Tabán.

Hová, hová, te szép leány,
Ily késõn, ily magányosan?
„Hol Vezekény, addig megyek,
A kedves ott temetve van.”

Itt Vezekény, itt a halom,
Mely sok nemes hamvát fedi;
De hagyd e helyt, a holtakat,
Sem köny, sem bú nem költheti.

„Vitéz, vitéz! az eskü szent,
Hiába küzd a zord halál:
Ha majd éjfélt üt a harang
Ébred Tabán s karomba száll.

S hervadjak bár hûs ajkain,
Hõs mellett szép álom lebeg,
S hûségem e szelíd hitét
A zordon éj sem rázza meg.”

Nem úgy, nem úgy, te szép leány,
Hûségednek szebb sors virúl,
Majd a kedves meleg karján
Szíves megint új létre gyúl.

Tabán még él s eskûje szent,
Habár vesztett sok vért, idõt;
Hajdan szivén, hajdan szaván,
A hol gyõzött, ismerd meg õt.

Tabán vagyok, s uton feléd,
Ébredj lelked merûltibõl. -
S egy pillanat s kéjrezzenés,
A két hû szív egymásra dõl.