
Lassu szokás egyedûl ellene védpaizsunk.
Ámor
számkivetett, mégis szabadonta tilosban
Édes kínos adót lopva szed és mosolyog.
Pislog az
éjjeli mécs, eszmélve tünõdik az ember,
Partra miként szálljon, mint alapítsa ügyét;
Hajnalt vágy, s örvend a sejtett békesugárnak:
Feltün az ah! s hidegen néma porára ragyog.
Büszke
vitéz hamvát márvány fedi tetti jutalmúl:
A hív sírja felett dalt rebeg a szerelem,
S messze idõkön míg gyöngéd érzelme elárad,
Hány szobrot letipor vak diadalmi erõ.
Múltra
jövõre tekints, ha magas bért nyerni törekszel:
A jelen áldásit lágy kebel érzi maga.
Törpe!
nagyot nem lépsz! ne erõlködj! kár az idõért:
Fenn csügg a koszorú: nagyra nagy elme mehet.
Hány ezer
évek elõtt írtak már a szerelemrõl,
S mindenik annyi gyönyört bájola s hinte reá:
Én nem! sõt makacsúl tagadom jóléte malasztit:
Mert tüze lángjától reszket az életerõ.
Küzd az
erõs, de halad; gyöngébb õt lesve nyomozza,
És ha nem érheti el, régi szokásra kevély.
Az, ki akar s nem tud, kész mindig gúnynyal itélni;
A tehetõs hallgat; tette mutassa mit ér.
Álmod az
ifju meleg karjával ölelve világát,
S a szent lelkesülés szárnyain égbe röpûl;
Tiszti bilincsben utóbb csalfénye nem önti sugárit,
Élte szükén küzdell a hideg élet után.
Messze
halad, ki tanul, messzébb jut mézes ajakkal,
Legmesszébb, ki örök görnyedezésre szokott.
A ki sokat kíván, az többnyire csak
keveset nyer,
Játszi szerencse vakon szokta eladni javát.
Oh ne esengj kincsért, fényes gond annak az ára;
Hogyha szegény vagy is, élsz, s szebb örömekre találsz
A szerelem kelyhén s õszinte baráti kebelben,
Mint a dús, ki penész-lepte aranynak örül.
Hogyha hivem karomon csügg s szép szeme
rám lövi lángját
És dagadó keblén szívem is újra hevül.
Oh te szegény gazdag, számlálgasd pénzedet akkor:
Édes öröm közt én édeni bérre jutok.
Nincs sors,
nincs hatalom, ha erõd van küzdni magaddal;
Légy szabad, állhatatos, s mennyei pálma tiéd.