Tollagi.

1822.

Kiballagék andalgva, gyöngyalak!
De ah írígy felhõk zúgtak felettem,
S örömczélom bús áldozatja lettem:
Megáztam jól, de nem láthattalak.

Most, vad sors! elzárnak hideg falak;
Repüljön hát ez édes dal helyettem
Hozzád, kit elsõ perczben már szerettem:
Lásd innen, mily buzgón óhajtalak!

Beteg vagyok; de szívem indulatja
Vigasztalásomúl azt mondogatja:
Hogy tán azon hódító játszi szem,

Mely nem rég oly sok szép reményt igére,
Egy-két könnyet gördít sirom kövére,
Ha meghalok - de azt alig hiszem.