TÖREDÉKEK.

1.
Dobozy.

Hol Mohácsnak vérmezején,
A magyar megütközött,
De minden vitézség mellett
Szolimán mégis gyõzött,
Hogy az ifjú magyar király
Nem a véres csatában,
De kínosan elveszett volt
A csele patakjában:
Azon gyásznap Dobozy is
A csatában jelen volt,
Egy lelkes magyar, s vitézül
Az ellenséggel harczolt.

2.

Hogy a gyenge magyar sereg
Mohácsnál megütközött,
De minden vitézség mellett
Szolimán mégis gyõzött.
Hogy az elfoglalt hazában,
A letiprott Hunniában
Rend s törvény elenyészett,
S felbontván a társaságot,
S lakosok közt igazságot,
Csak fegyver és erõ tett.
Ama veszélyes idõben
Két nemesek éltenek:
Balázs s Lénárd, kik már régen
Gyülölségbe estenek;
S ellenséges feltétellel,
Háború-igyekezettel
Egymást meg-megtámadták,
Ostromolták váraikat
S szomszédos jószágaikat
Kegyetlen pusztították.

Lénárdnak egy fia vala,
Akit igen szeretett.
Jó ifjú! ámbár fegyver közt
És harczban neveltetett,
Az is mindenkor jelen volt
És az atyja mellett harczolt
A vérengzõ csatában;
Vitézsége csudákat tett
S mint egy gyõzõ csillag fénylett
A csata zavarjában.

Egykor a viadal között
Elragadva tüzétõl,
Az ifjú messze elvála
Atyja hív seregétõl,
És bajnokul verekedett,
Már éktelen károkat tett
Az ellenség rendében,
Mert kardja minden vágása
Egy embernek volt romlása,
Kit elejtett vérében.

Mérges dühre lobbant Balázs,
Hogy õ ezt megsajdítá,
Hozzá vágtat és vitézit
.... felbuzdítá.
Az ifjú bátran megálla
És Balázszsal kardra szálla.

3.

Lángzó csillag, égi szem te,
Törj fel éjjed mélyibõl,
S telve édes illatokkal
A nyílt rózsa kelyhibõl,
Állj meg szép aranysugárral
Elda kellem-édenén,
Hadd ébredjen és hevûljön
Hû szerelmem zengzetén.

Lángzó csillag, oh dicsõ fény,
Elda ég-osztó szeme -

4.

..... fagy lepi,
Ön lánya a kedves halott,
E földön õ szerette csak
S az egy rab ifjúhoz hajlott.

S bömböl vadul a fergeteg,
Tüzes kígyók csattonganak,
S mint végenyészet zsoldosi
Az elemek háborganak.

S zúgó szélvész verseng dühvel,
A lázadás -

.oOo.