Csalódás.

Lakja zárva kedvesemnek,
Szómra nem jõ felelet:
Tán szabadba csalta õtet
A virágos kikelet;
Szép pihenni, álmadozni
A liget hûs árnyain:
Arra szállok, ott lesem meg
Titkos andalgásain.

S im zöldjébül a bokornak
Reszketõ tûz ég elém:
Õ az, õ az! lángszemébõl
Hû szerelme int felém!
Kéjlobogva szállok arra -
Ah de játszi fénye múl,
A midõn a nap sugára
Kék hegyek közé vonúl.

Ének ébred bús panaszszal,
Oly szelid, oly szelleti!
Õ az, õ az! engem hivnak
Bájhatalmú zengzeti.
Szívdobogva szállok arra,
Ah de léptem zajlatán
Némul a dal, és felettem -
Elröpül a csalogány.

Félig rejtve, illat-ajkkal
Rám mosolyg egy gyönge kép!
Õ az, õ az! nyájas arcza
Mint pirul, mi égi szép!
Õt ölelni szállok arra,
Ah de vérzik hõ kezem -
Rózsa volt, és képzetimnek
Csak tüskéit érezem.