VIOLA ÉS PIPACS VAGY HAMIS BARÁT.

1838.

ELSŐ ÉNEK.

              1.

Hamis barát! legrosszabb rossz,
  A földön, hol ember él:
Nyomaiban vétek, átok,
  Veszély s gyakran halál kél,
Hajdankorból az agg rege
  Mond erről egy esetet.
Az Ármánynak büntetése
  Itt vak sors nem lehetett.

              2.

A Bakonynak vadonjában,
  Hol visszhangok felelnek,
Egy szirtes bércz tetejében,
  Hol a sasok fészkelnek,
Felleng ég s föld között egy vár,
  Uralva sok jobbágytól, -
Látogatva vitézektől,
  Áhítva sok szívvágytól.

              3.

A vár ura Ráthold Ipoly -
  Egykor bátor és erős
A keresztért viselt harczban,
  Most már éltes, béna hős.
Pogány kardok- és dárdáktól
  Megvagdalva, szúrdalva
Tért ő vissza, s él itt, ezért
  Most is bosszút forralva.

              4.

Életének egyetlenegy
  Öröme, szép leánya,
A violaszemű Kinga, -
  Sok nősző vágy iránya.
Valójának szembe tünő
  Kellemei s bájai
Csak nem régen fejlének ki
  S lőnek szívek lángjai.

              5.

A szûz titkos magányban nõtt,
  Mint erdei ibolya,
S szeme s szelídsége után
  Neve is lõn Viola.
Csudatévõ Máriákhoz
  A hivõ nép tömege
Foly csak úgy, mint Violához
  Nõszõ urak serege.

              6.

A várba fel, a várból le
  Forrton forrván a vendég,
Hódolatok töménjétõl
  Ráthold vára folyvást ég;
S ha Viola szemérmének
  Némán pirúl rózsája,
A hõs apa szemvillogva
  Imezt dörgi hozzája:

              7.

«A vad pogány martaléka
  Levék, a mint látjátok!
S mint a szent föld nyomoréka
  Szólok hát most hozzátok:
Leányomat nõûl venni,
  Látom, soknak szándéka?
De senki ne legyen hiú,
  Csalfa remény játéka:

              8.

Mert esküszöm égre, földre, -
  S ég s föld örök Urára,
Jehovára és fijára
  S kínos keresztfájára!
Az nyeri el leányomat
  S vele minden kincsemet,
Ki a pogány szerecsenen
  Vérig boszúl engemet.

              9.

Ki legtöbb szent ereklyét hoz,
  Sebem mérgét fojtani,
S legtöbb pogányvért onta ki,
  Boszúm szomját oltani;
Az nyerendi leányomat
  S lakand Ráthold várában
S leszen ura birtokinak
  Szép Viola karjában.»

              10.

Mihelyt imígy nyilatkozék
  Ráthold dörgõ szavával,
Felhagyának az urfiak
  A tömjénnel s myrhával.
S a mily népes, zajos a vár
  Ráthold zordon szaváig,
Szint’ oly csendes, magányos most,
  Puszta s komor sokáig.

              11.

A nõszõk letakarodván
  A várból és körébõl,
Egy fülelõ visszhang hallja
  S kicsacsogja szirtébõl,
A mit ez s az beszél vala
  Reményt vesztett mérgében,
Látván, nem jut Violához
  Szíve kicsinységében.

              12.

«Nem kell! (úgymond egyik róka)
  Sem oly gazdag, sem oly szép,
Hogy mondhatnám: hozzá képest
  Minden más nõ csak cserép.»
«A feltétel (mond egy másik)
  Oly fellengõ s képtelen;
Hogy, a ki ezt elfogadja,
  Ha nem bolond, - esztelen.»

              13.

«Ha egy király tenné ezt fel
  Csudaszép leányáért
S vele járó országáért
  S gyémánt koronájáért;
(Mond kaczagva egy harmadik)
  Nem csudálnám; de így hát
Csak tartsa meg a béna vén
  Mind várát, mind leányát.»

              14.

«Haha! (kiált egy negyedik),
  Ész legyen itt tartalék:
Leányért még nem lesz testem
  Kard és dárda martalék.»
«De én bizony! (mond egy vidor)
  Vért ontok majd érette, -
Buda vérét - bús torkomba -
  Hol száz hölgy él helyette.»

              15.

«Hallgassatok! (szól egy bölcsebb)
  Violának nagy ára
Kever epét kebletekben,
  Kívánságtok daczára.
Szálljatok, jobb, magatokba:
  S Violát ne sértsétek
Azért, hogy fennállásában
  Kezét fel nem érétek.»

              16.

Kettõ a hõs, kit nem rettent
  Ráthold vér- s harczfeltéte;
Sõt keblében erõs szándék,
  A feltétben részvéte.
Egyik Béla, - Csák nemzetség,
  Zabolcs vezér vérébõl;
Másik Vida, Guthkelednek
  Külföld adta nemébõl.

              17.

«Elfogadom feltételed
  Szép Viola kezéért;
(Mond Csák tûzzel) s megyek értte
  S néked ontni pogány vért.»
«Megyek én is, (úgymond Keled)
  S mindenrõl, mit teendek,
Napsugárnál világítóbb
  Bizonyítványt veendek.»

              18.

«Istentõl függ (sohajtja Csák)
  Jó s balsorsa tettemnek;
S ha ott veszek, csak Viola
  Lesz bánatja keblemnek.»
«Ha megfelel a szerencse
  Kívánatom lángjának,
(Mond Keled) hát én nyerem el
  Kezét szép Violának.

              19.

Csák barátom veszni készûl.
  Talán elõérzet ez? -
Engem erõs remény bíztat;
  Vagy - talán csak bajnok-szesz
Megosztok én barátommal
  A világon minden jót;
Csak téged nem, szép Viola
  És a kora koporsót.»

              20.

«Nem kivánom fejtegetni
  Kebleteknek érzelmét.
Mert megfogtam s mélyen érzem
  Szavatoknak értelmét.
(Mond Viola szemlángolva)
  Apám adja kezemet;
Azé lesz az, - kinek adja; -
  Bírja vagy nem, szívemet.

              21.

Keled! te jó szerencsédet
  Bizonyosnak tartod már? -
Legyen úgy, mint megérdemled,
  Fájjon is az másnak bár! -
Csák! mellednek bús hangzatja
  Most is rezg még keblemben;
Néked azért azt kívánom,
  A mit - érzek szívemben.

              22.

Legyen úgy, mint érdemeljük
  Istenünknek irgalmát:
Vegye jó s rossz, mint keresi,
  Tette méltó jutalmát!»
«Én eskümtõl el nem állok,
  Szívek riadjanak bár,
(Morog Ráthold) bosszúlómra
  Fejdelmi szerencse vár.»

              23.

S megy a két hõs, kevés magyar
  Bajnok társaságában,
A csak nem rég magyar földön
  Járt kereszthad nyomában,
Melyet - bár rossz nevet szerzett
  Néki Péter remete;
Most Bouillon Godfréd herczeg
  Rendben s díszszel vezete.

              24.

Egy év jár el. Semmi híre
  Sem Csáknak, sem Kelednek.
A szent harczból visszatérõk
  Öntettökkel kérkednek.
Egyetlen egy hír jön onnan,
  Mely a próbát kiállja:
Az, hogy Godfréd fõvezér lõn
  Jeruzsálem királya. -

              25.

Ráthold vára néma s csendes,
  Mint egy kõbõl rakott sír.
Ráthold morog néha, látván,
  Hogy Viola gyakran sír.
Néha jön csak egy vén bajnok,
  Látogatni vén Ipolyt,
Kivel hajdan ifjusága
  Bú s öröm közt együtt folyt.