Vég part.

A szenvedõ néz messze part felé;
Néz: hol derülne sülyedõ világa?
Hol enyhül a seb, melyet sorsa vága?
Mi érezõ szivét kinnal telé.

Oh hányszor véli már, hogy föllelé!
De a reményfok, melyre bizva hága,
Homokhant, szétomol, s várt boldogsága
El-eltüntén kétség szakad belé.

S mit fenn a fénytetõn nem nyerhete,
Alant megadja egy kis part homálya,
S vég csendre száll a vész-környezte pálya.

A fülmilének esti zengzete
Gyöngén reszket le a mély szunnyadóra,
De õ nem ébred semmi földi szóra.