Honvágy.

Sötét olajfák illatos hüsében
Ül a bús vándor, könny ragyog szemében,
S mélyen sóhajtva vissza-visszanéz!
Kedves hazája tün fel képzetében,
Hajlékát véli a távol ködében,
S örömreszketve nyul felé a kéz.

Az esti szellõ honnyelvét sugalja,
Szeretti nyájas üdvezlésit hallja
A szép csalódás szellemajkain;
Ujulva kél a multnak égi kéje,
S vidám alakként lengedez feléje
A boldog sejtés fellegszárnyain.

Szülõföldéig terjed láthatára,
S békén mosolygva csendes alkonyára
Édes felejtés karján ringadoz;
S mint egykor õsi háza szük körében,
Elsõ vágyási lobbadó hevében
Könnyült kebellel ifjan álmadoz.

De ah! sietve tündérképe illan,
Midõn a déli nap halmára villan,
S dicsõ felséggel a nagy térre száll;
Fennérzi most, mily messze szép hazája!
S bár itt szelidebb ég lehell reája,
A sinlõ sziv nyugpontra nem talál.

Örök tavasz bár zöldel itt körüle;
Ott a természet téli gyászra düle,
S hegy-völgyet zord fagy, zuz, köd, hó tetéz;
De ott szabad! s a gazdaglét ölébõl,
A földi szépnek büszke lakhelyébõl
Vadon berkére vissza-visszanéz.

Megy a bús vándor sorsa végzetében;
De él hazája bánatos melyében,
S andalgva meg-megáll minden fokon;
Keservit tördelt hangokon kiönti,
Keletrõl térõ felhõket köszönti
S elszenderül moh-lepte sirokon.

Borongva járdal kérkedõ vidékin,
A régi nagy kor roppant omladékin,
Hol minden honni hõst elõidéz:
Kik tettikért bár nem nyertek magas bért,
Bér nélkül tudtak halni a hazáért:
Azon dicsõkre vissza-visszanéz.

Az élet telje bár gyönyörre inti,
S biztatva utját friss rózsákkal hinti,
Kényén röpitve ösztönárjait:
De tullebegve hont esdõ reménye,
A külföld minden bájos tüneménye
Nem oltja lelke csendes vágyait.

Szakaszt is néha kellemes virágot:
Csak félig érez minden boldogságot,
Nyiltában hervad minden élemény;
Szelid hüségért lángol indulatja:
Mi itt magát lágy készséggel mutatja,
Muló hab, szinlett kegy, csalóka fény.

S tovább-tovább megy, mig a czélhoz ére,
Hol mind az, mit hajdan fellengve kére,
Édes valóra létesülni kész;
Bár a szerencse nyilt ölébe zárja,
S körültündökli a hir csillagárja,
Mig szive ver, csak vissza-visszanéz.