A szegény utas.

Majláth János után németbõl.

Leszáll az éj. - Szegény gyalog
Vándor telt szívvel andalog;
Ballag s néz, hol lesz nyughelye,
De nyilt ajtóra nem lele.

„Ha szállást senki más nem ad,
Atyám örökje felfogad;
Hajléka nagy s kiterjedett,
Lakója sok kiszenvedett.

Ha nézed õsi házamat.
Szivedre csendes bája hat,
Türöd, ha sorsod balja sért,
S nem érzed tûzforrtán a vért.

Kegy jobbra rá sátort vona,
Melyet vihar nem bont soha;
Kék csillogó boltszõnyege,
Láttán enyész búd fellege.

Egy kis szobája oh be szép!
Boldog ki hûs enyhébe lép!
Szûk ez, szelíd nyugalma is,
Minden bú, gond ellen paizs.

Csendét nem dulja semmi nesz,
Bár künn özönvész dörgedez;
Fedi hó vagy virágpalást,
S mindennek nyujt vigasztalást.

Csókolja napfény s csillagok;
Felé örömmel ballagok.
Sír e kies hajlék neve;
Atyám! hivó szavad jön-e?

A vándor ily érzés között
Aranyálomba költözött,
S midõn a nap felvirradott,
Szegény! holtan találtatott.