Kedves tájamhoz.

Édes titkom hû tanúja,
Hívem rejtõ szép vidék!
Mint hajós a part felé vágy,
Lelkem úgy utánad ég.
Ah de messze messze tõled
Zajlik árva életem,
S ködbe szálló nézteimben
Búra fordul érzetem.

Bár a fák itt is virulnak.
S tiszta forrás csörgedez,
A madár zeng és azon nap
Fénysugára ömledez:
De komor csak és szinetlen,
Hévre nem gerjeszthetõ;
Ott, hol õ van, kél napom csak,
Éj borong, hol nincsen õ.

Szép vidék! mi boldogabb vagy;
Õt te bátran nézheted,
S rózsa közt hûs berkeidben
Tagjait pihenteted;
Míg kivánat s hosszu küzdés
A forró s hû szivbe vág,
Ott egy néma és lelketlen
Szikla lenni boldogság.

Búsan kérdem a felhõket:
Áll-e még a drága hely,
Hol szerelme bájos ajkin
Legelõször lebbent el?
Ah de zúgva megy felettem
S összedõl a fellegvár,
S vad dörgéssel vallja sorsom:
Boldog többé nem lészsz már!