Epistola.

(Töredék.)

Nézd csak, barátom, a fejér mezõn
Hazát kiáltva hány vitéz tünik fel!
Agg s ifju kor, sõt a szelíd nem is,
Külön zászló s paizs mellé szegõdve,
Harczforrón állnak s gõgösen pörög
Kezökben a lud-hordta dárda. Nagy
Árpád s dicsõség! jelszavok. Mi lesz
Ebbõl? kevés ugyan, de éppen
Elég a czélt bagolyének között
Elásni. - Nem, nem! ez kaján itélet.
Hõsvérökhöz hívek maradtak õk:
Egymásra törnek, és mily lelkesen
Tudják a hajdant a mostannal összeszõni:
Nem szembe küzdnek, szív szív ellenébe,
Hanem csak messzirõl, mosolygva sõt
Dicsérve egymást holtig csipdezik.
Kivül nevetnek - benn búsan zokog
Az árva nyelv: védõktõl tipratik.
Boldog végzés! mikint elõmenénk!
Pedig rosz lábbal mesterség haladni.
Nézz szerte, vak barátom: mennyi szép
Virág tenyész! s alig kél koszorú
Még rajta! légyen bár minden levél
Más országból, annál szebb s tetszetõsb.
Hamar csodás mû lesz, ha ismerik
A kertészt; szinte úgy, ha sejtik,
Hogy egy választott izzadott felette,
Sonetteket láthatsz csigás tagokkal,
Érzést ne várj: elég ha láthatod;
Stanczák röcsögnek, és ódák sziszegnek,
Drámák kelnek, hol a magyart dicsérik.
De nem festik. ”Ne vádold; jó az, a mi
Tetszik.” Hát még az ének árjai
Hány andalgó szivet rettentnek el!
Szép a mûvészi pálya, mindenütt
Rokon szivet talál, csak egy szelíd
Hang süljön el, már ezreket hevít,
S érzésre, mint utánozásra vonz.
Ha kérdezem: mutassatok müvészt?
„Honáruló! fuss iskolába” - szólnak -
„S tanúlj adálni: már ha egy megye
Hatvant ád, egy ország mennyit nevel!
Néhány emberkét látánk a görög
Földön, nálunk minden Tekintetes tudós.”
A nagy Horáczot hányan tisztelik,
Tudván, hogy a farkas sem ette meg,
Mikor - nem volt éhes. Latánt, latánt
Kövesd; dicsõbb a régi, légy majom!
Igy zúg egyik rend, s nem hiába;
Tudják miért: a leczke régi,
Uj a világ. - De hála tisztuló
Korunknak, vannak emberink, a kik
- - minden halmon müvészt
Látnak, s azért is annyi tömjént
Hintnek fejökre, hogy már szédelegni
Kezdnek, s jaj a szegény fülnek, ki minden
Hideg könyvben nem hall kész fülmilét.
Fellép a dictator s azzal ledörgi:
„Miért nincs füled?”  körülnéz, s toll ragadva
Egyet vonít - s utána számtalan
Torok kiált: be szép! vagy: Mily gonosz!
Õ mondja, nem kell ok -