| Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library |
| Kisfaludy Sandor Kisfaludy Sandor összes költeménye IntraText CT - Text |
Szerelem-e az, avagy nem,
A mit érzek keblemben? -
S vajjon, ha ez nem szerelem,
Hát mi lakik szívemben! -
Ha jó, miért oly bánatos,
Annyi kínba mért tellõ? -
Ha rossz, mért oly kivánatos,
Mért oly édes, oly kellõ? -
Ha nyavalyám kedves nékem,
Mért vádolom sorsomat?
Mit jajgatok? - Ha pedig nem,
Mért táplálom kínomat? -
Szívem tüzét, ha fájdalmas,
Mért szeretem bojtani?
Ha pediglen nem ártalmas,
Mért kivánom óltani? -
Ha fájlalom gyötrelmemet,
Mért szeretem, hogy élek?
Ha megúntam életemet,
Korán halni mért félek? -
Mennyet, poklot ki zavar így? -
Amor ez a nagy mester;
Amor ez az édes mirígy,
Az ily lator, patvar szer.
Midõn a
hold világában
A patakot kisérem,
S egy tünemény formájában
Alakját megesmérem;
S õtet reám szerelmesen
Mosolyogni képzelem,
S úgy tetszik, hogy kegyelmesen
Beszélget ott én velem: -
Egek, mely nagy boldogságom!
Tartana bár kábaságom! -
A káprázat eltünik,
S boldogságom megszünik.
Azt
kérdezed, óh barátom,
Milyen az én életem? -
Még most is a régi terh nyom.
S avúlt lánczom zörgetem.
Még most is a szerelemnek
Kínos horgán rángódom,
S a reménynek s félelemnek
Habjai közt hánykódom.
Szívem harcza folyton foly még:
Csak az vagyok, a ki valék,
S az maradok, míg élek,
Bár mi sorsot cserélek.
Minden inkább lehetséges,
Mint sem hogy mást szeressek;
Hogy én beteg, egészséges
Más szív által lehessek.
A tengerek kiapadnak,
És a halak repülnek;
A csillagok leszakadnak,
S a hegyek elterûlnek;
A múlt idõ meg vissza tér,
Bárány s farkas egygyüvé fér,
Az oroszlán nyúlat szûl -
Midõn szerelmem meghûl.
Ha oly makacs ellensége
A sors boldogságomnak,
Hogy egygyütt lesz búmban vége
Életemnek s kínomnak:
Legalább, ha már nem élek,
Akkor szánj meg engemet,
Oh isteni, áldott lélek,
Ki feldúlád éltemet! -
Mert bár késõ lesz már akkor,
Érzi tán azt mégis a por,
Melylyé válik ez a szív,
Mely a síron túl is hív.
Ha
mindennek felosztását
A külömbség szerezi,
Az egész nagy teremtést hát
Szívem ekként felezi:
Egygyik része, melyben õ van;
S ebben vagyon minden kincs,
Mi csak lehet száz világban:
Másik része, hol õ nincs;
Ez únalmas és szomorú,
Minden nyomban halavány bú,
Csömör, méreg s átok van; -
S én itt élek - pokolban.
Mint a
napnak súgárai
A ködöt megszaggatják;
Mint a szelek fúvalmai
A tengert felforgatják:
Húnyorgása szép szemének
Úgy szaggatja keblemet;
S bájos hangja énekének
Úgy zavarja eszemet. -
Ez a mindenható tündér
Talán nem is halandó vér?
Másként hogyan lehetne,
Hogy velem így tehetne? -
Gyermekségem szép idei,
Be hamar elmúlátok!
Életemnek örömei,
Be rövidek valátok! -
A tavasznak virágai,
Leveleik a fáknak,
Erdõk s berkek víg hangjai,
Vígsági a világnak, -
Mind megfordúl bizonnyára,
Mindennek megtérül kára:
De ti soha, soha sem! -
Utánnatok mit késem?
Óh epedõ
kivánatok!
Kik szívemnek tüzébe
Emésztõdtök, - lopódjatok
Szûz mellének jegébe.
Oh szomorú gondolatok!
Kik elmémnek ködébe
Borongatok, - tódúljatok
Agya vidám mennyébe:
Vídúlást tik ott nyerhettek,
S tik enyhülést ott lelhettek; -
Ti, ha jegét töritek,
S ti, ha eszét gyõzitek.
Önmagával
vagdalkozni,
Nyúgalmat nem lelhetni;
A vadsággal barátkozni,
És bújdosni szeretni;
Szív és lélek nélkûl élni,
Hûlni, fûlni, olvadni;
Csüggedezni, majd alélni,
S halálosan lankadni;
Az örömbõl mérget színi,
Éjjel nappal sírni ríni, -
A ki szeret, ezt nyeri:
Rabját Amor így veri.
Gyûlölöm én a világot,
Az emberi nemzetet;
Gyûlölöm a vígaságot,
A szerencsét, életet.
Gonosz Amor! mire kénted
A halandó szíveket!
Kegyetlen, és nem tekinted
Töredékenységeket! -
Mi kell hát még? ha únalom,
Kín, gyötrelem, bú s fájdalom
Minden,
a mi bennem van,
S kivülem a világban.