MICZ BÁN.

1836.

ELSÕ ÉNEK.

              1.

Egy nagy regét beszélek el,
  Nem költõi hév kénybõl,
Sem könyvbõl, sem kéziratból,
  Hanem asszonyköténybõl.
Ecsedvárban volt e kötény;
  Megfordúlt sok kezekben;
S vásznában e rege lehelt
  Hímmel varrott képekben:

              2.

Az idõben, mikor András,
  Ama jeruzsálemi,
Kinek úgy, mint nép fejének,
  Tudjuk, milyek érdemi,
Szent Istvánnak és Lászlónak
  Ült királyi székében;
S egész világ a keresztért
  Harczolt jámbor dühében;

              3.

Mikor a volt az idõnek
  Uralkodó szelleme,
(Róma míve!) s az embernek
  Földi s égi érdeme:
A szent földet vagy mint bajnok
  Pogányvérrel itatni,
Vagy legalább mint zarándok
  Azt föl s alá vizslatni:

              4.

Akkor egy nagy nemû spanyol,
  Ugyan oda jártában,
Magyar földre vetemedvén,
  Itt kipihent útjában.
Megismervén András király
  A vitézt, megszerette,
Marasztotta s megtartotta
  Udvarába mellette.

              5.

Mert a spanyol egy magyar szûz
  Kelleminek foglya lett,
Kivel utóbb szerencsésen
  Házasságra is lépett.
A hazának szolgálván õ
  Karjával és eszével,
András néki sok jószágot
  Ada gyáva kegyével.

              6.

Elsõ István óta élt már
  Hazánk azon sérelme,
Hogy külföldit pártolt inkább
  Koronánk dús kegyelme,
Mint hazafit; volt légyen bár
  Ez érdemek kútfeje;
S volt légyen bár amaz népe
  S országának sepreje.

              7.

Ennek oka természetes:
  A hazafi szorosan
Követeli szent jusait:
  Az idegen hasznosan
Szolgál s bókol az önkénynek,
  Mert ez díszlõbb kereset;
A nemzet õnéki semmi.
  De itt nem volt ez eset.

              8.

Mert a spanyol egyike volt
  Legnemesebb hõsinknek,
Kik valaha szaporíták
  Számát lelkes õsinknek.
Déli lánggal égõ szívet
  S lelket hozván magával,
Szerencsésen vegyült össze
  Árpád népe fajával.

              9.

A spanyol hõs hosszú neve
  Itt egy szóba vonaték,
S a magyarok által rendre
  Csak Micz bánnak hivaték.
Hét tél, hét nyár áldás nélkül
  Jött ment házas éltében,
És gyermek nem fogantaték
  Micz bán nõje méhében.

              10.

Egykor egy szép nap nyugtakor
  Ez a vár elõtt ülve
Férjét várta, szemeivel
  A távolba merülve.
Férje Budán Bánk nádornál
  Járt tanácsot tartani,
Mint kelljen mély inségébõl
  A hazát kirántani.

              11.

S im! egy szép hölgy, hajh! de szegény,
  Félig fedett testével,
A nagy asszony elõtt terem,
  Hármas áldás terhével:
Emlõn csüggõ két csecsemõt
  Tartott a két karjában;
A harmadik hátán lógott
  Oda kötött rongyában.

              12.

 «Szánd meg (úgymond), nagy asszonyom,
  Anyját három magzatnak!
Két emlõm nem gyõzhet hármat;
  Adj tejet a lankadtnak!
Egy terhemnek gyümölcsei.
  Istennek ily áldása
Egy oly szegény nõnek, mint én,
  Lelki testi romlása.»

              13.

«Takarodj el (mond Micz bánné),
  Gyalázatos fajtalan!
Csak a ringyók ily szaporák,
  Kiknek férjök számtalan.
Becsületes nõnek méhe
  Egyet fogad, egyet szül.
Paráznára száll ily átok,
  Ki sok bûnben részesül.

              14.

«Tudod, Isten! (mond a szegény)
  Hogy egy férjet ismervén,
A szitokra, melyet rám hány,
  Érdemes nem vagyok én!
Tudod, Isten! szent nevedet
  Még akkor is áldottam,
Hogy a hármas gyermek anyját
  Átkozottnak tartottam.

              15.

Verd meg, Isten, két annyival,
  Ha gyalázat egy nõnek
Egynél többet szülni, s lenni
  Egynél többet termõnek!»
Mondta; s eltünt; hogy Micz bánné
  Haragjának lángjába’,
Nem is látta merre, s miként?
  Föld nyelte-e gyomrába?

              16.

Rettenetes teljesedés!
  Még azon nap éjében
A nagy átok testté leve
  A nagy asszony méhében:
Mert férje most megérkezvén,
  Egy võlegény hevével
Ölelé meg rideg nõjét
  És mint anyát hagyá el.

              17.

Elhagyá, mert távozása
  A hõsnek és polgárnak
Szükséges volt. Nyomban tehát
  Válni kellett a párnak.
Követségbe küldetett õ
  A pápához Rómába,
Tanácskozni a szent földnek
  Roszúl végzett dolgába’.

              18.

Kilencz ízben újult s tellett
  A hold, míg ez oda járt.
Nõje otthon már óránként
  Terhétõl feloldást várt.
Iszonyító tekintet volt
  Nagy dagálya terhének;
Hét anyáét összevéve
  Többet alig tennének.

              19.

S minthogy egynél több életet
  Sejtett nehéz terhében,
Az egykori szegény asszony
  Forgott mindig eszében.
Törödelmek s kínok között
  Szánta-bánta szitkait,
Melyekkel õ kárhoztatta
  A természet titkait.

              20.

Eljött végre a nagy terhtõl
  Szabadúlás órája!
Hajh! s a mondott s betelt átok
  Szövetkezett hozzája!
Az igazság, ha késik is,
  Rá üt a mért idõre.
S csudálatos, milyen jelek
  Hirdeték ezt elõre:

              21.

Akkor éjjel a vár felett
  Egy koszorú formába’
Hét nagy csillag kerekedett,
  S fénylett a menny boltjába’;
S éjszak felõl egy fellegbõl
  Hét dörrenet robogott;
S a bagoly a vár tornyában
  Nyomban hétszer huhogott.

              22.

Micz bánnénál egy segéd volt
  Csak vén, meghitt dajkája;
Tiltva volt több cselédének
  Közelítni hozzája.
S mikor hétszer szólt a kakas,
  Az itélet kezdete!
Micz bánnétól egymás után
  Hét fimagzat születe.

              23.

A fájdalmak meglankaszták
  A hõs anya tetemét,
Sok idõre, míg üdûlvén,
  Felnyithatná húnyt szemét;
S látván rendben ott fekünni
  Testének hét gyümölcsét,
A dajkához imígy szóla,
  Hogy menthetné erkölcsét:

              24.

«Hét közül csak az elsõnek
  Az én férjem nemzõje;
A többinek a rám mondott
  Átok vala szerzõje.
Fogd fel azért ezt a hatot,
  S mint kiszenvedt átkokat,
Ásd s rejtsd õket föld gyomrába
  S temesd el jól azokat.

              25.

Isten engem megbüntetett!
  Látszat nélkül tûrhetném;
Hét eleven bizonysággal
  A szégyent nem gyõzhetném,
Hogy ámbátor lelkem testem
  Csak egy férfit ismére,
Micz bán nõje legyen mégis
  Fajtalanság czégére.

              26.

Eredj azért, s ásd el õket,
  De titokban tartsad ezt:
Árulásod, fecsegésed
  Engem s téged együtt veszt.
Micz bán fiát add ölembe;
  A többit szedd köténybe.
Tetted után bátran nyúlhatsz
  A körmöczi erszénybe.»

              27.

«Irgalmazz, óh! (mond a dajka)
  A kis ártatlanoknak!
Nézd mily szépek! rajzatjaik
  Atyjoknak és anyjoknak.
Hány asszony volt, ki többet szült,
  S nem lõn gyanús erkölcse?
Hány állat él, melynek mindig
  Több egyszerre gyümölcse?»

              28.

«Eredj (mond az) fogadd szavam,
  Míg fel nem kél a napfény;
Míg látatlan mehetsz, tehetsz:
  Végezz! s ott vár az erszény.
Siess! minden órán várom
  Haza térõ férjemet.
Ha nem teszed, hát csak ásd meg
  Halálomnak vermemet.»